h i r d e t é s

Ericsson-díj – Kecskeméti pedagógus is átvehette az ország egyik legjelentősebb magán alapítású oktatási díját

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

Ericsson-díj – Kecskeméti pedagógus is átvehette az ország egyik legjelentősebb magán alapítású oktatási díját

2018. június 14. - 17:57

A díj célja, hogy elismerje azoknak a közoktatásban résztvevő pedagógusoknak a munkáját, akik akár a kötelezettségeiken felül is tesznek azért, hogy a magyar általános és középiskolai természettudományos képzés a világ élvonalában járjon. 

Sikó Dezső, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanára

  • Az 1999-ben alapított Ericsson-díjjal immáron 210 pedagógust jutalmaztak 
  • A díjazottak között idén is akadnak egyéni oktatási módszereket alkalmazó tanárok, a munkájukba infokommunikációs eszközöket is beillesztő oktatók, csillagászati szakköröket tartó szakemberek, országos tanulmányi versenyek szervezői és tankönyvek szerzői is
  • A díjátadó ceremóniának külön személyességet és rangot adnak a tanárokról készült kisfilmek, amelyek a diákok sajátos, kendőzetlen módján mutatják be a díjazottakat 

A magyar mérnökök munkája számos hazai húzóágazathoz járul hozzá, mérnökképzésünk világviszonylatban is magas szinten áll. Az azonban már kevesebbszer hangzik el, hogy a műszaki szakemberek oktatása nem az egyetemi padokban kezdődik. Az Ericsson Magyarország Kutatás-Fejlesztési Igazgatósága ezt a tényt felismerve alapította meg 1999-ben az immár huszadik jubileumához érkezett Ericsson-díjat. 

A napokban átadott díjat az idén is összesen négy kategóriában két-két valódi tanáregyéniség nyerte el. A tanárokat tanítványaik, iskoláik és egyéb oktatási intézmények terjeszthették fel a díjra, a díjazás pedig az Ericsson közoktatási partnerei, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat bírálata, és a MATFUND Alapítvány kuratóriumának jóváhagyása alapján történt. A díjat a legelkötelezettebb, alapszintű oktatásban résztvevő matematikát és fizikát oktató pedagógusok vehették át, akik a „kötelező” tanórákon túl is számos különfoglalkozás alkalmával és egyéb iskolán kívüli tevékenységükkel is segítik diákjaik fejlődését és a tehetséggondozást.

Az ezévi díjazottak között volt Sikó Dezső, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanára is, aki a fizika tantárgy népszerűsítéséért vehette át a díjat.

Az idei díjakat Éry Gábor vezérigazgató, Őexc, Niclas Trouvé Svédország magyarországi nagykövete és Beskid Vilmos kutatás-fejlesztési igazgató adta át a nyolc érdemes pedagógusnak 2018. június 8-án a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasó termében. A díjátadó ceremóniának külön személyességet és rangot adnak a tanárokról készült kisfilmek, amelyek a diákok sajátos, kendőzetlen módján mutatják be a díjazottakat. A díj 1999-es alapítása óta immár 210 matematika és fizika tanár vehette át az elismerést, így az új díjazottak is egy valóban érdemes társaságba csatlakozhattak.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója a díjátadón elmondta: „Technológia vállalatként nagyon fontos számunkra, hogy továbbra is kiváló szakemberek kerüljenek ki a hazai munkaerőpiacra. Az Ericsson hosszútávon épít Magyarországra, a magyar leányvállalatára, ezt bizonyítja az is, hogy alig egy hete adtuk át Budapesten európai hálózatunk egyik legnagyobb K+F és szolgáltató központját, az Ericsson Házat. Ahhoz, hogy ezt az épületet - amire nagyon büszkék vagyunk - a jövőben is megtölthessük hazai, képzett munkaerővel nagy szükség van a ma díjazott tanárok és hozzájuk hasonló pedagógusok példaértékű munkájára.”  

 

Az ,,ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért'' 2018 évi díját matematikából

Meiszterics Zoltánné, a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanára és

Zsilvölgyi Márta, a Budapesti Jedlik Ányos Gimnázium tanára kapta.

 

Az ,,ERICSSON a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért'' 2018. évi díját fizikából

Urbán János, a budapesti Piarista Gimnázium tanára és

Udvardi Imre, az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanára kapta.

 

Az ,,ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért'' 2018. évi díját matematikából

Soós Edit, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolája tanára és 

Sztojcsevné Fekete Mária, az Óbudai Árpád Gimnázium tanára kapta.

 

Az ,,ERICSSON a matematika és fizika népszerűsítéséért'' 2018. évi díját fizikából

Sikó Dezső, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanára és Filep Doina Otília, a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola tanára kapta.

Méltatások:

Meiszterics Zoltánné 

A pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanára. 

