Az OECD legújabb kutatása szerint Magyarország a legboldogtalanabb ország. A magyarok érzelmi és fizikai szükségletei rosszul vagy egyáltalán nem elégülnek ki, ami nyilvánvalóan hatással van arra, hogy az állampolgárok közössége mint csoport (szupercsoport), milyen döntéseket hoz, és hogyan funkcionál a hétköznapokban. Érdemes végiggondolni, hogy a választások eredménye pszichológiai szempontból hogyan függ össze azzal, hogy miként bánunk a szükségleteinkkel, hogyan törünk azok kielégítésére; milyen mértékben vagyunk képesek meghaladni ösztönös, sokszor destruktív működéseinket; és milyen mértékben vagyunk képesek nemzetként, közösségként jó munkacsoporttá alakulni, azaz milyen mértékben válunk képessé arra, hogy céljainkhoz rendelt feladatainkat jól és sikeresen végrehajtsuk. Az alapvető feltevések szintjén működő csoport.

Lőrincz Éva írása.

Wilfred Bion, brit pszichoanalitikus, pszichológus az egyik úttörője volt azoknak a kutatásoknak, melyek a csoportokat mint pszichológiailag leírható egységeket vizsgálták. Mai csoportdinamikai tudásunk elképzelhetetlen lenne nélküle, sok megfigyelése máig érvényes és továbbgondolható. A csoportokról nem steril szakmai környezetben szerezte első tapasztalatait: először a második világháborúban figyelte meg a csoportos működéseket, ahol katonai orvosként a katonák mentális egészségéért is fáradozott.

Bion egyik máig elgondolkodtató megfigyelése az, hogy miközben egy csoport a céljai felé törekszik és a munkáját végzi, vissza-visszatérő érzelmi állapotokba kerül, amit ő az alapvető feltevések (basic assumptions) szintjeként határozott meg. Kissé leegyszerűsítve az elméletet azt mondhatjuk, hogy az alapvető feltevések szintjén működő csoport tagjai elsődleges pszichológiai és fizikai szükségleteik direkt és azonnali kielégítésére törnek, ami megakadályozza őket abban, hogy feladatukat hatékonyan ellássák.

Bion elképzelései szerint három alapvető feltevés hozza a csoportokat ilyen érzelmi állapotba. Az első a függőség: a csoport azt feltételezi, hogy a csoport vezetője vagy vezetői mindent megoldanak. A második szerint a csoportban harcolni vagy menekülni kell, a csoportban működő erők ellenségesek és rossz szándékúak. A harmadik feltevés szerint a csoport azzal a céllal jött össze, hogy párokat képezzen, és e folyamat végén "megszülje" a messiást, aki lehet egy személy, de egy utópikus elképzelés is a jövőről.

Amikor egy csoport az alapvető feltevések szintjén van, nem kell semmilyen pszichológiai értelemben vett munkát végeznie, nem kell a tagoknak a működéseiket szabályozni, változtatni vagy fejleszteni, ami azt is jelenti, hogy sem a csoportnak, sem a tagoknak nem kell fejlődniük, és nem kell átélniük a fejlődéssel járó fájdalmat és szenvedést sem. Ebben az állapotban nem kell felelősséget vállalni, nem kell kezelni az ellenséges indulatokat, és nem kell jelen lenni a valóságban, nem kell szembenézni az itt és most kérdéseivel, könnyen egy olyan illuzórikus jövőképbe lehet menekülni, melynek megvalósulása nem a csoport erőfeszítéseitől, hanem valamilyen csodálatos esemény bekövetkezésén múlik.

Bion szerint egy csoport akkor lesz képes céljait elérni, ha képes munkacsoportként működni, melyhez meg kell haladnia az alapvető feltevések szintjét, át kell mennie egy fejlődési folyamaton. A munkacsoport lényege az, hogy annak érdekében, hogy a célok felé mutató, összehangolt cselekvést végezzünk, a csoport minden tagjának erőfeszítést kell tennie, energiát, munkát kell befektetnie. Nem teheti mindenki azt, ami éppen eszébe jut, vagy ami éppen a legkellemesebb vagy legkényelmesebb állapotot eredményezi számára, sőt, adott esetben akár azt sem, ami őt valamilyen alapvető szükséglete kielégítése felé mozdítja (például nem alhat el valaki egy megbeszélés közben). Ez a működés a csoportot – Bion szavaival – "a viselkedés szofisztikált és racionális szintjére horgonyozza le".

A bioni értelemben vett munkacsoportban a tagok felelősséget vállalnak szükségleteik kielégítésért és tetteikért, kezelik és moderálják ellenséges indulataikat és félelmeiket, valamint újra és újra erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a valósággal való kapcsolatukat megerősítsék, az itt és most kérdéseivel foglalkozzanak, és ne meneküljenek e helyett a varázslatos jövőről szőtt csodaváró fantáziáikba.

