h i r d e t é s

Esztergomban lesz az új közigazgatási bíróság székhelye

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Esztergomban lesz az új közigazgatási bíróság székhelye

2018. október 06. - 15:35

Méregdrága és frekventált ingatlan herdál el a szervilisség

Forrás: Google Maps

A kormány tárgyalta és elfogadta a közigazgatási felsőbíróságról szóló koncepciót, ami alapján az igazságügyi miniszter október végéig benyújtja a kormánynak a törvényjavaslatot, amiről a parlament még a mostani ülésszakban dönteni fog - jelentette be Gulyás Gergely miniszter a legutóbbi Kormányinfón.

Az új bíróság székhelye Esztergomban lesz, az ottani önkormányzat már hozott is egy határozatot arról, hogy a bíróság megfelelő elhelyezése érdekében egy új épületre van szükség, amelynek létrehozásához a kormány segítségét kérik. A székhelyen kívül további nyolc városban regionális illetékességgel törvényszékek jönnek létre. Ezek kiválasztása folyamatban van.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a mai, hatályos bírói jogállásnak megfelelő bírák fognak tevékenykedni a bíróságon. Vagis a bírói jogállás egséges marad. A koncepció szerint minden olyan bíró kérheti átvételét a közigazgatási bíróságra, akik jelenleg is közigazgatási ügyekben ítélkeznek.

Gulyás Gergely szerint a külső igazgatás az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozik ma, s ez a modell Európában számtalan helyen - például Ausztriában, Németországban - működik. A közigazgatási bíróság 2020 január eslejével kezdi meg tevékenységét.

A bíróság felállításával párhuzamosan zajlik a közigazgatási reform, melynek részeként egyszerűsödni fognak az egyes eljárások a területi közigazgatásban. A cél, hogy visszaszorítsák a fölölseges bürokráciát. A mostani eljárásrend szerint az államigazgatásban kétfokú, majd a bírósági felülvizsgálati szakban egyfokú eljárásban történik az ügyek elbírálása, A jövőben ez megfordul és az egyfokú államigazgatási eljárást kétfokú bírósági felülvizsgálati eljárásrend követ. (mfor.hu)

Szállodért kiált Esztergom, de egy "risztattéra" országban nem kell azon csodálkozni, hogy a városi érdeket felülírja a "risztattéra" és a szervilisség. A városi vagyon elherdálásában és nem jól hasznosításában élen jár az Önkormányzat!