h i r d e t é s

Eddig 7,5 milliárd forintot költött el a kormány az olimpiára

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Eddig 7,5 milliárd forintot költött el a kormány az olimpiára

2017. február 20. - 07:34

Fürjes Balázs vasárnap este mantrázta el az Inforádiónak, hogy mivel most eltűnt a politikai egység a budapesti olimpiai pályázat mögül, esélytelenek vagyunk Párizzsal és Los Angelesszel szemben - írja a 444

Fürjes Balázs - Forrás: MTI

"Úgy tűnik, hogy ez a hajó elmegy. A budapesti olimpiának, bár most igazán lett volna esélye, szép lassan befellegzett," 

mondta az olimpiai pályázat vezetője, aki arról egy szót sem ejtett, hogy 266 ezer ember igényelte, hogy népszavazás döntsön a kérdésben. Arról, hogy visszavonják-e a pályázatot, Fürjes nem tudott nyilatkozni, szerinte a következő napok kérdése, hogy ez a politikai egység helyreállítható-e. 

"Én lettem volna az első, aki népszavazást javasol, ha nem teljes egységben döntött volna a főváros és meghatározó többséggel a parlament," 

tette hozzá a pályázat vezetője, aki legalább annyit elárult, hogy a 15 milliárdos keretből a Budapest2024 Zrt. eddig az összeg felét, 7,5 milliárdot költött el. 

444.hu