h i r d e t é s

Czunyiné nem lesz többé köznevelési államtitkár

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Czunyiné nem lesz többé köznevelési államtitkár

2016. február 06. - 11:03
0 komment

Czunyiné Bertalan Judit távozik a köznevelési államtitkári posztjáról, a helyére Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár került - értesült az Index.

Forrás: index.hu

A lap úgy tudja, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hamarosan be is jelenti mindezt.

Információnk szerint 11 órakor Balog Zoltán miniszter jelenti be a változást. Úgy tudjuk, Czunyiné egy másik posztot kap, helyére Palkovics László lép. Palkovics egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára.

A héten lehetett már érezni, hogy valami nincs rendben Czunyiné körül. Kedden délután Komáromban tartott volna egy sajtótájékoztatót "a januárban életbe lépő jelentős kormányzati intézkedésekről" címmel. Legalábbis az MTI eseményei között ez az információ szerepelt, a helyszínre érve azonban kiderült, hogy szó sem volt ilyesmiről, a rendezvény pénteken lesz. Csütörtökön délután telefonon érdeklődtünk Czunyiné titkáránál, aki közölte a sajnálatos tényt: Czunyiné pénteki sajtótájékoztatója is elmaradt. Az Index szerette volna megtudni, hogy miért, de azt a tájékoztatást kaptuk, hogy erről "nincs információ".

Az, hogy Czunyinét félreállítják, azért sem annyira meglepő, mert már korábban is felröppentek hírek arról, hogy mennie kell. Czunyinétől azt várták, hogy rendbe teszi mindazt, ami Hoffmann Rózsának nem sikerült. És bár részsikerek voltak, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ továbbra is úszik az adósságokban, a közoktatás centralizáltsága és túlzott bürokratizálódása pedig a pedagógusok és a szülők agyára megy, és éppen a mostani pedagógustiltakozások jelzik, hogy ez akár politikai kockázatokkal is járhat a Fidesz számára. Merthogy baj van, az tagadhatatlan, hiába próbálnak úgy tenni a kormányzati szereplők, mintha (majdnem) minden rendben lenne. Még az EMMI háttérintézményének kutatói islesújtó véleménnyel vannak arról, hogy hogyan milyen eredménnyel sikerült megvalósítani az iskolák államosítását. Röviden: a magyar központosításnak az eltelt időben semmilyen előnye nem látszik.

További részletek az Index cikkében >>