h i r d e t é s

Feljelentést tesz a kormány, Gyurcsány felesége is érintett lehet?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Feljelentést tesz a kormány, Gyurcsány felesége is érintett lehet?

2017. április 21. - 18:22

Az uniós pénzek pályáztatásának és szétosztásának informatikai rendszerével szemben indított vizsgálatot az Európai Unió. - írja az atv.hu.

Forrás: atv.hu

Lázár János szerint ezért az Altus, valamint Dobrev Klára a felelős, amiért a kormány feljelentét tesz. Gyurcsány Ferenc tagadta, hogy az Altusnak bármi köze lett volna az informatikai rendszer fejlesztéséhez.

Feljelentést tesz a kormány, Gyurcsány felesége is érintett lehet?

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján kitért arra, hogy valóban gond volt az uniós pályázatok 2007 és 2014 között használt informatikai rendszerével, ami miatt az Európai Bizottság 18 milliárd forint visszafizetését követeli.

Ennek az informatikai rendszernek a kialakítására és fejlesztésére az Európai Unió támogatásával 2004 és 2006 között került sor. A Miniszterelnökséget vezető miniszeter elmondta, hogy az Altus csoport intenzíven vett rész az informatikai rendszer kialakításában, valamint Dobrev Klárának is döntő szerepe volt benne.

Majd hozzátette, hogy az EU-nak igaza van a kérdésben,

így a kormánynak kötelessége ebben az ügyben büntetőfeljelentést tenni.

Gyurcsány Ferenc szinte azonnal reagált a vádakra. Közleményében azt írta,

az Altusnak sem közvetlenül, sem közvetve nem volt köze az Európai Bizottság által kifogásolt informatikai rendszer fejlesztéséhez.

 Felesége ellen felhozott vádra a következőket írta:

Dobrev Klára 2004-ig volt az egykori fejlesztési ügynökség elnöke, tehát a 2007-2013 közötti ügyekhez semmilyen módon nem lehetett köze.

atv.hu