h i r d e t é s

Drogkereskedelemmel hozza összefüggésbe Vágó Istvánt a kormányhoz közelálló média

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Drogkereskedelemmel hozza összefüggésbe Vágó Istvánt a kormányhoz közelálló média

2021. május 16. - 14:26

Tegnap jelent meg – immár sokadszorra – a lakájmédia egyik zászlóshajójában kezdi Facebook oldalán a választ a DK-s politikus és műsorvezető.

Vágó István - Fotó: MTI/Kallos Bea

"Nemrégiben publikáltam Vágó István jobbára ismeretlen előtörténetét. Ő külkeresként került a televízióba, ahol Vitray Tamás vette a szárnyai alá. Vágó apja, Vágó György bejárta Afrikát és Indiát, úgy, hogy éveket töltött kiküldetésben. Fia nyelveket tanult, majd a kábítószerrel is kereskedő Medimpexhez került." -idézte Vágó a Pesti Srácok cikkéből.


Forrás: Propeller

Majd feltette a kérdést is, miszerint mi ebben az ismeretlen előtörténet?

"Amióta rajta vagyok a FB-on, ott látható a “medimpexes előtörténetem”. Mit kellett ezen felfedezni?"

Azt is leírta, hogy: "a “Tudományos Együttműködés” osztályon dolgozott, vagyis nem üzletkötőként, akiket azzal vádol az írás, hogy “kábítószerekkel is kereskedtek”. Erről nem volt, ma sincs tudomásom, de hogy a magyar gyógyszeripar világméretekben is jelentős sikeréhez ez a vállalat nagyban hozzájárult, az nyilvánvaló."

Majd a kormányközeli médiából az apját ért vádakkal kapcsolatban is reagált: "Apám országszerte elismert és tanítványok ezrei által rajongásig tisztelt nyelvtanár volt, ezért választotta ki az UNESCO (és nem az AVH, KGB, NBH stb., ahogy azt a PestiTV erről szóló műsorában Schiffer Andrásék sunyi mosolygások és kacsintások közepette sugallták."

Szerinte az egyetlen érdemi vád ellenem az, hogy “úti jelentéseket minimum készítettem”.

"Ezt bevallom. Nagy dolog, minden külkeresnek, hivatalos kiküldöttnek, külföldi ösztöndíjasnak (pl. Orbán Viktor!), cégvezetőnek ez volt a dolga." - tette hozzá.

"De ők ebből és apám külföldi munkáiból is csak arra tudtak következtetni, hogy “a hálózati átörökítés tulajdonképpen fontosabb volt mint az esetleges beszervezés”. Apámat vádolják “hálózati tevékenységgel”... De kár, hogy ő már nem tud tiltakozni, de ezt a nevében kikérem magamnak!" - fejtette ki bővebben az ezzel kapcsolatos gondolatait az egykori műsorvezető.

Aki szerint manapság a legnagyobb bűnnek állítják be, ha valaki nem beszél nyelveket.

"Velem kapcsolatban pedig azt, hogy beszélek. Megáll az ész..."

Szerinte a legfőbb probléma az, hogy semmi konkrét vád nem hangzik el vele kapcsolatban, csak álszent, sunyi célozgatások, összekacsintások, véleménynek csomagolva.

"A kommentelők persze viszik tovább ezeket, immár ténynek idézve a hazugságokat. És ez lehetett a szerző(k) igazi célja."- zárta a bejegyzést.

Forrás: Facebook / Propeller