h i r d e t é s

Fotóstúrát szervez nosztalgiatrolival a BKV

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fotóstúrát szervez nosztalgiatrolival a BKV

2018. július 06. - 15:25

Különleges programra invitálja a fotózni és nosztalgiázni szeretőket szombaton a BKV. 

Illusztráció: iho.hu

A hetvenes évek formáit és hangulatát hordozó ZiU-9-es trolibuszon utazva a retró korszak elevenedik majd meg, hiszen a város egy-egy emblematikus pontján kiszállva, a 2013-ban felújított piros járműről is készíthetők fényképek háttérben a főváros emblematikus tereivel és épületeivel - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel.

A Szovjetunióban 1980-ban gyártott, Budapesten 2012-ig utasforgalomban is közlekedő trolibusz a 77-es járat Puskás Ferenc Stadion (Ifjúság útja) végállomásáról indul délelőtt. A Kossuth Lajos teret, a Keleti pályaudvart, a Károly körutat is érintő fotós meneten nosztalgiajeggyel lehet részt venni, amelyet a helyszínen lévő kalauz árul majd. 

Az Örs vezér terén egy hosszabb pihenőt tartanak, a ZIU-9-es utolsó fotómegállója pedig a Fővám téren lesz. Onnan a nosztalgiajármű a 83-as járat garázsmeneti útvonalán áll be telephelyére. A közben útba ejtett nagyobb forgalmú leszállóhelyek a Kálvin tér, a Harminckettesek tere, az Orczy tér és a Könyves Kálmán körút lesz. A troli a Salgótarjáni utcai garázs bekötő útján lévő megállóhelyig szállít utasokat.

(MTI)