fbpx Fideszes gazdasági szereplőket is megfigyeltek | CIVILHETES

h i r d e t é s

Fideszes gazdasági szereplőket is megfigyeltek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Fideszes gazdasági szereplőket is megfigyeltek

2021. szeptember 17. - 13:54

 

Most azt keresik a szolgálatokon belül, ki lehetett a kiszivárogtató.

A kép illusztráció! - Forrás: Aws For WP

Az Alkotmányvédelmi Hivatal éléről tavaly ősszel távozott Kiss Zoltánt és a szervezet jelenlegi főigazgatóját, Bárdos Szabolcsot is megbeszélésre hívták a Belügyminisztériumba, amikor a hazai és a nemzetközi sajtóban kirobbant a Pegasus-ügy - írja a hvg.hu. 

A portál szerint a szolgálatokat azért érintette kínosan a botrány, mert a Pegasusszal nemcsak ellenzékinek tartott üzletembereket vagy éppen kormánykritikus újságírókat figyeltek meg, hanem szép számmal akadtak a megfigyeltek között olyanok, akik a Fidesz és a NER gazdasági holdudvarához tartoznak. A botrány kirobbanásakor pedig nyilvánvalóvá vált: a NER-es emberekről gyűjtött érzékeny adatok ugyanúgy külföldön landolhattak, mint azok az információk, amelyek arról a több mint 300 emberről keletkeztek, akik magyarországi célpontként kerültek fel a listára. Ezért aztán az Alkotmányvédelmi Hivatal berkein belül információk szerint most azt vizsgálják, kik állhattak a kiszivárogtatások mögött.   

Abban, hogy a NER köreihez köthető személyek is a célpontok között vannak, voltaképpen semmi meglepő nincsen, hiszen azzal, hogy a gazdaság jelentős része a fideszes potentátok kezében összpontosul, az ő ellenőrzésük is érdeke a kormányzatnak. Ráadásul nemzetbiztonsági szempontból könnyebb is igazolni azt, miért fontos, hogy ezek a sokszor stratégiai ágazatokban felbukkanó személyek a szolgálatok látókörében legyenek.

Információk szerint a szoftver beszerzését a nemzetbiztonsági bizottság (amelynek ellenzéki tagjai is vannak), áldását adta a Pegasus beszerzésére. Noha a vásárláskor nem szerepelt a szerződésben, hogy az adatok külföldre kerülhettek, ez csak akkor esett le a belügyeseknek, amikor a botrány kirobbant. A Pegasus-ügyet szemmel láthatóan elengedte az ellenzék, egyedül a szocialista Mesterházy Attila igyekszik magát aktivizálni a témában. Ő már találkozott is Bárdos Szabolccsal, de azt nem árulta el neki, hogy konkrétan alkalmazzák-e Magyarországon a hírhedt szoftvert. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s