h i r d e t é s

Elmarad a terület alapú támogatások kifizetése?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Elmarad a terület alapú támogatások kifizetése?

2016. november 17. - 15:30
0 komment

Az MVH munkatársai előzetesben, fiktív cégeken keresztül nyúlták le az uniós terület alapú földtámogatást,  a támogatásra jogosultak pedig türelmesen várnak a pénzükre, melyet talán soha nem fognak megkapni. 

Azok a gazdák - akik több száz hektáron gazdálkodnak – még türelemmel várják, hogy legalább az előleg kifizetésre kerüljön részükre. Ígéretek vannak, mégsem történik semmi. Úgy tűnik, aki nem tudja kiharcolni magának, hogy legalább az előleget kifizessék számára december 1-ig, az hoppon marad, mivel az MVH kezéből kicsavarta a kormány a kifizetéseket, más akkreditált kifizetőhely pedig nincs jelenleg.  

Azaz mégis történik valami. Valami furcsa. Pl. Tolna megyében elkezdték GPS-el újramérni a területeket azzal az indokkal, hogy átfedések vannak a beadott igényeknél. A földmérő pénzért kiváltotta a mérés elvégzéséhez szükséges GPS koordinátát és megkezdte a földmérést. Innen kezdődtek a furcsa események, mert lett olyan szántóföld, ahol a frissen vetett búzatábla közepébe került a határt jelző karó, máshol a a Dunában végződött, vagy éppen egy tízen éve épült  házat vágott ketté az újonnan kikarózott határvonal.

A gazdák csóválják a fejüket, hiszen ép ésszel felfoghatatlan, hogy a kárpótláskor kimért területek határmezsgyéje és az új, mostani mérés között miként lehet több tíz méter eltérés, mely egy-egy adott területen hektárokban mérhető. 

Vajon miért nem stimmel a mérés a térképpel és a sok esetben több mint tíz éves jegyzőkönyvekkel?

Hogyan tűnhetnek el földek, földutak, közutak úgy, hogy közben nem cseréltek gazdát, ám az eredeti tulajdonos birtokából mégis kikerülnek az új mérés alapján. A földmérő nem lehet hibás az ügyben, mivel az államtól pénzért kiváltott koordináták alapján végzi a munkáját a műholdas helyzet meghatározó eszközével, a gazdák sem lehetnek okai a hatalmas eltéréseknek, hiszen tízen éve művelik, birtokolják az adott területet. 

Mi is történhet valójában?

Ha a fentiekben említett büntetőeljárást, az előleg kifizetések halogatását és a földmérések irdatlan eltéréseit egybevetjük, akkor az a kép rajzolódik ki, hogy a kifizetések elmaradásának felelősségét a gazdákra akarja tolni a kormány. Ha ez nem így lenne, akkor az elmúlt években is problémás lett volna a területek nagysága, használata, de ez a probléma a földtámogatások bevezetése óta eltelt években valahogy nem jelentkezett. Egy biztos, akinek kisebb lesz a földje a mérés után, az foggal körömmel fog harcolni a megvásárolt és nevére írt vagyonáért, viszont amíg harcolnak egymással és a földmérés eredményével a gazdák, addig a földtámogatási előleg kifizetésére sem kerül sor. Ez pedig sokakat a tönk szélére fog sodorni, családok, vállalkozások fognak tönkremenni egy pillanat alatt, mivel nagytöbbségében a kifizetett  támogatások a bankoknál, mint a mezőgazdaság működtetésének előfinanszírozójánál kötnek ki. Ha így egyik pillanatról a másikra még sem érkezik meg a támogatás, akkor a vetőmagra, eszközbeszerzésre felvett hitelek romba döntik a mezőgazdaságot. Ez persze nem érdekli a kormányt, mossa majd kezeit, hiszen van hivatkozási alap – a földmérés és az, hogy a gazdák nem tudnak megegyezni az új mérési eredmények alapján egymással. Szinte ezer százalék, hogy erre fogják majd a kifizetések elmaradását, miközben strómanjaik már felvehették a támogatásokat az államtól kisíbolt földek után.

Mi fog történni?

Ha a kormány tagjait nem kötné le annyira a saját zsebük tömése, akkor eszükbe jutna a magyar történelem egyes szakaszai. Korábban vasvillával és furkósbottal védték a gazdák tulajdonukat, érdeküket, ma már tüntetéssel, útlezárással. Hogy a két védekezés közül melyik fog bekövetkezni azt a jövő fogja megmutatni, de az biztos, hogy nem fogják szó nélkül hagyni megnyomorításukat, vagyonvesztésüket. Ehhez az MSZP-s Gőgös Zoltán is nagymértékben hozzájárul, hiszen az MVH-s letartóztatások az általa felderített visszaélés közzététele után indultak meg. Gőgös sok helyszínt bejárt az utóbbi időben a panaszok tömkelege miatt megismerve a valós helyzetet, így a gazdák érdekét lesz aki szakemberként, politikai szinten is képviseli a Parlamentben. Ám hiába a szakember segítsége, a Fidesz van kormányon, így a parlamentáris ügyintézésnek rengeteg gátja lehet, de ismerve Gőgös nyakasságát, a végletekig képviselni fogja a gazdák érdekeit a kormánnyal szemben.

Ahhoz azonban, hogy a kifizetések elmaradása miatti csődhelyzetet elkerülhessék a gazdák nekik is tenniük kell. Ki kell szorítaniuk az MVH helyi kirendeltségénél legalább az előleget december 1-ig, így túlélhetik azt az időszakot, míg ismét lesz Magyarországon egy akkreditált kifizetőhely, aki jogosult lesz az EU-s támogatások kiutalására. Egy ilyen akkreditálás azonban hónapokat vesz igénybe, így akár egy éves csúszás is bekövetkezhet a kifizetések kapcsán. 

Tehát nincs mire várnia a gazdáknak, fel kell venni az előleget december 1-ig.