h i r d e t é s

Egyszerűen "gyalázatos" a KRÉTA-rendszer

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyszerűen "gyalázatos" a KRÉTA-rendszer

2018. január 22. - 12:28

Az idei félévtől az összes, tankerületi központok által fenntartott iskolában bevezetik a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) használatát – derült ki Rétvári Bence államtitkár Kunhalmi Ágnes (MSZP) kérdéseire adott írásbeli válaszából. - írja a nepszava.hu.

A tanár csak egyenként látja a diákok adatait. Forrás: nepszava.hu

A rendszert (ami az iskolai adminisztrációs feladatokat könnyítené meg) eddig 883 iskolában használták aktívan, most valamennyi intézményben megkezdődött a "tesztelés".

A KRÉTA a tanév elején számos hibával küzdött. Szeptemberben a Magyar Nemzet írt arról, hogy sok helyen akadozott, leállt a rendszer. A szakképző intézményekben különösen kaotikus volt a helyzet, a gyakorlati órákat képtelen volt kezelni, ahogy a csoportbontásokat sem tudta figyelembe venni és az "A" és "B" hetek között sem tudott különbséget tenni.

Megkeresésünkre a Klebelsberg Központ közölte: a hibák megoldását kiemelten kezelik, a tanév elején felmerült problémákat megoldották.

Jelenleg a rendszer gördülékenyen működik, a központ és az üzemeltető nem tapasztalt olyan jellegű problémát, amely miatt le kellene állítani a rendszert

 – írták. Úgy vélik, a KRÉTA könnyen kezelhető program, egy-két hónap alatt az intézményvezetők, a tanárok, az iskolatitkárok magabiztosan képesek használni.

Ám az érintettek közül többen nem így érzik. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a napokban körbekérdezett az iskolákban, arra voltak kíváncsiak, a tanárok jelenleg hogyan boldogulnak a rendszerrel.

Gyalázatos 

– mondta egy fővárosi gimnázium informatikatanára a PSZ-nek. Beszámolója szerint a KRÉTA továbbra is nagyon lassú, előfordul, hogy egyszerűen kidobja használóját a rendszerből. Nem listázza ki egy osztály összes érdemjegyét, azokat csak egyesével, a tanulók neveire kattintva lehet megnézni, az osztályfőnökök a diákok átlagait sem látják. Az igazolások rögzítése is bonyolult és körülményes. Előfordul, hogy az órarendek sem jelennek meg.

Hasonló visszajelzések érkeztek a PDSZ-hez is. A szakszervezet értesülései szerint a KRÉTA nem ad lehetőséget arra, hogy egy tanár megnézze, egy diákja más tantárgyakból hogyan teljesít, illetve ha valamit rosszul rögzítenek, hiába javítják ki, a rendszer a hibás adatot is meghagyja. A szombati tanítási napokkal sem tud mit kezdeni. Mendrey László PDSZ-elnök szerint a KRÉTA-t ilyen állapotban felelőtlenség minden iskolában bevezetni, különösen néhány hónappal tanévzárás előtt.

Arról, hogy mi a helyzet a szakképző intézményekben, nem nyilatkozott a fenntartó Nemzetgazdasági Minisztérium. Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnöke ugyanakkor lapunknak elmondta, a korábbi hibák közül többet javítottak, ám még mindig vannak problémák.

– Nem lehet rálátni minden csoport adataira, azokról a rendszergazda ad tájékoztatást a tanároknak. De a félévi értesítőket már ki tudjuk nyomtatni

– mondta.

Tóth szerint a KRÉTA alapvetően jó rendszer lenne, de még van mit javítani rajta.

nepszava.hu