A Tétényi úti Szent Imre kórházat a 2000-es évek elején újították fel, így hazai viszonylatokhoz képest kifejezetten jó állapotban van. Legalábbis a homlokzat. A sürgősségi az A épületben van, ahol rögtön a szűk, nyomasztó váróba érkezik az ember. Van itt bácsi, akit órákkal ezelőtt, pizsamában hozott be a mentőautó, de orvos még nem látta, zavartan viselkedő fiatal látványos elvonási tünetekkel, meg görcstől görnyedő anyuka. Közben a mentősök újabb és újabb betegeket hoznak, miközben a szomszédos detoxikáló ajtaja olykor-olykor kinyílik. Pillanatokon belül gyomorforgató szag tölti be a várótermet. Kiszédeleg egy viharvert ember, és a folyosó szélére vizel.

A betegfelvevő pult végében eközben műszakváltás zajlik. Este 19.00 óra van, egy keddi hétköznap. A reggeli 12 órának most lett vége, az esti most kezdődik. A kórházi személyzet átlag életkora nem lehet több 30-40 évnél. 4 orvos, 5-6 nővér, néhány betegszállító és betegirányító. Mindenki kedves, de az arcok azért meggyötörtek. 24 óra leforgása alatt körülbelül 100 beteg fordul meg a kezeik között. A kedd éjszakáról előzetesen azt mondták, általában könnyebb, de amikor a távozó műszak a frissen érkezetteknek úgy jellemzi a napot, hogy „Chicago”, érzem, a papírforma ezen az estén nem jön be.

Egynapos várakozás

Magyarországon sürgősségi ellátás csak 2002 óta létezik, mondja a hvg.hu-nak Váradi Zsolt osztályvezető főorvos. „Ez még egy viszonylag friss műfajnak számít itthon, az embereknek kapásból a Vészhelyzet ugrik be. Azt gondolják, hogy ha bejönnek ide, teljesen mindegy, hogy egy szálka ment az ujjukba, vagy napok óta szúr a tüdejük, azonnali ellátást fognak kapni.”

Márpedig ez nincs így: a protokoll szerint a betegfelvételtől számított 10 percen belül egy diplomás nővér felméri az állapotukat és besorolja őket a megfelelő sürgősségi kategóriába. Az átlagos várakozási idő 12 és 24 óra között van. Váradi szerint hatalmas probléma, hogy a sürgősségi ellátás igénybevételének nincs még itthon igazán kultúrája. „A háziorvosok sokszor a sürgősségire utalják azokat a betegeket, akiknek hosszú hetekig kellene várni egy röntgenre vagy egy ultrahangra, mert itt mi ezeket valóban, sürgősen megcsináljuk. Nem 3 hetet kell rá várni, csak egy napot. Persze a beteg ilyen hosszú várakozási időre sincs felkészülve. Türelmetlen és nem érti, hogy történhet, hogy ő már órák óta kint ül, és még nem foglalkozott vele senki, az utána érkezők pedig rögtön orvoshoz kerülnek.”

Integráció a detoxszal

A váróteremben a legfegyelmezettebbek is néha valamelyik ruhadarabjukba temetik az arcukat, hogy kicsit kipihenjék a detoxikálóba behozott utcán élők átható vizelet és ürülék szagát. Amióta 2012. december 31-én megszűnt a főváros két detoxikálója, az alkoholmérgezett betegeket a sürgősségi osztályok kötelesek ellátni. Természetesen erre a legtöbb kórház nem volt felkészülve. A Szent Imrében a detoxikáló például jobb híján a váróteremből nyílik: apró puritán szoba, a földön két matraccal. Rendes ágyra nem kerülhetnek, mert a folyamatos ügyeletük nem megoldott, és ha magasan vannak, bármikor leeshetnek és összetörhetik magukat. Az itt kezeltek általában nagyon rossz általános fizikai állapotban lévő hajléktalanok, akikkel azon kívül, hogy megfürdetik őket, és hagyják, hogy kialudják magukat, nem igazán tudnak mit csinálni.

Közben kiabálás hallatszik a folyosóról, az ezt követő hatalmas csattanás miatt idesereglenek a nővérek: az egyik artikulálatlanul üvöltő detoxos beteget próbálta csendre inteni a betegirányító, mire a férfi az első keze ügyében lévő tárgyat hozzávágta a szoba üvegfalához, ami megrepedt. A várakozó betegek rémültek, de nincs idő a történteken merengeni, mert megérkezik a rendőrség, hogy segítsen átszállítani egy másik dührohamot kapott drogos, részeg fiút egy másik kórházba.