Bion munka alatt elsősorban ezt a pszichológiai munkát értette, melyet a tagok a hatékonyabb csoportműködés érdekében végeznek, és világos az is, hogy ez előfeltétele annak, hogy egy csoport egyéb feladatait is el tudja látni. Nehéz elképzelni egy gyűlölködő tűzoltó egységet, amint óramű-pontossággal képes együttműködni, vagy ahol tűzoltás közben minden mozdulatot a vezetőnek külön el kell magyaráznia.

Természetesen ahhoz, hogy egy személy vagy egy csoport munkát akarjon végezni, szükség van arra is, hogy azt érzékelje, hogy ez megéri, hogy az energiabefektetése nem hiábavaló. Ez az, amit a közgazdászok befektetési kedvként írnak le a gazdasági rendszerben, és ami pszichológiai szinten a munkacsoportok létrehozásának előfeltétele. Hajlandó vagyok-e, megéri-e most a jelenben lemondani valamiről annak érdekében, hogy a jövőben valami jobb legyen? (Megéri-e ébren maradnom a megbeszélésen, lesz-e ennek haszna számomra később?) Ehhez megvalósítható és elérhető jövőképre van szükség, olyan jövőképre, mely nem a csoporton kívül álló csodának lesz köszönhető, hiszen ebben az esetben nincs szükség semmilyen belső erőfeszítésre. A munkacsoporttá alakulás feltétele olyan jövőkép, melynek megszületése csakis a csoport által elvégzett – pszichológiai és egyéb feladatokra irányuló – munkán keresztül érhető el.

A jobboldal és az alapvető feltevések

A jobboldal nyilvánvalóan arra törekszik, hogy a nemzetet egy alapvető feltevések szintjén működő csoportként működtesse. Látható, hogy mindhárom alapvető feltevést támogatja: kínál egy vezetőt, aki megoldja a problémákat – függőség; definiálja az ellenséget és harcra buzdít — küzdj vagy menekülj; valamint rendelkezik egy messianisztikus jövőképpel, amely anélkül hoz megváltást, hogy jelentős munkát kellene végezni érte – csodavárás. A Fidesz és a Jobbik, ugyan különböző szinteken és mértékben, de azt kínálta, hogy ha ők kerülnek hatalomra, a választóknak pszichológiai értelemben nem kell dolgoznia, nem kell változtatnia a mostani hozzáállásán, nem kell fejlődnie sem egyéni, sem csoportos szinteken.

Ugyanakkor a jobboldali pártok – főleg a Fidesz – jól működő munkacsoportként voltak képesek magukat megjeleníteni a választók felé. Olyan csoportokként, melyek képesek háttérbe szorítani egyéni pszichológiai szükségleteiket és megszervezni magukat, akik képesek elvégezni az előttük álló munkát, és akik kapcsolatban vannak a valósággal – a választópolgár valóságával: lásd rezsicsökkentés. A jobboldal diszfunkcionális csoportműködései a választók számára láthatatlanok maradtak, a belső konfliktusok és kaotikus folyamatok nem szivárogtak ki, ami nyilvánvalóan szoros kapcsolatot mutat a médiatér uralásával és a propaganda működtetésével.

(Az a tény pedig, hogy a Fidesz mint szervezet munkaképességének egy jó részét annak köszönheti, hogy teljes függőségben szenved az egyetlen vezetőjétől, a választó szemében sokkal inkább erény, mint hátrány. A jó vezetésről Magyarországon ugyanis történelmi léptékben sincsenek jobb tapasztalataink, mint az autokratikus vezetési modell, ami valóban nem a legrosszabb választás, ha elhisszük – és történelmi tapasztalataink ezt a hitet erősen támogatják –, hogy a mindent erővel irányító diktatúra és a káosz között kell választani. Ez a téma is megérne egy hosszabb kifejtést, amire itt terjedelmi okokból nem vállalkozom.)

A baloldal és az alapvető feltevések

A baloldal a rendszerváltás óta prédikál a társadalmi változás szükségességéről, arról, hogy milyennek kellene lennie a választónak, hogy milyen mentális változásokra lenne szükség az országban. A jelszavak szintjén a függőség helyett az autonómiát, az ellenségesség helyett a toleranciát, az illuzórikus jövő helyett pedig – nos, egy elérhetetlen és a választó szempontjából irreálisan nagy befektetést igénylő jövőt kínál.

