h i r d e t é s

Egyre többet költenek a magyarok, a kereskedők mégis nehéz helyzetben vannak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyre többet költenek a magyarok, a kereskedők mégis nehéz helyzetben vannak

2019. július 15. - 12:44

Országszerte emelkednek a fizetések, többek között ennek hatására közel 10 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma 2018-ban az azt megelőző évhez képest a KSH adatai szerint. 

Illusztráció: H. Szabó Sándor

A szupermarketek tulajdonosai ennek ellenére sincsenek könnyű helyzetben. Az egyre nagyobb bérigények és a változó szabályozói környezet is megnehezíti a kereskedők dolgát – hangzott el az EY szakmai konferenciáján. A vezetőknek a vásárlások ösztönzésére és munkavállalóik megtartására is fokozott figyelemmel kell lenniük üzleteik versenyképességének növeléséhez.

Számos megyében több mint 10 százalékkal, Budapesten közel 8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma Magyarországon. A legjelentősebb, 12 százalékos bővülést a veszprémi boltok könyvelhették el 2018-ban. A fogyasztás fellendülésének elsődleges oka a minimálbér- és általános béremelés, aminek köszönhetően a magyar vásárlók többet tudnak költeni a napi fogyasztási cikkekre.

A fizetések növekedése amellett, hogy hozzájárult a szektor bővüléséhez, nehéz helyzetbe hozta a kiskereskedőket. A szupermarketek évek óta küzdenek ugyanis a fokozódó munkaerőhiánnyal, alkalmazottjaik megtartását idén év elejétől ráadásul tovább nehezíti a klasszikus béren kívüli juttatási csomagok szűkítése. A cafeteriarendszer változásának hatására ugyanis kevesebb a lehetőségük arra, hogy vonzó ajánlatokkal csábítsák magukhoz az egyre magasabb bérigénnyel érkező jelölteket.

A kiskereskedelmi szektor bővülése lépéskényszerbe hozta az üzletek tulajdonosait és vezetőit. Piaci részesedésük növeléséhez egyszerre kell hatékony megoldásokat találniuk az új vásárlások ösztönzésére és a meglévő munkavállalóik megtartására

– hangsúlyozta Suta György, az EY adótanácsadója.

A szakértő példaként említette a különböző utalványok, kuponok és hűségprogramok fontosságát. A pontgyűjtő akciók az egyik leggyakoribb marketingeszköznek számítanak a szektorban, hatékonyan működő programot a frissen változott szabályok betartása mellett azonban Európa szerte is csak elvétve találni.

Az új vevők bevonzása és a meglévők megtartása mellett kiemelt jelentősége van a munkavállalói fluktuáció csökkentésének és a potenciális tehetségek felvételének is. Suta György szerint a jól ismert cafeteria elemeken kívül is lehet olyan, további kedvezményeket adni, amellyel a cégek akár adómentesen növelhetik dolgozóik juttatásait, így teremtve maguknak versenyelőnyt a munkaerőpiacon.