Egy Big Mac például szülőhazájában, az USA-ban majdnem 5 dollár, nálunk meg "csak" 900 forint, vagyis kb. 3,27 dollár, szóval az alacsonyabb fizetést kompenzálják az alacsonyabb árak, nem igaz?

Egyszerű a végére járni: ha abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy a McDonald's-nál pultozhatsz vagy mosogathatsz átlagos órabérérét, csak ki kell számolni, hogy vajon hány Big Macet tudsz venni egy órányi keresetedből.

A cég ugyanaz, a termék ugyanaz, a munka, amit a gyorsétteremben kell végezni, ugyanaz, elvben tehát egyórás mekis munkabéredből pontosan ugyanannyi Big Macet kellene tudnod venni egy budapesti McDonald’s-ban, mint egy koppenhágaiban, nem?

Nem.

Forrás: 444.hu

A fenti táblázat a bruttó fizetéseket tartalmazza. A Big Mac-árak a vásárlóerőparitás kifejezésére használt félhivatalos indexből, az Economist táltal kitalált Big Mac indexből származnak, az órabérek különböző forrásokból (Glassdoor, újságcikkek, álláshirdetések, fórumok).  

Mint a táblázatból kiderül, Amerikában elég drága a Big Mac, viszont az órabérből majdnem kettő kitelik; a gyorséttermi alkalmazottak ugyanakkor éppen most harcolnak azért, hogy óránként 15 dollárra emeljék a bérüket, amiből több mint három teljes Big Mac kijönne.

Az angol, a francia és a német Meki-alkalmazottak fizetése nagyjából hasonló, ők egyaránt kb. 2,5 Big Macet tudnak venni az órabérükből. Még ennél is jobb a helyzet Dániában, ahol majdnem 5 darab Big Mac jön ki az ott dolgozók órabéréből.

A magyarországi átlagos mekis fizetés viszont 750 forint/óra, miközben egy Big Mac 900 forintba kerül, ami azt jelenti, hogy egy magyarországi gyorséttermi alkalmazott összesen 0,83 Big Macet tud venni abból a pénzből, amit egy óra alatt keresett az étteremben.

Aztán persze vannak olyan országok a világon, ahol öt teljes órát kell robotolni a MCDonald’s-ban ahhoz, hogy az ember tudjon venni magának egy Big Macet. Tizenöt évvel ezelőtt a Princeton és a prágai Károly Egyetem közgazdászai, Orley Ashenfelter és Stepan Jurajd végezték el globális szinten az összehasonlítást, és erre jutottak:

Orley Ashenfelter és Stepan Jurajda:  Cross-country Comparisons of Wage Rates: The Big Mac Index (pdf)

„Elemzésünk eredményei arra mutatnak, hogy a különböző gazdasági fejlettségű országok azonos munkát végző dolgozóinak munkabérszintjei között rendkívül nagy különbségek vannak - írták a kutatók. - Általában véve az alapjövedelmek eléggé hasonlók egymáshoz a nyugat-európai országokban, Japánban és az USA-ban, akár amerikai dollárban, akár Big Macben mérjük őket. A jövedelemszintek ugyanakkor ezekben az országokban háromszor-ötször magasabbak, mint Kelet-Európában, Koreában vagy Brazíliában, és egy nagyságrenddel magasabbak a kínaiaknál, az indiaiaknál vagy a kolumbiaiaknál.”

Ashenfelter és Jurajda három lényeges következtetést vont le az eredményekből.

Az első, hogy az egyes országokban regisztrált életszínvonalnak nem sok köze van a dolgozók képességeihez vagy az általuk betöltött állások nem pénzügyi jellemzőihez. Ez szerintük arra utal, hogy fontos szerep jut azoknak a gazdasági fejlődési modelleknek, amelyekben a szervezeti és strukturális különbségek indokolják a jövedelemszintek közötti különbséget.

A második, hogy bizonyos országcsoportok között (Nyugat-Európa, USA, Japán) meglepően hasonlóak alakul a bérszint, ami arra utal, hogy ezekben az országokban sikeresen megvalósult a termelési tényezők árának kiegyenlítése (factor-price equalization), az elmélet, amit még Paul Samuelson vázolt fel a múlt század közepén.

A harmadik, hogy a standardizált foglalkozások (ilyen a mekis mosogatás) bérszintjének további kutatása segíthetne véghezvinni a reformokat az átmeneti gazdaságokban és a fejlődő országokban.

444.hu