h i r d e t é s

Elégtétel: a civil szervezetekkel kezd Orbán

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elégtétel: a civil szervezetekkel kezd Orbán

2018. április 10. - 12:10

Minősített többség birtokában az első törvények között fogadhatják el a Stop Soros!-t. - írja a nepszava.hu.

Úgy tűnik, nem várható konszolidáció a Fidesz-KDNP politikájában, és továbbra is migránsozással tartanák tűzben a szavazóikat. Erre utal legalábbis, hogy Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta az M1 hétfő reggeli műsorában: minősített többség birtokában az első törvények között fogadhatják el a Stop Soros! névre hallgató jogszabály-csomagot. Az Országgyűlés várhatóan április végén ülhet össze leghamarabb, ez a kérdés pedig már májusban sorra kerülhet.

– Ne legyen kétsége senkinek, ez szuverenitási kérdés, az ország biztonságáról van szó

– fogalmazott a szóvivő, azt is megjegyezve, hogy nem számítottak ilyen arányú győzelemre.

A törvénycsomag szerint a „migrációt segítő” szervezetek csak belügyminiszteri engedéllyel dolgozhatnának, az engedély megszerzéséhez pedig nemzetbiztonsági vizsgálaton is át kellene esniük. A külföldről származó bevételek után 25 százalékos illetéket kellene fizetni, az országhatár 8 kilométeres sávjából pedig szinte bárkit ki lehetne tiltani.

A Magyar Helsinki Bizottság a választási eredmények ismeretében kiadott egy közleményt, amelyben jelezte, hogy nem hagyja abba jogvédő tevékenységet.

Eleget teszünk küldetésünknek, és mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a hatalom nyomása ellenére is folytassuk munkánkat

 – írták.

Közleményük szerint olyan politikai erő kapott újabb négy évre felhatalmazást és szerzett kétharmados többséget, amelyik „nyolc éves kormányzása alatt világossá tette: a jogállami és demokratikus értékeknél, az emberi jogoknál és az alkotmánynál fontosabbnak tekinti hatalmi érdekeit”. A Helsinki Bizottság szerint a kormány ellenségnek tekinti a független civil szervezeteket és jogvédőket, és mindent elkövet azért, hogy „elszigetelje, befeketítse és felszámolja” őket.

Harcra készül egy másik célkeresztben lévő szervezet is, az Amnesty International Magyarország.

– Az elmúlt években a kormány ott próbált meg keresztbe tenni a jogvédő civil szervezeteknek, ahol csak tudott. Lehet bármennyire ellenséges a kormányzati propaganda, fogadhatnak el bármilyen jogkorlátozó törvényeket, mi nem hátrálunk, és tovább küzdünk azért a Magyarországért, ahol mindenkit egyforma tisztelet és jogok illetnek meg

– közölte Iván Júlia, a szervezet igazgatója.

– Talán még sohasem volt ennyire fontos a rendszerváltás óta a Magyarországon működő civil szervezetek munkája

– tette hozzá.

Kép forrás: nepszava.hu/nepszava.hu