Megszállottan

Az osztályon egy nővér kísér végig, aki jócskán a munkaideje lejárta után is még mindig gyógyszereket pakol. Egész éjjel nagy a pezsgés: amikor az egyik irányból átszalad egy nővér, a másikból a laboreredményeket hozzák, a sarokban egy rezidens referál a műszakvezető orvosnak, a betegfelvételi pultnál közben folyamatosan reklamálnak a hosszú órák óta várakozó betegek.

A nővér azt mondja, itt tényleg csak az dolgozik, aki megszállottan szereti a munkáját. Mindent kell tudni, a pelenkázástól a legmagasabb fokú beavatkozásig. Nagyon hamar kiderül, ki alkalmas erre. Aki viszont marad, az megszállottan csinálja. „Máshogy nem is menne. Itthon az orvosokról mindig azt mondják, hogy a paraszolvenciából kijön a pénzük. Hálapénzt elfogadni szerintem megalázó, de megértem azokat a kollégákat, akik megteszik, mert nettó 70-80 ezer forintból megélni nem lehet. A sürgősségin azonban nem jellemző a hálapénz, olyan rövid időt töltenek az orvosok és a nővérek is a betegekkel. Maximum pár száz forintokat látok néha, amit a betegszállítók zsebébe dugdosnak. Hónap végére ebből legfeljebb plusz ötezerrel vannak beljebb.”

Sürgi-forgás

A fiatal rezidens orvosok nem esznek, van, hogy nem is isznak egész éjszaka, mert nincs idejük rá. Ennek ellenére csillogó szemmel mesélik, hogy imádják ezt csinálni. Egyikük, egy 27 éves, friss diplomás lány azt mondja, sosem gondolta volna, hogy ez lesz a munkája. „Mindennap van 1-2 ember, aki elküld a francba, és legalább ugyanennyi, aki elátkoz, de mégis nagyon sokat ad ez a hely, mert amikor elhatároztam, hogy orvos leszek, ezt az érzést kerestem, hogy segíthetek!”

Van, aki teljesen másra szeretett volna szakosodni, csak nem tudott, mert nem volt olyan orvos, akinél lehetett volna gyakorlaton. Így jött a „sürgi”. Orvost ülve csak akkor lehet látni, amikor a számítógépek előtt az ambuláns lapokat írják. Közben hadarva mesélik, hogy mióta van sürgősségi, évről évre 3-4 ezerrel több beteget látnak el. Lassan túl vannak már azon, ami fizikailag lehetséges.

London messze van

A műszakvezető ezen az estén egy fiatal orvos, aki már dolgozott Angliában is, de amikor a végleges kiköltözés mellett kellett volna dönteni, feleségével úgy határoztak, visszajönnek, mert ide köti őket a család és a barátok. Akkoriban még légimentőzött, de aztán az ottani főállását egy félállásra cserélte a sürgősségin. „Anyagilag ez annyira nem szembetűnő, mert a kevésből csak még kevesebb lett. Annak ellenére, hogy a gyerekek után a családi kedvezményt én veszem igénybe, és hitelünk sincs, de így is napról napra élünk.”

Mikor megkérdezzük, mi a legszembeötlőbb különbség a hazai és egy londoni kórház között, azt mondja, hogy mivel kint kevésbé leterheltek az orvosok, sokkal többet tudnak a betegekkel foglalkozni, türelmesebbek, udvariasabbak, egyszerűen betegközpontúbb az ellátás. Itthon szerinte három-négyszer annyit dolgoznak az egészségügyben dolgozók, mint külföldi kollégáik.

Az este folyamán nem beszéltünk olyan orvossal, ápolóval vagy akár beteghordozóval, aki ne azt mondta volna, hogy az egészségügyi dolgozóknak legalább egy mellékállásuk van a rendes állásuk mellett, hogy valahogy megéljenek.

Közben reggel lesz és a váróteremben közel annyian vannak, mint 12 órával ezelőtt, bár sok az új arc. Jól látszik, nincs megállás. Lassan megérkeznek a délelőttösök. Van, aki ügyeletből, egy másik munkahelyről jön, van, aki most oda megy.

hvg.hu (Az eredeti cikk 2015. február 27-én jelent meg.) (Címlap: Fotó: Fülöp Máté)