h i r d e t é s

Egy több mint 40 éve elhagyott Toyota kereskedés

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy több mint 40 éve elhagyott Toyota kereskedés

2015. november 15. - 11:15
0 komment

Egy fotós meglátogatott egy 1974-ben elhagyott területet Cipruson, ahol többek között egy Toyota kereskedés is található. Az itt álló autók semmit se mozdultak az elmúlt negyven év során, így szinte újkori állapotúnak örvendenek.

1974-ben Görögország és Törökország tulajdonképp felosztotta Ciprus szigetét két részre, melyet egy 180 kilométer hosszú, úgynevezett Zöld Vonal nevű ütközőzónával hajtottak végre. Erről a területről minden itt élő ember el kellett, hogy meneküljön szinte azonnal, így egy szempillantás alatt hagyták hátra értékeiket és emlékeiket addigi lakóhelyükről.

Ezt a területet járta be egy holland fotós, Bo de Visser, aki Nicosiában talált rá többek között egy érintetlenül maradt egykori autókereskedésre a benne alvó négykerekűekkel együtt. A kocsik – melyek között több Corolla és Celica is található – a 70-es évek első felének termékei, s némelyik csupán 37 mérföldet számlál órájában, 1974 óta pedig egyetlen centimétert sem mozdultak.

 

autoblog.hu