A baloldal, amikor a nemzet egészére mint csoportra tekint, egy, a bioni értelemben jobb csoportműködést tart kívánatosnak, ám ez az elképzelése olyan távol áll a választók jelentős részének valóságától, hogy számukra nem alternatíva. Ahhoz ugyanis, hogy egy csoport az alapvető feltevések rendszerét képes legyen meghaladni, szüksége van arra, hogy lehetősége legyen kielégíteni az alapvető fizikai és mentális szükségleteit, vagy legalábbis belátható időn belül garantáltnak lássa, hogy ez teljesülni fog. (Minden tréner tudja, hogy ebédidő előtt nem lehet túl sokáig elnyújtani a munkát.) Emellett szüksége van hitre és inspirációra, mely számára értelmessé teszi a befektetést, azaz szüksége van arra, hogy elhiggye: a munkája eredményes lesz, és a cél, amiért küzd, számára is jobb életet hoz. A csoportok munkacsoporttá alakulásához elengedhetetlenül szükség van még tanulásra, melynek segítségével a csoporttagok koordináltabb és hatékonyabb interakciókba tudnak kerülni egymással a céljuk érdekében. Ez a tanulás élethosszig tartó: a csoportoktól a változó külső és belső környezetben újabb és újabb megértést és problémamegoldást követel.

A baloldal úgy kezeli a választókat, mintha mindez adott lenne. Nem tudott semmi olyat mondani a boldogtalan – az alapvető szükségleteiket kielégíteni nem tudó – magyaroknak, amitől azt érezhették volna, hogy hamarosan elérhető lesz számukra az a minimum, amire szükségük van. Nem tudta elhitetni a választókkal, hogy az általa megcélzott változás érdekében megéri befektetniük akár pszichológiai, akár egyéb munkát, azaz nem tudta elhitetni, hogy ez a változás a szavazóinak is jobb életet teremt, és inspirálni sem tudta a választókat azzal, hogy életképes alternatívaként tálalta volna azt az elképzelést, amit maga sem valósított meg. Harmadrészt a baloldal tagadja annak szükségességét, hogy társadalomként, annak alcsoportjaiként, kisebb közösségekként mindannyiunknak tanulásra van ahhoz szüksége, hogy képesek legyünk munkacsoporttá, azaz a céljainkért dolgozni tudó, azokat hatékonyan megvalósító közösséggé alakulni. Ez a tagadás vétkes mulasztás: emiatt érzékeli a választópolgár, hogy lehetetlen elvárások elé állítják, miközben le is nézik, és hogy nem kínálnak semmilyen segítséget ahhoz, hogy miként tudna önmagáért és kisebb közösségeiért értelmes lépéseket tenni.

(A tanulás és tanítás elutasításának baloldali ideológiai alapja a paternalista állam elutasítása és az autonóm személy és csoportok tételezése. Mintha a baloldalon nagyon nehéz lenne különbséget tenni a tanítás-tanulás és aközött, hogy valakinek megmondjuk, mit csináljon, helyette felelősséget vállaljunk, és helyette megoldjuk a problémáit. Természetesen ez a felfogás is mélyen gyökerezik társadalmi tapasztalatainkban, különösen, ha az oktatási rendszerben átélt élményeinket nézzük.)

A bioni értelemben vett munkacsoport a demokratikus társadalmi működés pszichológiai alapja. Ez nem valami olyasmi, ami adott egy társadalomban, hanem valami olyasmi, amit meg kell teremteni, amiért meg kell dolgozni. Amikor a baloldal a demokratikus működést kéri számon, szintén messianisztikus, illuzórikus jövőképben hisz. A csoda, amire vár, itt az, hogy egyszer csak minden erőfeszítés nélkül, magától bekövetkezik az állampolgárok személyiségfejlődése, és maguktól képesek lesznek hatékony csoporttá és társadalommá alakulni. A társadalmi valóság tagadása az a tévképzet, hogy a politikusoknak ezen a területen nincsen dolga.

Ezért a tagadásért komoly árat fizetünk. Ezzel adjuk át baloldalként a terepet a Jobbiknak és más jobboldali erőknek, amelyek nagyon szívesen "tanítják" honfitársainkat arra, hogy hogyan kell élni, hogyan kell kezelni a konfliktusokat, mit kell kezdeni a hajléktalanokkal, a munkaképtelenekkel, vagy akár a romkocsmák mélyén merengő bölcsészekkel.

A baloldal mint munkacsoport?

Ugyanakkor, ha a baloldalra mint csoportra nézünk, mit látunk? Egy csoportot, amelyik messiásként vár egy még meg nem született vezetőt, aki majd megmondja, hogy merre kell menni; egy csoportot, aki messiásként várja a még meg nem született bázisát, amelyik majd értő módon rá adja szavazatát; egy csoportot, melyet az ellenségesség, a harc és a menekülés szelleme mozgat; és egy csoportot, mely önmaga is képtelen megfelelni a saját maga által felállított igen szigorú követelményeknek.

