h i r d e t é s

Fél kézzel kampányol január végéig Márki-Zay Péter

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Fél kézzel kampányol január végéig Márki-Zay Péter

2021. december 19. - 13:13

Kisebb baleset érte az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, vasárnap reggel megműtötték.

Forrás: Márki-Zay Péter Facebook oldala

Márki-Zay Péter vasárnap „egy Mikulás-gyáras” látogatáson vett volna részt, de az eseményt törölték. Nem sokkal később ki is derült, hogy miért. Az ellenzék miniszterelnök-jelölte Facebook oldalán számolt be arról, hogy szombat este az egyik budapesti strandfürdőben volt gyerekeivel, amikor baleset érte. Azt írja, hogy

"a hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. A műtét vasárnap reggel megtörtént, a sebész elmondása szerint rendben ment. Remélem, minél hamarabb hazaengednek Hódmezővásárhelyre. Az alkaromat január végéig kell rögzíteni, azaz az ünnepek alatt és után egy darabig marad a gipsz…" (24.hu)