Iskolájában és a MATEGO alapítványnál rendszeresen tart szakköri foglalkozásokat a tehetséges tanulóknak. Többek között ennek is köszönhető, hogy tanítványai állandó megoldói a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok és az Abacus matematikai lapok 10-14 éveseknek című újságokban kitűzött levelező matematikai versenyek feladatainak, ahol általában jó helyezéseket érnek el. Tanítványai versenyeken elért eredményei közül kiemelkedik az Arany Dániel Matematikaversenyen elért 1. díj, a matematikai OKTV-n elért 4. hely, a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen elért országos 1. és 5. hely, a Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen elért országos 1. hely. Ezeken kívül tanítványai számos alkalommal szerepeltek eredményesen a különböző országos versenyek döntőiben. 

Szakmai munkája szerteágazó. Aktív közreműködésével kerül megrendezésre a Fejér Lipót megyei matematikaverseny és a Négy megye matematikaversenye. 2017 óta vezeti iskolájának matematikai munkaközösségét. Kollegáival és tanítványaival kiváló kapcsolatot ápol. Rendszeres résztvevője a Rátz László vándorgyűlésnek. 

Eddigi eredményes tehetséggondozó munkáját 2012-ben Graphisoft-díjjal ismerték el. 

Zsilvölgyi Márta  

A budapesti Jedlik Ányos Gimnázium tanára.

Már tanári pályája kezdetén is figyelemre méltó eredményeket ért el a tehetséggondozás területén. Tanítványai rendszeresen dolgoznak a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok matematikai pontversenyeiben. Diákja rendszeres résztvevői a különböző országos versenyeknek, ahol eredményesen szerepelnek. A Kalmár László Matematikaversenyen országos 1. helyezést, Zrínyi Ilona Matematikaversenyen országos 3. helyezést, Kenguru Nemzetközi Matematikaversenyen országos 4. helyezést ért el egy tanítványa. Ezen kívül több alkalommal szerepeltek eredményesen tanulói a különböző versenyeken. Ragyogó szervező, számos országos versenyt szervezett az iskolájában. Eddigi eredményes tehetséggondozó munkáját 2008-ban Graphisoft-díjjal, 2013-ban Bonis Bona díjjal ismerték el. 

Soós Edit  

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola tanára. 

A matematikát népszerűsítő tevékenysége szerteágazó. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny Csongrád megyei fő szervezője 2009-től, a Makkosházi Matematikaverseny aktív zsűritagja 1995-től, a Bonifert Domonkos Nemzetközi Matematikaverseny iskolai szervezője, a beérkező feladatmegoldásokat javító megyei munkacsoport lelkes tagja. A gyakorlóiskolák országos szaktárgyi versenyeinek, szakmai továbbképzési rendezvényeinek szervezője. Tanítványai rendszeresen jól szerepelnek a különböző országos versenyeken. A Varga Tamás Matematikaversenyen két egymást követő évben ért el tanítványa országos 2. helyezést. A Kalmár László Matematikaversenyen szintén 2. helyezést ért el egy tanítványa. Ezeken kívül nagyon sok tanítványa szerepelt kitűnően különböző megyei versenyeken. 

Emellett a Matematika munkafüzet 6., 7. és 8. osztályos tanulóknak kiadványa jelent meg a szegedi Maxim Kiadónál. Eredményes tehetséggondozó munkáját 1982-ben és 1990-ben Miniszteri Dícsérettel és több Szegedi Tudományegyetem által alapított díjjal ismerték el. 

Tehetséges tanítványai közül sokan lettek kiváló mérnökök, kutatók, értékes szakemberek. Szakvezető tanárként hallgatói számára sok hasznos példát adott át és épített be az ő didaktikai eszköztárukba. Több jól felkészült pályakezdő került e szép pedagógusi pályára a mesteri műhelyéből. 

Sztojcsevné Fekete Mária 

Az Óbudai Árpád Gimnázium tanára. 

Tanítványai minden évben szép számban vesznek részt a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok és az Abacus matematikai lapok 10-14 éveseknek című újságokban kitűzött levelező matematikai versenyek feladatainak megoldásában, ahol jó helyezéseket érnek el. Abacus pontversenyében az elmúlt években országos 1., 3. 6. és 7. helyezéseket értek el tanulói. A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok matematika K pontversenyében országos 5. helyezés, C pontversenyében országos 6. helyezést ért el egy-egy tanítványa. Rajtuk kívül több alakalommal szerepeltek tanítványai eredményesen a különböző országos versenyeken. Öt évvel ezelőtt egyik elindítója, a mai napig egyik szakmai irányítója az iskolai matematikai tábornak. Az Amfiteátrum Kupa matematikaverseny lebonyolításában minden tanévben nagyon lelkesen vesz részt. 

Sikó Dezső

A Kecskeméti Bolyai János Gimnázium fizikatanára.

