A válság évei alatt csökkent az euróban kifejezett munkaerőköltség Magyarországon.

Ez rajtunk kívül csak Cipruson és Görögországban fordult elő, ám míg ott a bérek esése, addig nálunk elsősorban a forint gyengülése járult hozzá ehhez a folyamathoz - írja a Portfolio.hu. 

2008 és 2014 között az egy órára jutó munkaerőköltség (euróban kifejezve) 6%-kal csökkent Magyarországon. Nem vagyunk ezzel utolsók, hiszen a görögök esetében 13%-os esést közölt az Eurostat. Ugyanakkor ezen kívül csak a pénzügyi szektorára mért brutális csapást elszenvedő Ciprus esetében látunk visszaesést, a többi országban emelkedett a munkaerőköltség. A régióból még a csehek mutatnak visszafogottságot a 2%-os növekedéssel, a többi kelet-közép-európai országban legalább 10%-os volt a növekedés. 

A munkaerőköltség változása elméletileg több okra is visszavezethető. Tipikusan a bérek, illetve a bért terhelő munkáltatói terhek változása, valamint a forint-euró árfolyam befolyásolhatják jelentősen a mutatót. Ez is jelzi, hogy az egy munkaórára eső bérköltség (és különösen annak változása) nem az életszínvonalról ad számot, hanem egyfajta árversenyképességi indikátor. Egy külföldi befektető számára például érdekes lehet, hogy hol olcsóbb a munkaerő foglalkoztatás, és több más paraméter (pl. üzleti környezet, adózás, munkaerő-képzettség, szabályozás, infrastruktúra stb.) egy beruházási döntés alapját képezheti.

Éppen ezért a mutató kétarcú. Egyrészt örülhetünk annak, hogy az árversenyképességünk javul, másrészt viszont nyilván minden nemzet az szeretné, hogy minél magasabb bérköltség mellett legyen versenyképes. (A dánok például a világ legversenyképesebb gazdaságával megengedhetik maguknak, hogy 5,5-szer magasabb legyen a munkaóra költsége, mint Magyarországon. Más lapra tartozik, de nyilván ez nem jelent ugyanennyivel magasabb életszínvonalat, hiszen ott a megélhetési költségek is sokkal magasabbak.)

De miért is csökkent ilyen nagyot a bérköltség? Leginkább a forintárfolyam alakulása miatt. Ha csak a 2008-as és 2014-es éves átlagos árfolyamokat nézzük, 20%-os gyengülést láthatunk. Vagyis változatlan bérek mellett egy euróban gondolkodó befektetőnek 20%-kal lett volna olcsóbb az ország. A bérek azért szerencsére nem stagnáltak, furcsa is lett volna, hiszen az időszak eleji magas infláció mellett a nominális bérek emelkedtek (még ha a reálbérek nem is nagyon). A helyzetet javította még a munkáltatót terhelő, bérre rakódó terhek enyhe mérséklődése is (29%-ról 27%-ra).

Természetesen az ilyen módon javuló relatív versenyképességünknek ára van. A gyengülő árfolyam hatására a devizában eladósodott gazdasági szereplők pénztárcája gyorsabban ürült, illetve például az importőrök is rosszul jártak, amikor azt látták, hogy a gyenge lakossági kereslet mellett nemigen tudják a beszerzési áraik emelkedését teljes egészében tovább hárítani.

Mindenesetre mostanában többen is felfedezték, hogy ebben a versenyképességi dimenzióban előreléptünk. Banki elemzőházak és hitelminősítők is kiemelték kommentárjaikban az árfolyamgyengülésből fakadó bérköltség-csökkenést. Ennek hatására hat év alatt a lengyel és a szlovák szint alá süllyedt egy munkaóra költsége, és a 2008-ban még csaknem teljesen hozzánk hasonlóan álló észtekhez képest bérelőnyünk keletkezett. Persze itt is megállapíthatjuk: béreink a gazdasági fejlettségben megmutatkozó visszaesést követték le. Hiszen a lengyelek és a szlovákok is jobban viselték a válságot, mint a magyar gazdaság, így az egy főre jutó GDP-ben megelőztek minket. 

portfolio.hu (A kép illusztráció - forrás: halasinfo.hu)