h i r d e t é s

Elvérzett egy nő, akihez 52 perc után értek ki a mentők, a család perel

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elvérzett egy nő, akihez 52 perc után értek ki a mentők, a család perel

2023. április 29. - 06:50

A mentőszolgálat szerint nem ők hibáztak. 

Forrás: rtl.hu

Egy budaörsi család pénteken pert indított az Országos Mentőszolgálat ellen. Tavaly novemberben majdnem egy órát kellett várniuk, mire a súlyosan vérző családtagjukat betették a mentőautóba. A beteg a kórházba vezető úton vérzett el.

Draxler Kata egyik nap azt vette észre, hogy az édesnyja erősen vérzik. Azonnal segítségért telefonált, az ügyeletes orvos gyorsan stabilizálta a beteg állapotát, majd rögvest hívta a mentőket.

Fél órával később újra hívták a mentőket, majd nagyjából 10 perc múlva még egyszer. Közben a kórházi ellátásra szoruló nő egyre több vért vesztett. „Az első hívástól számítva több mint egy órát kellett várni, ami édesanyámnak az életébe került” – állítja Draxler Kata.

A beteget ugyan még be tudták tenni a mentőautóba, de nem élte túl a kórházba vezető utat – számolt be az rtl.hu.

A mentőszolgálat szerint nem lehet beszélni indokolatlan késlekedésről

Az eset miatt a család pert indított az Országos Mentőszolgálat ellen. Azt állítják, hogy ezt azért teszik, nehogy mások is úgy járjanak, mint ők.

A MENTŐSZOLGÁLAT ERRE AZT FELELTE, HOGY ŐK NEM HIBÁZTAK. AZT ÁLLÍTJÁK, HOGY AZ ŐKET ÉRTESÍTŐ ÜGYELETES NEM MEGFELELŐEN TÁJÉKOZTATTA ŐKET A BETEG ÁLLAPOTÁRÓL, EZÉRT A MENTÉSVEZETŐ ÚGY DÖNTÖTT, „ÉSZSZERŰ VÁRAKOZTATÁSSAL” VÁRNAK A FELSZABADULÓ MENTŐEGYSÉGRE.

Mint írták, a bejelentés 13 óra 6 perckor történt, és 52 perccel később értek a helyszínre, szerintük nem lehet beszélni indokolatlan késlekedésről.

Nem először éri kritika mentőszolgálatot

Egy orvos azt írta a közösségi oldalán, hogy 40 perc alatt ért ki a mentő egy sztrókot kapott hozzátartozójához Budaörsön, pedig nagyon rövid utat kellett volna csak megtennie. Wittinghof Tamás budaörsi polgármester úgy véli, az eset nem egyedi. Szerinte nem a dolgozókkal és nem is az orvosokkal van a probléma, hanem a központi mentésirányítással.

Az Országos Mentőszolgálat ugyanakkor azt állította, hogy a mentők 21 perc alatt értek ki a helyszínre.  Megjegyezték: Spányik András megalapozatlanul állítja az eset apropóján, hogy súlyos rendszerhibára derült fény.

Hiány van a szakemberekből

Korábban a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége azt mondta, szerintük nincs elég szakember, sőt akkora a hiány, hogy jó ideje használnak már vidéki kocsikat is, hogy Budapesten el tudják látni a feladatukat a mentők.

Ki kell hogy mondjuk: az Országos Mentőszolgálat az alapfeladatát, a mentést nem tudja biztosítani a fővárosban. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy több 10 éve vezényelnek fel egységeket az egész országból azért, hogy a budapesti mentést valamilyen szinten megerősítsék

– fogalmazott Lengyel Tibor, a szövetség alelnöke. (Index)