A tehetséges, érdeklődő tanulói számára folyamatosan szervez szakköröket, ahol az elméleti feladatok megoldása mellett a kísérleteznek is. A környezeti és energetikai összehasonlító méréseivel számos tanulónak adott lehetőséget a digitális technika alkalmazásaira, drónok és robotok felhasználására. Rendszeresen szervez tanulmányi kirándulásokat kutató központokba, üzemekbe és egyetemekre. Tanítványaival rendszeresen részt vesz különféle kutató és tehetséggondozó tevékenységekben, fizikaversenyeken. Diákjai ezeken több, országosan is kimagasló eredményt értek el, a megszerzett ismereteiket pedig továbbtanulásuk és pályájuk során is eredményesen kamatoztatják.

Sok rendezvényt szervezett iskolája és a város tanulói számára. Tudását és tapasztalatait az iskolán kívüli tevékenysége során is megosztja és publikálja, ezzel is segítve a modern oktatási módszerek, technikák és eszközök elterjedését. Számos szemléltető, didaktikai eszközt készített, melyekkel sikeresen vett rész a fizikatanári rendezvényeken.

Filep Doina Otília

A Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola pedagógusa. 

Szakértők által elismert és közzétett fizika módszertani ötletei, a tanulókkal megvalósított jó gyakorlatai jelentős innovációs értéket hordoznak. Munkáiban, az innovatív módszerek, az IKT eszközhasználat messze túlmutat a motiváló szemléltetésen és a tanulók magas szintű aktivitását idézi elő. Publikált foglalkozásaiban a digitális kompetenciát fejlesztő alkalmazások és hagyományos kísérletek egy helyen találhatók és használhatók a diákok számára, amelyek használatával a fizika tantárgyi ismereteik bővülhetnek, életszerű példákon keresztül kerülhetnek közelebb a fizika tananyagához. 

2015-től Scientix nagykövet. A találkozókon, műhelymunkákon sok új kapcsolattal, izgalmas tervekkel, új tapasztalatokkal gazdagodott. Ezeket alkalmazza a mindennapi tanári munkája során. Sok mindent átad kollégáinak is, ami Scientix nagyköveti tevékenységének fontos része.

Továbbképzési program keretében részt vett a CERN szakmai és kulturális programjain 2015-ben. 2016-ban bekapcsolódott a Space Awareness mukájába. 2016 őszén részt vett a Magyar Science on Stage rendezvényen, Debrecenben. Saját és a gyerekekkel készített kísérleti eszközt mutatott be az egyszerű áramkörök témakörben. A 2018. évi Fenntarthatósági Témahét mintaprojekt-tervező pályázatán a „Globális problémák a mindennapokban” elnevezésű mintaprojektje az értékelés során kiemelkedő minősítést kapott és mintaprojektje publikálásra került.

Munkájában nem csak a tudásával nyűgözi le a gyerekeket, hanem nagyon hamar megtalálja azokat a „csatornákat” amelyeken az adása vevőre is talál és sokszor még a szünetekben is fizika kísérletekről beszélget a gyerekekkel. Tevékenységei kapcsán ráébreszti őket, hogy a fizika és a tudomány az emberiség javát szolgálja, hogy a világ érdekes és a tudomány szép, érdemes tanulni és művelni. 

Udvardi Imre

Az Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanára. 

Szaktárgyaiból felvételiző valamennyi tanítványa sikeresen felvételizett a felsőoktatásba, de osztályfőnökként is kiemelkedő munkát végez. Szaktanári és osztályfőnöki munkáján kívül a gimnázium csillagászati obszervatóriumát vezeti. Diákjainak és pedagógusainak tartott csillagászati szakkörei regionális szinten is ismertté tették tevékenységét. 

A csillagászati szakkörben és tanóráin szakszerű és eredményes tehetségkutató és tehetségfejlesztő munkát végez. 2012 óta a nemzetközi csillagászati diákolimpia magyar nemzeti csapatának egyik vezetője és felkészítője. Az utóbbi négy évben Brazíliában, Görögországban, Romániában, és Indonéziában vezette sikerre a magyar nemzeti csapatot. A jó eredmény mellett egyéni ezüst- és bronzérmeket is nyertek versenyzői. Különösen büszke saját tanítványának a bronzérmére, aki a csillagászati szakköréből indult el a nemzetközi siker felé. E tevékenységéért miniszterelnöki, miniszteri dicsérő oklevelekben és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által adományozott dicséretben részesült. A csapat felkészítésében és a hazai válogató verseny megszervezésében végzett munkája nyomán a Könyves Kálmán Gimnázium 2014-ben miniszteri dicséretet kapott. 2014 szeptemberétől az ő vezetésével zajlik iskolájában az országos felkészítő tanfolyam a csillagászati diákolimpiára, ezekre az ország több pontjáról is érkeznek a diákok. Kulcsszerepe volt a 2019-es Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia Magyarországra kerülésében, az előkészületekben is vezető tevékenységet folytat. 

