h i r d e t é s

Félresikerült akció után lemondott a Fidesz egri frakcióvezetője

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Félresikerült akció után lemondott a Fidesz egri frakcióvezetője

2023. március 29. - 06:27

A Fidesz egri frakcióvezetője egy kedden közzétett videóban bejelentette, hogy lemond pozíciójáról. 

Forrás: Oroján Sándor Facebook oldala

Oroján Sándor – aki a kormánypárti képviselőcsoport tagja marad, és akinek frakcióvezetői helyét a tavaly időközi választáson mandátumot szerző Orosz Lászlóné veszi át – reményét fejezte ki, hogy döntésével az önkormányzatban kevesebb energiát visz el a politikai csatározás közte és az ellenzéki polgármester, Mirkóczki Ádám között.

Egerben tavaly nyáron, néhány hónappal az országgyűlési választás után belháború tört ki a Fideszben. A frissen megválasztott parlamenti képviselő, Pajtók Gábor a nyilvánosság előtt vádolta meg Orojánt azzal, hogy a közgyűlésben „elvtelen paktumot kötött” az MSZP-sekkel, és „egyéni érdekek mentén politizál”. Pajtók mint választókerületi elnök tavaly decemberben a 24.hu-nak megerősítette: az ellentétek annyira elmélyültek, hogy elrendelték a városi Fidesz-szervezet feloszlatását.

Bár a lemondó nyilatkozatban Oroján azt mondta: fontos számára a Fidesz egysége, és a közéleti munkájában a jövőben támogatni kívánja Pajtókot és törekvéseit, ezzel, úgy tűnik, elkésett. A Fidesz-szervezet újjászervezésekor ugyanis nem vették vissza a párt tagjai közé, igaz, hivatalosan nem is kérte ezt, így a frakcióban is csak párton kívüliként őrizheti meg a tagságát.

Oroján háttérbe vonulása azért is meglepő, mert a hozzá közelinek tartott helyi médiában alig néhány nappal ezelőtt támadást indítottak Eger aljegyzője, Spisák György ellen. Spisák korábban Tiszafüred aljegyzőjeként, majd jegyzőjeként dolgozott, volt önkormányzati képviselő, sőt 2019-ben a polgármesteri posztért is elindult a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben, ám 55:42 arányban alulmaradt a fideszes Ujvári Imrével szemben.

Ujvári most az Eger Híreknek nyilatkozva azt állította, hogy Spisák szakmaiságával komoly gondok voltak.

Ebben az időszakban a kormányhivatal is többször felszólította az önkormányzatot, törvényességi észrevételt is tettek, ami véleményem szerint mindenképpen a jegyző munkáját minősíti

– nyilatkozta, felemlegetve, hogy Spisák többször és több helyen is próbálkozott polgármesteri poszt elnyerésével, de mindig veszített.

Spisák a közösségi oldalán reagált az interjúra. Azt mondta, hogy 2014-ben Ujvári törvénytelenül távolította el őt hivatalából, amit bírósági ítélet is igazol. Elmondása szerint Ujvári és Oroján 2017-ben igyekezett fenyegetőzve nyomást gyakorolni rá, hogy lemondjon tiszafüredi önkormányzati képviselői mandátumáról.

Spisák szerint akkor Oroján igyekezett Ujvárit kisegíteni, most pedig Ujvári viszonozta ezt. Spisák előhozta azt is, hogy Ujvári 18 éves korában két szkinhed társával összevert öt egri fiatalt. A súlyos sérüléseket okozó támadás áldozatai között három lány is volt.

A tiszafüredi polgármester a 24.hu-nak tagadta, hogy Oroján felkérésére adott interjút az egri újságnak, mint mondta, a lap kereste meg, hogy egykori munkáltatóként beszéljen az aljegyző múltjáról. Ujvári szerint Spisák rendszeresen előhozza a két évtizeddel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetéssel lezárt verekedési ügyet. A polgármester szerint ő intézhette el azt is, hogy korábban az N1TV-n publicitást kapjon a történet, amit akkor gyerekkori botlásnak minősített a fideszes politikus. (24.hu)