h i r d e t é s

Egyre nagyobb a baj, már a pénzügyminiszter is az USA csődjéről beszél

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyre nagyobb a baj, már a pénzügyminiszter is az USA csődjéről beszél

2023. május 12. - 18:07

Az Egyesült Államoknak csődöt kell jelentenie, ha a következő hetekben nem sikerül megállapodni az adósságplafon megemeléséről – mondta pénteken Janet Yellen pénzügyminiszter a Bloomberg TV adásában. 

A piac is egyre idegesebb a sürgető határidő előtt, hogy sikerül-e megegyezni a demokratáknak és a republikánusoknak.

Június elejéig kellene a Kongresszusnak és a Szenátusnak is jóváhagyni az adósságplafon emelését, a probléma csak az, hogy az előbbiben többségben lévő republikánusok csak kormányzati kiadáscsökkentésért cserébe tennék meg ezt, amiről a demokrata képviselők és a Fehér ház hallani sem akarnak. Vagyis egyelőre politikai patthelyzet alakult ki, melynek azonban komoly gazdasági következményei is lehetnek.

Ha a Kongresszus képtelen megállapodni az adósságplafon emeléséről, azzal a hitelminősítői besorolásunkat veszélyezteti – mondta pénteken Janet Yellen. Az amerikai pénzügyminiszter szerint ugyanis csődöt kell jelentenie valamilyen kötelezettségén az államnak június elején, az lényegtelen, hogy ez az állampapírok vissza nem fizetését vagy a társadalombiztosítás és más szociális ellátások késlekedését jelenti-e.

Ez olyan dolog, amit Amerika sosem tett 1789 óta és nem most kellene elkezdenünk

- hangsúlyozta Yellen.

A politikus kiemelte: egyelőre nem tárgyaltak arról az elnökkel, mit kellene tenni, ha nem sikerül megegyezni, most minden energiájukat arra fordítják, hogy tető alá hozzák az alkut a limit emeléséről. Yellen azt is elmondta, hogy az utóbbi hetekben nem tárgyalt a bankokkal a plafon emeléséről, illetve az alku elmaradásának lehetséges következményeiről. A hírek szerint a Biden-kormányzat a jövő héten folytatná a republikánusok győzködését, akkor a pénzügyminiszter banki vezetőkkel is egyeztetne. Jamie Dimon, a JP Morgan vezére már csütörtökön azt mondta, hogy a bank főhadiszállásán egy külön „háborús szobát” rendeztek be arra az esetre, ha nem sikerülne megállapodni és komolyabb piaci hullám indulna el az USA államcsődje miatt. (Portfolio)