Ismereteit folyamatosan bővíti, részt vesz szakmai és tehetséggondozással foglalkozó konferenciákon. Pedagógus szakvizsgát is tehetséggondozó szakirányból szerzett. Rendszeresen publikál, ismereteit, nemzetközi tapasztalatait több szakfolyóiratban osztotta meg az érdeklődőkkel.

Azon pedagógusok közé tartozik, aki a kimagasló tanári tevékenység mellett olyan tudományos munkát is végez, amellyel tanítványait a tudomány tiszteletére neveli. Udvardi Imre olyan elmélyült tudást ad át tanítványainak, amely egész életükre szóló élmény, sokukat pedig a tudományos pályán indít el. 

Urbán János 

A Budapesti Piarista Gimnázium tanára. 

A Nemzetközi Fizikai Diákolimpia döntőjében egy tanítványa 2014-ben ezüstérmet, 2015-ben bronzérmet kapott, aki a KÖMAL fizika versenyén 1. és 2. díjat nyert, az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt megnyerte, az OKTV Fizika döntőjében pedig 2. helyezést ért el. 1998 óta 18 alkalommal jutott diákja az OKTV döntőjébe fizikából, 4 alkalommal matematikából, 7 alkalommal vettek részt diákjai az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjében, 5 alkalommal az Eötvös Loránd Fizikaverseny döntőjében. Diákjai rendszeres résztvevői a Károly Iréneusz Katolikus Fizikaversenynek is, ahol 1998 óta 15 első helyezést értek el.

Diákjai közül nagyon sokan köszönhetik neki sikeres érettségijüket, felvételijüket, legtöbbjük a BME-n tanult tovább. Több mint 20 éven keresztül osztályfőnökként is tevékenykedett, sok évközi és nyári túrát szervezett tanítványainak. Aktív tankönyvíró, aki egyetemi bevezető előadásokat is tart. 2009-ben önálló tankönyvet írt Fizika 8. címmel a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában a 8. osztályosoknak, és emellett 9 fizikatankönyv, munkafüzet tankönyvíró kollektívájának volt tagja (a Nemzeti tankönyvkiadó és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet gondozásában jelentek meg a tankönyvek 2004-től napjainkig). 

A bizottságok tagjai a következők voltak:

az Eötvös Társulattól: dr. Tél Tamás elnök (az ELTE TTK Fizikai Intézetének egyetemi tanára), dr. Horváth Ákos (az ELTE TTK Fizikai Intézetének egyetemi docense), dr. Ispánovity Péter Dusán (az ELTE TTK Fizikai Intézetének adjunktusa), Mester András (Miskolc, Rátz Tanár Úr Életműdíjas nyugalmazott tanár) dr. Papp Katalin (a Szegedi Tudományegyetem nyugalmazott címzetes egyetemi tanára), Szénási Istvánné (Budapest, nyugalmazott tanár), Tasi Zoltánné (Üllés, Ericsson-díjas tanár), ifj. Zátonyi Sándor (Békéscsaba, Ericsson-díjas és Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanár), Zubonyainé Pelka Zsuzsanna (Budapest, általános iskolai tanár) és dr. Zsúdel László (Ericsson-díjas és Rátz Tanár Úr Életműdíjas nyugalmazott tanár).

a Bolyai Társulattól: Csordás Mihály elnök (a kecskeméti Kodály Zoltán Általános Iskola Ericsson-díjas és Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanára), Békefi Zsuzsanna (a veszprémi Lovassy László Gimnázium Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanára), dr. Csorba Ferenc (a győri Krúdy Gyula Gimnázium és Szakközépiskola Ericsson-díjas tanára), Deli Lajos (a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium és Szakközépiskola Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanára), Freller Miklós (a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium Ericsson-díjas tanára), Lajos Józsefné (a Bolyai János Matematikai Társulat Oktatási Bizottságának Ericsson-díjas tanára), dr. Róka Sándor (Ericsson-díjas és Rátz Tanár Úr Életműdíjas  tanár), Somfai Zsuzsa (a budapesti Eötvös József Gimnázium Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanára), Tarcsay Tamás (SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium  Ericsson-díjas és Rátz Tanár Úr Életműdíjas  tanára) és Veres Pál (a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója).

A MATFUND Alapítvány kuratóriumának tagjai: dr. Katona Gyula elnök (akadémikus, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutató professzora), dr. Benczúr András (az ELTE egyetemi tanára), dr. Nagy Dénes Lajos (egyetemi tanár, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont tudományos tanácsadója), Oláh Vera (az alapítvány képviselője), dr. Tichy Géza (az ELTE egyetemi tanára).