h i r d e t é s

Durvul a menekültválság Görögországban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Durvul a menekültválság Görögországban

2016. február 29. - 11:46
0 komment

Felgyújtottak a görögországi Jannicában két raktárt, amelyekben az átépítések után menekülteket akartak elszállásolni, írja az MTI. 

Migránsok Görögországban - Fotó: telegraph.co.uk

Az országban először került sor a menekültáradat miatti gyújtogatásokra. Az épületeket szinte teljesen elemésztette a tűz. A két elhagyott csarnokban körülbelül négyezer bevándorlót szállásoltak volna el.

A görög-macedón határon rendőrségi becslések szerint több mint 6500 menekült várja, hogy továbbindulhasson Közép-Európa felé. Macedónia azonban egy hete csak a szíriai és iraki menekülteket engedi be területére. Vasárnap összesen 305-en mehettek tovább . A közmédia helyszíni tudósítója szerint hétfő hajnal óta újra zárva a határ Idomeninél. A Reuters szerint a menekültek reggel elkezdték bontani az idomeni határátkelő kerítését.

Egyre fokozódik a menekültáradat jelentette nyomás Görögországon, hétfő reggel csaknem kétezer bevándorló érkezett a pireuszi kikötőbe a hatóságok közlése szerint. A menekültek a szokásos útvonalon, Törökországból indulva a görög szigetek érintésével érkeztek a kikötőbe. Csordulásig teltek a Pireuszban felállított befogadótáborok és csarnokok.

Athén központjában eközben kaotikus a helyzet, szemtanúk szerint több száz bevándorló töltötte az éjszakát a szabadban a Viktória téren, köztük kisgyermekes családok. A migránsok számára megnyitott, használaton kívüli athéni repülőtér épületében sem tudnak fogadni több embert.

 

MTI / index.hu