h i r d e t é s

Ezeknek fizessek? Úgyis csak ellopnák!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ezeknek fizessek? Úgyis csak ellopnák!

2017. május 21. - 08:56

Soha nem mondott még le annyi tartozásról az adóhivatal, mint tavaly. - a Magyar Nemzet vezércikke.

Forrás: hu.budapestbeacon.com

A NAV 2016-ban 637 milliárd forintnyi követelést írt le, ez az összeg több mint négyszerese az előző évinek. A korábbi esztendőkben pedig nagyságrendekkel kevesebb pénzt engedtek el: 2014-ben 70, 2013-ban pedig 57 milliárd forintot. Az emelkedés mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Azt ugyan több szakértő is elmondta lapunknak, hiba lenne azt számolgatni, hogy hány lélegeztetőgépet lehetne venni, hány kilométer kisvasutat lehetne építeni ebből az összegből, mert ennek a tartozásnak a nagy része a késedelmi kamatokból származik. De azért biztosan sokakat érdekelne, hogy ebből a 637 milliárdból mennyi az, amit tényleg elsumákoltak a cégek. Ez azonban nem derül ki a számokból. Annyi viszont igen, hogy – Vadász Iván adószakértő szavaival élve – Magyarországon gond nélkül szűnhet meg egy cég, de előtte a tulajdonos még kimentheti belőle a vagyont. Vajon mennyivel lenne kevesebb ez a 637 milliárd, ha az adóhatóság elejét venné az efféle csalásoknak?

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem lehetne-e eredményesebben behajtani ezeket a tartozásokat. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke úgy gondolja, hogy bőven van még javítanivaló. Legalábbis a Magyar Időknek a közelmúltban arról beszélt, hogy sok száz milliárdos extra adóbevételre lehetne még szert tenni a gazdaság további kifehérítéséből. Ez a kifehérítés igazi varázsige. Rendre előkerül. Többnyire azt követően, hogy régiós összehasonlításban is csúnyának számító adatok látnak napvilágot a magyar feketegazdaságról.

Nem tartunk ott, mint Szerbia, ahol a GDP harmadának megfelelő összeg vész el kézen-közön. Nálunk csak az ötöde. De ha a nyugat-európai országokra tekintünk, ahol a feketegazdaság valahol a GDP öt és tíz százaléka között változik, akkor látszik, hogy van még mit behozni. A kormány, úgy tűnik, tenni akar a jövedelmek eltitkolása ellen, a cégek számlázását ezért jövőre bekötik az adóhivatalhoz, de ez valószínűleg még mindig nem lesz elég ahhoz, hogy megközelítsük a nyugati szintet.

És lehet emiatt kárhoztatni a cégeket, az adófizetési morált, a sumákoló vállalkozókat, a számla nélkül mosógépet javíttató kisembert. Álszent módon értetlenkedni azon, hogy mindenki igyekszik elrejteni a jövedelmét a hatóságok elől. De mit is várhatunk egy olyan országban, ahol az átláthatatlan vagyoni viszonyok fenntartásában leginkább a politikai elit érdekelt? Ahol a szőlőtőke lassabban fordul termőre, mint a kapcsolati? Ahol milliárdos vagyonok bukkanhatnak elő látszólag a semmiből?

Az adófizetési morál nem csak úgy van. Azt a történelem alakítja. A kormányok alakítják. Nem kis részben azzal, hogy tagjai jó példával járnak elöl. Meggyőzik az adófizetőket, hogy a közös vagyon, amit a polgárok gyarapítanak az adóforintjaikkal, jó kezekben van, és jó célokat szolgál. Ez a kormány viszont más utat választott.

Pragmatikus módon csak azt mérlegeli, ami a hatalom megtartása szempontjából érdekes lehet. Márpedig a szövevényes céghálókon átmosott pénzek, a személyre szabott tenderek vagy a barátoknak juttatott uniós pénzek a szavazók jelentős része számára követhetetlenek. Akiknek az efféle piszkos ügyek csalódást okoztak, azok már rég elpártoltak az Orbán-kormánytól. És a kabinet a jelek szerint abban bízik, hogy lesznek elegen az urnáknál az efféle okoskodók nélkül is.

Egy év múlva eldől, igazuk lesz-e. De ez a cinikus mentalitás akkor is mérhetetlen károkat okoz, ha kiderülne, hogy jól kalkuláltak, és valóban nem kell ügyelni a tisztességnek még a látszatára sem. Mert ezek után a kormánynak semmilyen morális alapja nem lesz arra, hogy tisztességes magatartást várjon el az adózóitól. Mit gondol magában az a vállalkozó, aki azt látja, hogy a piaci versenyt mint liberális csökevényt akarják kiirtani a magyar gazdaságból? Nem nehéz kitalálni, hogy mit: Ezeknek fizessek? Úgyis csak ellopnák!

 

mno.hu