h i r d e t é s

Csapdahelyzetben Magyarország a rezsicsökkentés miatt

Olvasási idő
16perc
Eddig olvastam
a- a+

Csapdahelyzetben Magyarország a rezsicsökkentés miatt

2023. június 04. - 06:17

Hat fontos energetikai csapdahelyzet van ma Magyarországon.

Ezek közül a rezsicsökkentési rendszer a legnehezebben megoldható, mert miközben rendkívül érzékeny politikai téma, aközben borzasztó kárai is vannak, amelyek például nehezítik az orosz gázról való leválásunkat is – mutatott rá minapi előadásában Pletser Tamás. - írja a Portfolio

Az Erste olaj- és gázipari elemzője a Magyar Közgazdasági Társaság Ingatlanpiaci Szakosztálya online rendezvényén részletesen beszélt a hat főbb csapdahelyzetről, így a magyar olajellátás során megfizetett komoly árról, az energiaintenzív ágazatok itthoni előretöréséről, az áramtermelés növelése körüli nagy kérdőjelekről, Paks II. jövőjéről, illetve a keleti, vagy a nyugati energiabeszerzés dilemmájáról, amely témák meglátása szerint a következő 10-15 évben is meghatározók lesznek. Az alábbiakban az előadás főbb üzeneteit foglaljuk össze néhány szemléletes ábrával együtt.

I. A horvátok és ukránok csapolják a Mol nyereségét, ami fáj a magyar államnak is

A téma kapcsán rámutatott, hogy Magyarország kőolajellátása két irányból lehetséges vezetéken: az egyik a Barátság kőolajvezeték Oroszország és Ukrajna felől, a másik pedig az Adria vezeték Horvátország felől, és az utóbbi fél-egy év híráramlása jól mutatja, hogy a Mol kedvezőtlen helyzetbe került, mert mindkét irányból jócskán emelkedik az olajszállítás tranzitdíja. Emlékeztetett rá, hogy az Ukrajna felőli olajtranzit díja 2022 elején még 9 euró/tonna volt, majd áprilistól 11,5 euróra emelkedett, aztán idén januártól 13,6 euróra ugrott, majd a minapi hír alapján júniustól ez 17 euróra drágult tovább; augusztustól pedig további emelés várható 21 euróra.

Így tehát másfél év alatt több, mint kétszeresére emelkedik az ukrajnai tranzitdíj.

Ezzel párhuzamosan a horvátok is durván emelték a tranzitdíjat, amelynek pontos mértéke nem ismert, de Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató egy közelmúltbeli interjúban arra panaszkodott, hogy a horvát JANAF vezetéküzemeltető a Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) vezetéken felszámított referencia-díj négyszeresére akarja emelni a tranzitdíjat az Adria vezetéken. Aztán miután kiszivárgott, hogy az ukrán elnök akár a Barátság kőolaj vezeték felrobbantását is felvetette a nyomásgyakorlás érdekében, a Mol hirtelen közölte, hogy kénytelen volt elfogadni a horvát ajánlatot és leszerződött az egész idei év további részére a pozsonyi finomító zavartalan ellátása érdekében. A pontos díjszabás nem ismert, de Pletser jelezte: 2020-ban számításai szerint 3,2 dollár/hordó volt a tranzitdíj, és a most a horvátokkal megkötött díj a saját becslése szerint 5-10 dollár közötti lehet, tehát a horvát relációban is többszörös drágulás történhetett néhány év alatt.

Emlékeztetett rá, hogy a Mol szlovákiai leánya, a Slovnaft, esetén már zajlik az orosz kőolajról való leválás egy uniós szabály ösztönző ereje miatt is, miszerint az orosz olajból készített finomított terméket nem adhatják el a belső piacon az érintett olajfinomítók. Ez a százhalombattai finomító esetén azért nem erős ösztönző az orosz olajról leválásra, mert az itthoni fogyasztás nagyobb, mint a finomító éves termelése, viszont a pozsonyi finomító esetén azért kemény a korlát, mert a szlovákiai fogyasztás harmad akkora, mint a finomító termelése. Így tehát a Slovnaft esetén egyre több nem-orosz kőolajat kell vásárolni (az osztrák, cseh, lengyel és magyar piac ellátása érdekében is), így ezért első lépésben kb. 30%-kal csökkent ott a nem-orosz kőolaj bekeverési aránya, aztán az év végén újabb 30-40%-kal kell ezt csökkenteni. Így oda jut a pozsonyi finomító, hogy a korábbi orosz olajvásárlás mennyiségét 30%-ra kell csökkenteni, amihez a horvátok felől kell felpörgetni az olajvásárlást, de a JANAF felől a Mol által Pozsonyba juttatott olaj beszerzési költsége a fent említettek szerint durván megemelkedik.

