h i r d e t é s

Érettségi van. Nincs?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Érettségi van. Nincs?

2015. március 29. - 16:01
1 komment

Még múlt ősszel került szerkesztőségünkhöz az egyik, azóta képviselővé avanzsált önkormányzati jelölt érettségijének másolata – mi pedig egy súlyos problémát véltünk felfedezni a dokumentumban.

Felvetésünkre, miszerint az érettségi papír nem állná ki a valódiság királyvizének próbáját, akkor sem, azóta sem érkezett érdemi reakció az érintett és delegáló pártja részéről – igen ám, de az ügyet immár fővárosi nyomozók vizsgálják.

A Castellum.do volt az első és egyetlen helyi orgánum, amely foglalkozott Iván László érettségijének kérdésével: még éppen időben, az önkormányzati választások előtt írtak arról – a honlapunk birtokába került dokumentumokra hivatkozva –, hogy 

bajok lehetnek 

a Fidesz akkori jelöltje, immár megválasztott önkormányzati képviselője érettségijével. Felvetésünkre, miszerint a fideszes képviselő bár egészen biztosan remek sportember, az iskolapadban és a tudományok világában már korántsem mozog olyan magabiztosan, mint a sportpályán vagy éppen (mostanság) a Városháza folyosóin.   

Az érzékeny témát feltáró összeállításunk nagyot futott, még a fővárosban is hatalmas felháborodást keltett, országos nyilvánosságot is kapott – azt sem hallgathatjuk el azonban, hogy a rázós téma és a Castellum.do kérdéseinek figyelmen kívül hagyása ellenére a választást Iván László nyerte október 12-én – érettsége talán a választóknak nem, de a rendőrségnek annál fontosabb tényező. 


Nagyobb méretért kattintson a képre!

Iván László érettségijének másolatán egyébként 
az úgynevezett OM-kód nem stimmel: 
az ugyanis nem a dokumentumban feltüntetett 
fővárosi középiskoláé, hanem 
egy Nógrád megyei kis falu óvodájáé – több mint kínos, 
ráadásul nyomoznak is az ügyben, mégpedig a fővárosban.  


Itt láttak vendégül és itt nyomoznak az ügyben
Fotó: zuglo.hu

Irány a kihallgatás!

Hiszitek vagy sem, március 10-én reggel egy csinos kis küldemény landolt az elektronikus postaládámban – egyenesen a XIV. kerületi rendőr-főkapitányságtól. Idézés volt a tárgy címe, maga az üzenet egy abszolút hivatalos, voltaképpen semmitmondó, csontszáraz  doksi, szíves invitálás, zsarunyelven. A lényeg: március 23-án, hétfőn 13 órakor szeretettel várnak tanúként itt és itt, azt nem pontosították, milyen ügyben, és később, telefonos érdeklődésemre sem kaptam megnyugtató választ. 

Aztán összeállt a kép: korábban éppen arról kaptam értesítést egy forrásomtól, hogy Iván László problémás OM-kódú érettségijét a XIV. kerületben vizsgálják. A nagy vihart kavart cikket pedig szerzőként én jegyeztem október elején – így érnek össze a szálak!

Mit lehet ilyenkor tenni: kaptam magam, s felutaztam tanúként a kihallgatásra. 
Semmi különös nem történt, de érdekes helyzet volt: egy tőlem nem is olyan sokkal idősebb hölgy várt, és nagyjából fél órát értekeztünk az ügyről – nagyon szigorúan formális keretek között. Láttam, mi több, kezembe vehettem saját oknyomozó dolgozatom print változatát is, merthogy a Castellum.do munkája bizony szépen beékelődött a hatósági nyomozás tényezői közé.  

Az is biztos persze, hogy csupán egy igen apró mellékszál voltam/vagyok a történetben, tulajdonképpen az ilyenkor természetes hatósági metodika "áldozata".
Mindezt megerősíti az is, hogy jó hangulatban telt a kihallgatás: sokkal inkább hasonlított egy kávé melletti jó ízű beszélgetésre. Az is igaz ugyanakkor, hogy az érettségi ügye túlnőtt az egyszeri, feledhető – mi több, ha az érintett képviselő és/vagy delegáló szervezete makacs szótlanságát nézzük, a szőnyeg alá söprendő – történeten. Van, lett rendőrségi szál, és ez annak ellenére fontos fejlemény, hogy a vizsgálat jelenlegi állásáról nem tudtam meg semmi érdemi tényezőt. 

Kacskaringós ügymenet

A fővárosi nyomozó hölgy egyetlen sokatmondó momentumot említett, ami egyébként egybevág saját kutatásunk egy korábbi – az esethez kapcsolódó, de sajnos akkor megszakadt – szálával. Arról szólt a pesti mese, hogy ezt a nyomozást nem neki, nem nekik kellene abszolválniuk. Bár az ügy náluk robbant ki, de ők azonnal átpasszolták az esetet Fejér megyei kollégáiknak. Pórul jártak, mert ők meg – egyelőre nem világos, miért – elegánsan visszadobták a melót a feladóhoz. Így hát most újra Pesten folytatnak alapos kutatást Iván László képviselőnk érettségéről. 

A bonyodalmakban bővelkedő történet folytatása természetesen már most borítékolható, igyekszünk például újra felvenni az említett megyei szálat is – továbbra is érdeklődve figyeljük a problémás érettségi ügy kacskaringóit.
Lesz még, ebben biztosak vagyunk.

 

castellum.do (Címlap: dunaujvaros.hu)

1 komment