A szakembereket is meglepte, hogy a hajléktalanok körében megjelent egy olyan számottevő, 30 év alatti fiatalokból álló réteg, amelynek tagjai még a legalapvetőbb iskolai végzettséggel sem rendelkeznek. Az utcán élők és éjjeli menedékhelyeken éjszakázók között drasztikusan nőtt a romák aránya is - írja a Népszabadság.

A több szervezet együttműködésével létrehozott Február Harmadika Munkacsoport minden évben kérdőíves felmérést készít a hajléktalan emberekről. Egész pontosan azokról, akik valahogy kapcsolatba kerültek az ellátásukkal foglalkozó intézményekkel, utcai szolgáltatókkal. Idén minden korábbinál többen, csaknem 11 ezren töltötték ki a kérdőíveket.

A hajléktalanok számában nem tapasztalható drasztikus változás, arra viszont senki nem számított, hogy immár 10 százalékot tesznek ki azok, akiknek semmiféle iskolai végzettségük nincs. A rendszerváltás utáni társadalmi és gazdasági környezet egészen másfajta alkalmazkodási képességet igényelt, mint amihez a Kádár-korszakban hozzászoktak az emberek. Ennek ellenére a kilencvenes években az iskolázatlanok aránya alig 3-4 százalék körül mozgott a hajléktalanok körében, és főleg idős emberek tartoztak közéjük.

A mostaniak viszont fiatalok. A Menhely Alapítvány munkatársa feltételezi, hogy az adaptációs problémák valamilyen formában öröklődtek vagy újratermelődnek. Ám az új, félelmetes tendenciára - ismerte el - a szakembereknek megközelítőleg pontos magyarázatuk sincs. Még arra sem lehet válaszolni, hogy a tankötelezettség korhatárának leszállítása mennyiben függ össze a jelenséggel.
Három olyan égető probléma van, amely meggátolja a végzettség nélküli hajléktalanok integrálását a társadalomba. Az első az úgynevezett szociális kóma, ami akkor áll be, ha az ember már régóta az utcán él. Ez a jelenség egyfajta motivációhiánnyal együtt járó, kilátástalan állapot. Nehéz a reményvesztett embereket kimozdítani ebből az élethelyzetből.

A motiváció teljes hiányát sokszor kíséri az addikció, főként az alkoholbetegség. Az ital kezdetben könnyebbé teszi az otthontalanság és az állandó, céltalan vándorlás elviselését, de amikor bekövetkezik a hozzászokás, már nincs visszaút. Gondoljunk csak azokra az egzisztenciával, biztos anyagi és családi háttérrel rendelkező emberekre, akik hosszas kombinált terápia eredményeképp tudják letenni a poharat. Ők is csak akkor, ha megfelelő akaraterővel bírnak. A hajléktalanoknál ráadásul semmiféle segítség nincs az elvonáshoz, és bár sokan ítélkeznek a hontalanok felett, amiért a koldult pénzt röviditalra költik, már nem jókedvükből teszik ezt, hiszen ha egyik pillanatról a másikra abbahagynák az ivást, elviselhetetlen elvonási tünetekkel kellene szembenézniük, amely könnyen torkollhat az úgynevezett delirium tremens nevű összetett tünet-együttesbe. A delirium szörnyű hallucinációkkal, magas lázzal, kibírhatatlan fizikai tünetekkel, epilepsziás rohamokkal járó akut betegség, ami pszichiátriai ambuláns kezelés nélkül sok esetben halálhoz vezet. Az alkoholbetegséggel a legtöbbször egyéb, krónikus pszichiátriai betegségek is társulnak a depressziótól kezdve a skizofrénián át a legsúlyosabb kórképekig.

Ott tartunk tehát, hogy ha egy életpályája elején járó ifjú hajléktalan még ezek után is rászánja magát, hogy munkát keressen, mégis milyen esélyekkel indul lakcímkártya, képzettség nélkül, mentális betegségekkel, mikor egy több szakmával rendelkező, rendezett életvitelű fiatalnak is nehéz elhelyezkednie még a rosszul fizető munkakörökben is?

Mindehhez még a szociális ellátórendszer hiánya is hozzátartozik. Némely civil szervezet, egyház és minimális állami segítség rendelkezésre áll, de azoknál, akik semmiféle útmutatást és családi mintát nem kaptak ahhoz, hogy milyen módon tudnak felépíteni egy biztos talajon álló életet, ezek sem segíthetnek.
A fentieket érdemes mérlegelnünk, amikor karácsony előtt fiatalokat látunk az utcán, és mielőtt félhangosan megjegyezzük, hogy "miért nem megy el dolgozni," inkább vegyük elő a bevásárlótáska aljáról a megmaradt empátiánkat...

Jabronka Richárd / stop.hu