h i r d e t é s

Donáth Anna jogerősen pert nyert az Origo ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Donáth Anna jogerősen pert nyert az Origo ellen

2020. március 04. - 06:32

A kormányközeli lapnak közzé kell tennie, hogy valótlanul állították, hogy a politikus szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt. - írja a nepszava.hu.

Illusztráció: Momentum Mozgalom/Facebook

Másodfokon, jogerősen is pert nyert Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője az Origóval szemben. A Fővárosi Ítélőtábla szerint a kormányközeli portál tavaly augusztus 12-i

Egy fiatal lány állítja:

Donáth Anna szexuálisan zaklatta a Sziget Fesztivál után című cikkében úgy vádolta zaklatással a Momentum politikusát, hogy nem győződött meg a vádak valóságtartamáról

– írja a 444 a Momentum közleménye alapján.

A közleményhez csatolták az ítéletet is. Ebből derült ki, hogy az Origo azzal védekezett, hogy csak a Riposzt cikkét szemlézték, az állítások valóságtartamának bizonyítására be is idéztették a Riposzt újságíróját. Ő azonban csak annyit tudott igazolni, hogy személyesen is beszélt a levélíróval, azt nem, hogy bármilyen módon próbált volna meggyőződni a politikussal szembeni vádak valóságtartamáról.

Donáth Anna a Facebook-oldalán erre reagálva azt írta, hogy az Origónak címlapra kell tennie, hogy hazudott róla. A politikus úgy véli, hogy az ügyben eljárt újságírók egyik lapnál sem a munkájukat végezték. 

Mindez pedig nem elsősorban azért probléma, mert rólam hazudtak. Azért probléma, mert a propagandának tökéletes ez a működés: hónapokon át hazudnak a címlapjaikon, majd fél év múlva csendben közzéteszik a helyreigazításokat. A közpénzből működő propagandalapok bárkiről leírnak bármilyen hazugságot, a perköltségeket és a bírságokat ugyanis végső soron szintén közpénzből fizetjük

– állapította meg Donáth Anna.

Az EP-képviselő még szeptemberben tett feljelentést a két lap ellen. A bíróság ismeretlen tettes ellen, folyamatban lévő büntetőügyben rágalmazás vétsége miatt rendelt el nyomozást.

nepszava.hu