A fentiek azt jelentik, hogy a Mol által megtermelt profit egyre jelentősebb részét kell az ukrajnai és horvát tranzitdíjra fordítani.

Ennek egyik fő okaként az jelölte meg, hogy a Mol tavaly rendkívül nagy nyereséget termelt és ebből nyilván a horvátok és az ukránok is részesedni szeretnének. Másik okként pedig a magyar külpolitika hibáját jelölte meg, hiszen nem sikerült megakadályozni, hogy az ukrán és horvát vezetéküzemeltető extrém mértékben emelje a tranzitdíjakat, így utóbbi miatt tartja igazán csapdának a fent vázolt helyzetet. „Így tehát a két ország közé beszorulva jelentősen lehet emelni a tranzitdíjakat”, és az EU sem tud segíteni ebben a témában nekünk, ráadásul idén az olajipar nyereségessége jelentősen csökken, így a megugró tranzitdíjak egyre kedvezőtlenebb hatásokkal járnak. Hangsúlyozta azonban:

Ez közvetlenül nem fog megjelenni a termékárakban, tehát attól azért nem kell tartani, hogy a benzin, vagy a dízel ára magasabb lesz.

Hozzátette: ezzel együtt viszont „a Mol jelentősen veszít a nyereségességéből és ez például a magyar államnak is bizonyos értelemben fájhat, hiszen kevesebb különadót fog tudni beszedni a Mol Csoporttól.” Emlékeztetett rá, hogy tavaly a Mol a teljes államháztartási adóbevétel közel 10%-át fizette be, tehát „igencsak lényeges az, hogy a Mol nyereséges maradjon a magyar állam számára is”.

Így tehát ez a csapda helyzet, hogy két oldalról szorítanak minket, horvát és ukrán oldalról csapolják a Mol nyereségét, ez tulajdonképpen a magyar állam számára alapvetően egy nagyon negatív hír.

II. Az energiaintenzív ipar előretörése

Ennek kapcsán az alábbi ábrára hívta fel a figyelmet az elemző, amely azt mutatja, hogy míg a magyar ipari kibocsátás 1995-től nőtt, addig az ipari energiafelhasználás 2010-ig csökkent, majd azóta jelentősen, több, mint 80%-kal megnőtt. Ez arra utal, hogy „egy nagyon energiaintenzív utat kezdtünk az elmúlt 12 évben”, és úgy látja, hogy ezt a trendet még jobban erősíteni fogja olyan iparágak betelepülése, mint például az akkumulátor gyártás. „Ennek úgy gondolom, hogy nem feltétlenül kell örülni, Magyarország ugyanis alapvetően egy energiában szegény ország." Emiatt úgy fogalmazott:

Ez azt jelenti, hogy egy olyan iparágat, egy olyan ipari fejlesztést erőltetünk, amihez a mi adottságaink nem feltétlenül vannak meg.

Ennek kapcsán emlékeztetett arra is, hogy Magyarország a felhasznált villamosenergiának közel a 30%-át jellemzően importálta az elmúlt években, és idén is 29% körül alakulhat az importarány. „Ez egy nagyon magas érték”, ráadásul a nagykereskedelmi áramárak Európában a magyar piacon az egyik legmagasabbak, amiben szerepe van annak is, hogy az áramtermelésen belül a gázalapú termelésnek is magasabb az aránya.

A fenti ábrára utalva megjegyezte: csak az olasz átlagos nagykereskedelmi áramár mozog jellemzően 5-10%-kal magasabban, mint a magyar, de ha a fenti energiaintenzív utat követjük, akkor előrejelzése szerint 2025-től kezdve Európában a legmagasabb nagykereskedelmi áramárak lesznek jellemzőek Magyarországon.

Mindezt egy olyan kontinensen érnénk el, amely egyébként is magasabb energiaárakkal néz szembe a többi nagy gazdasági erőközponthoz viszonyítva. Emiatt úgy látja, hogy „nem egy jó kombináció” erőltetni az energiaintenzív iparágakat Magyarországon.

