h i r d e t é s

Die Zeit: Soros az EU-nál is ideálisabb bűnbak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Die Zeit: Soros az EU-nál is ideálisabb bűnbak

2017. április 12. - 20:51

Soros György nyitott társadalom eszméje szemben áll Orbán Viktor illiberális demokráciájával. A magyar miniszterelnököt meg kell állítania Európának. Ezekről ír a külföldi sajtó.

Forrás: BBC

Soros György, a szívesen látott ellenség – ezzel a címmel számol be a Die Zeit a magyarországi Közép-európai Egyetem ügyéről. A német lap szerzője,Thomas Roser szerint Orbán Viktor be akarja zárni a Soros által alapított egyetemet, és ezzel a Jobbik szavazóit akarja elcsábítani. A lap úgy fogalmaz: a magyar miniszterelnök számára nem is a CEU-ról, inkább az országellenségnek kikiáltott alapítójáról szól ez az ügy. Soros nyílt társadalom eszménye ugyanis ellentétben áll az illiberális demokráciával. Soros még az EU-nál is ideálisabb a bűnbak szerepre mint zsidó, pénzügyi spekuláns és gazdag ember – írja a német lap. Megjegyzik azonban azt is, hogy komoly ellenállás láttán Orbán hajlandó engedni, ez történt korábban az internetadó ügyében is.

Demokrácialeépítés Magyarországon: Európának meg kell állítania Orbánt – írja véleménycikkében a Der Standard. Az osztrák liberális lap szerzője, Gregor Mayer úgy fogalmaz: ha Európa nem fogja vissza hamarosan a budapesti hamis prófétát, akkor ő – populista barátaival együtt – le fogja rombolni Európát. A demokrácia leépítése és a civil szervezetek elleni legújabb keresztes hadjáratok ellentmondanak az EU értékeinek, állítja Gregor Mayer.

Hosszú cikkben számol be a CEU-ügyről és a magyarországi tüntetésekről az amerikai Breitbart. A Donald Trumpot támogató konzervatív portál megjegyzi, hogy az amerikai külügyminisztérium is kifejezte aggodalmát a törvénymódosítás miatt. A Breitbart szintén úgy véli, hogy Orbán illiberális államról szóló terve szemben áll Soros eszményével, az úgynevezett nyitott társadalommal.

 

hirtv.hu