A baloldali pártok csoportműködése gyakran az alapvető feltevések szintjén mozog, és sokszor nehezen képesek hatékony munkacsoporttá fejlődni. Nagyon gyakori, hogy az elsődleges pszichológiai szükségletek kielégítése kerül előtérbe oly módon, hogy az kifejezetten károsan hat a feladatvégzésre, miközben a választókban joggal kelti egy szervezetlen, acsarkodó, éretlen formáció benyomását.

Ilyen alapvető szükségletkielégítő jelenségek az alábbiak (a teljesség igénye nélkül):

Az elismerés iránti vágy szükségletének kielégítése improduktív pozícióharcokon keresztül – például jelöltállítási folyamatok
Az elismerés iránti vágy kielégítése improduktív munkavégzésen keresztül – fontoskodás
A munka elkerülése üres víziók építésén keresztül – "majd a választások után", "majd 2018-ban", "majd, ha a Zemberek megértik…"
A munka elkerülése kifogásokat keresve, a körülményekre hivatkozva – "nincs pénz", "nincs idő", "nincs lehetőség"
Az ellentétek okozta feszültségek kezeletlenül hagyása, mely ellenségességet, az agresszió nyílt kiélését eredményezi – az LMP szétesése, úgynevezett koalíciós tárgyalások, október 23-a, önjelölt miniszterelnök-jelöltek harca
Ezzel egy időben a függőség iránti vágy egy messiás várásában – Bajnai fellépése, majd: "ki lehetne egy külső miniszterelnök-jelölt?"
És ezzel szintén egy időben: a függőségi iránti vágy kielégítése a vezetői szerep, vagy bizonyos aspektusainak elutasításán keresztül – szerénykedés.
A valóság tagadása a választók mentális és fizikai problémáinak tagadásán keresztül – "Hogyhogy nem értik a Zemberek?"
A valahova tartozás iránti vágy kielégítése munkavégzés helyett – folyosói kvaterkázás, kávéházi hangulat, akolmeleg
Stb.

Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon lényeges a primer pszichológiai szükségletek kielégítése. A felnőtt ember egyik fő ismérve az, hogy ezekről képes a maga számára gondoskodni, és képes ezt világosan megkülönböztetni azoktól a helyzetektől, amikor a céljai elérése érdekében munkát kell végeznie. Nagyon jó, ha egy munkacsoport a nap végén el tud menni együtt sörözni, és megélik az összetartozás érzését, de nem szerencsés, ha ugyanez a csoport a munkamegbeszélésen sörözik, ebédel, és teremt kávéházi hangulatot maga körül. Ugyanígy fontos az is például, hogy egy szervezetben elismerve érezze magát valaki, de nem szerencsés, ha ezt a jól elvégzett munka helyett azon keresztül tudja stabilizálni, hogy valamilyen pozícióhoz ragaszkodik (rangkórság). A sort lehetne folytatni. A jó munkacsoport nem tesz úgy, mintha nem lennének alapvető szükségletek, nem tesz úgy, mintha nem működnének a bioni alapvető feltevések, de képes arra, hogy ezeket kezelje és megoldja, hogy ezeket meghaladja, hogy ne akadályozzák a feladatai végrehajtásában, a céljai elérésében. Ez persze elkötelezett belső munkát igényel minden csoporttag részéről.

Ha a baloldali pártok mint csoportok nem tudnak hatékony munkacsoportokká alakulni, akkor nem várható, hogy feladatukat képesek lesznek elvégezni, az pedig különösen valószínűtlen, hogy el tudják hitetni a választókkal, hogy képessé tudnak válni egy ország irányítására. Amíg a baloldal nem képes elérni egy felnőtt működést, míg nem veszi magát komolyan, és míg nem invesztál önmaga belső építkezésébe, amíg nem várja el magától, hogy szervezetten és intelligensen végezze feladatát, addig nem várható, hogy képes lesz kilábalni a jelenlegi válságából. Érdemes lenne a mostani időszakban itt kezdeni a munkát, és azzal folytatni, hogy tudomásul vesszük: jelentős feladataink vannak abban, hogy a társadalom csoportjai nagyobb számban el tudjanak mozdulni a primér szükséglet-kielégítési szintről, és hatékonyabbá válhassanak céljaik elérésében. Nekünk, baloldali politikusoknak, aktivistáknak, szimpatizánsoknak dolgunk van azzal, hogy ne legyenek ennyire boldogtalanok a magyarok.

dinamo.blog.hu (Fotó: Flickr/ Daniel Proulx)