„Meggyőződésem, hogy Magyarországnak nem egy ilyen gazdaságfejlesztést kellene csinálnia, hanem sokkal inkább szolgáltatásalapú, jóval kevésbé energiaigényes irányba kellene elmozdulnia." Emiatt kijelentette:

Én tartok tőle, hogy ez a kombináció előbb-utóbb egy súlyos gazdasági megrázkódtatáshoz is vezethet, hiszen nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy ezt az energiaigényes utat járjuk.

III. Miből termelünk áramot?

A fentihez kapcsolódó további csapdahelyzetet lát az elemző abban, hogy a betelepülő energiaintenzív iparágakkal, illetve a háztartási fűtésével, és a közlekedés elektrifikációjával párhuzamosan „borzasztóan nagy elektromosáram fogyasztásnövekedést becsül előre” az Energiaügyi Minisztérium, hiszen a mostani 44-48 TWh-ról 2030-ra 55%-kal 68 TWh-ra nőne a fogyasztás a tervek szerint. A gond azonban az, hogy nem igazán látszik az eddigi tervek alapján az, hogy ezt a hatalmas áramfogyasztás növekedést miből fogjuk megtermelni.

Pletser megemlítette a kormány által bejelentett három rugalmas gázerőmű megépítését is, de szerinte a kormányzati tervek optimisták, mert a tapasztalatai szerint ezek megépítése legalább 3-5 év. Utalt rá, hogy az MVM vezérigazgatója, Mátrai Károly a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban azt vázolta, hogy a három erőmű 2027 elejétől fokozatosan, negyedévente kapcsolódna majd be a hazai áramtermelésbe, és ha ezek teljes üzemben termelnének, akkor évi 4-5 TWh-nyi áramot tudnának előállítani, de közben a magyar gázfelhasználást a tavalyi 9,5 milliárd köbméterről visszaemelnék 12-13 milliárd köbméterre.

„Tehát az egyik függésből a másik függésbe megyünk át” – állapította meg, és hozzátette: a 2030-as áramtermelési cél szempontjából is nagyon hiányzik Paks II., de jelenleg gyakorlatilag kizártnak tartja, hogy az tényleg megépüljön addigra. Ezzel is összefügg az, hogy miközben a kormány az elektrifikáció előretörését vázolta egy tavaszi prezentációban, a végső energiafelhasználásból az áram aránya 20%-ról 45%-ra nőne, de nem látszik, hogy ez hogyan tud megvalósulni. Emiatt a harmadik csapdahelyzet lényegét úgy ragadta meg: "ez arról szól, hogy mik a céljaink, hogyan akarjuk ezeket összhangba hozni a valósággal”, mert nagyon komoly diszkrepanciát lát az áramkereslet és kínálat oldalát együtt nézve.

IV. Érdekmúlással elhalhat a Paks II.

A téma kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem egy orosz erőmű lesz, hanem egy orosz és nyugati kooperációban tervezett erőmű, hiszen az erőmű magját (reaktor) az oroszok szállítják, a vezérlést, irányítástechnikát pedig a nyugati cégek. A csapdahelyzet lényegét így fogalmazta meg:

A kialakult politikai helyzetben én ennek a kooperációnak az esélyét minimálisnak látom. Az is látszik a történések alapján, hogy mind az orosz, mind a magyar fél érdekeltsége lecsökkent abban, hogy az a projekt befejeződjön.

Szerinte ezt a magyar kormány is látja, nem véletlenül próbált segítséget kérni a franciáktól a projekt előrehaladásához (a Framatome jutna nagyobb szerephez az irányítástechnikában). Úgy látja, hogy az oroszok érdekeltsége is csökkent, hogy mintaprojektet hozzanak létre az EU területén, ráadásul nem is tudták/akarták a megfelelő műszaki dokumentációt elkészíteni az engedélyezéshez. Szerinte a probléma az, hogy egyik fél sem tud ebből a helyzetből könnyen kilépni, és a hírek szerint a magyar félnek súlyos kötbért kellene fizetnie kilépés esetén (ez a Portfolio információi szerint 1-3 milliárd eurós tartományt érhet el különböző forgatókönyvek esetén). Utalt rá, hogy a bolgárok egy jóval kisebb erőmű kapcsán a szerződésből való kilépés után több százmillió eurós kötbérfizetésre kényszerültek.

Azt látja lehetséges kimenetnek a Paks II. kapcsán, hogy

Valószínűleg 10-15 év múlva érdekmúlással elhal a projekt, de addig Magyarország nem használhatja a telephelyet és egy borzasztó bizonytalanság marad fenn a piacon azzal kapcsolatban, hogy ez a Paks II. mikor fog üzemelni.

