h i r d e t é s

Érdekes kísérletbe kezdtek egy német egyetemen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Érdekes kísérletbe kezdtek egy német egyetemen

2020. augusztus 23. - 15:46

Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint egy német egyetem kisebb koncertsorozatot szervezett "koronavírus-körülmények" között, nagyjából 4000 ember számára, hogy leszűrjék, biztonságos-e nagyobb eseményeket újra engedélyezni.

Forrás: Asharq AL-awsat

A koncertekre Tim Bendzko német énekest kérték fel, hogy három különböző fellépést tartson egy nap leforgása alatt, a Németország keleti részén található Lipcsében. Azért volt szükséges a három koncert, mert a Hallei Egyetem kutatói különböző variációkat modelleztek, mellyel az volt a cél, hogy megvizsgálják, engedélyezni lehet-e az ehhez hasonló eseményeket.

A kísérletben csak fiatal és egészséges önkéntesek vehettek részt, a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében. Amint a tömeg megérkezett a koncertek helyszínéül szolgáló Lipcsei Arénába, mindenkit lázmérés alá vetettek. Minden résztvevő a legerősebb védelmet nyújtó maszkot kellett, hogy viselje, valamint kaptak egy elektromos berendezést, mellyel a mozgásukat követték le a koncerttéren belül.

Fluoreszkálós fertőtlenítők segítségével pedig azt is meg fogják vizsgálni a kutatók, hogy a koncertre járók mely felületeket érintik meg a legnagyobb előszeretettel. A tudósok tervei szerint még azokat a részecskéket is megpróbálják nyomon követni, amelyeket a résztvevők lélegeznek ki magukból, ugyanis ez kulcsszerepet játszhat egy fertőzés esetében.

A kísérlet során összegyűjtött adatokat különböző matematikai modelleken futtatják keresztül, melynek segítségével felmérik, mekkora kockázatot jelent a koncertek megrendezése, valamint mekkora a valószínűsége egy tömeges fertőzésnek. A kísérlet eredményei az ősz valamelyik hónapjában várhatóak. (liner.hu)