Mindezzel párhuzamosan két tévhitet is eloszlatott nukleáris energia kapcsán: az egyik az, hogy ez az energia olcsó, a másik pedig az, hogy Paks I. nagyon megbízható. Az első kapcsán megjegyezte, hogy a nukleáris energia az új típusú erőművekkel, főleg Fukusima után, a sokféle biztonsági előírás miatt, „az egyik legdrágább energiának számít”. Megjegyezte: ebben hozhatnak változást az ún. kis moduláris reaktorok sok újfajta technológiával (pl. sóval hűtés, nagy hasadóanyagtartalmú anyagokkal működés).

A második kapcsán az alábbi ábrát hozta, miszerint Paks I. messze vezet a régióban a rendkívüli leállások napjai tekintetében, és ezt nem feltétlenül az alkalmazott technológia okozza, mert a szlovákoknál is VVER-440-es reaktor működik, de náluk 60-70 nap volt 2015 óta a nem tervezett leállások együttes hossza.

Emiatt úgy látja, hogy „Paks I. körül is vannak komoly bizonytalanságok”. Felidézte: sokan készpénznek veszik, hogy a 2032-2037 között lejáró négy blokk kapcsán meg lehet hosszabbítani az üzemidőt, miközben ő sok illetékes szakértőtől azt hallja, hogy „ez nagyon bizonytalan; jó esetben egy-két blokkot lehet maximum tíz évvel hosszabbítani, de a megbízhatósága az utolsó tíz évben már nem lesz az, mintha egy új atomerőművünk lenne”. Egy amerikai vizsgálatra is utalt, amely azt hozta ki, hogy az atomerőművek megbízhatósága az utolsó tíz évben drasztikusan romlik.

Emiatt leszögezte:

Paks I. megbízhatósága sem az, amit az emberek gondolnak róla: ez nem egy túl megbízható erőmű, ami a magyar rendszernek sajnos az instabilitását tovább növeli.

V. Kelet vagy Nyugat? Mi köti Magyarországot az orosz energiahordozókhoz?

Ez a téma mostanában azért szerepel a közbeszédben, mert miközben Magyarország az összes uniós oroszellenes szankciót jóváhagyta, aközben rendszeresen próbál az orosz fél felé kedvezményeket tenni, „vagy legalábbis úgy tűnik, hogy ezt tesszük” - fogalmazott. Ennek az egyik lehetséges magyarázat szerinte az lehet, hogy Magyarország a régió többi országánál is nagyobb mértékben kötődik fontos pontokon az orosz energiahordozókhoz, hiszen onnan származik az itthon felhasznált földgáz mintegy háromnegyede, a kőolaj több, mint 80%-a, és a nukleáris fűtőelemek teljes egésze.

Szerinte a fő oka a magyar magatartásnak az, hogy egyszerre vagyunk erősen függőek ebben a három fő energiahordozóban Oroszországtól, és

kilépni ebből a háromból egyszerre nagyon-nagyon nehéz, és nagyon költséges.

Azt is látja Magyarországon, hogy „a politikai nyomás egyre jobban nő abba az irányba, hogy nekünk ezzel tenni kell valamit. Hogyha mi meg akarunk maradni a nyugati szövetségi rendszer részeként, akkor valószínűleg előbb-utóbb nyomás lesz arra, hogy ezt a fajta politikát kövessük, és gyakorlatilag ebből az orosz függésből lépjünk ki. Minél később tesszük meg, valószínűleg annál nagyobb ára lesz, ugye Magyarország az utolsó nagy vevője az orosz vezetékes földgáznak és a kőolajnak”.

Arra is emlékeztetett, hogy „Oroszország szemében sem vagyunk baráti ország”, utalt egy anekdotára, amely szerint Alekszej Miller Gazprom-vezér az egyik találkozón „hátba vágta Szijjártó Pétert és viccesen azt mondta neki angolul, hogy ti vagytok a legbarátibb nem baráti ország”. Ezért annak a kockázatát látja, hogy

Nyugatról nem érkezik a pénz, Oroszország felől pedig nem feltétlenül érkezik a földgáz, vagy a kőolaj.

Ezért szerinte „ezen a függésen el kéne komolyan gondolkodni, hogy váltani kéne”, részben politikai, részben ellátásbiztonsági kockázatok miatt, hiszen a háborús cselekmények közepette bármi történhet a vezetékekkel.

A földgáz ellátásbiztonsági kockázatok kapcsán kitért arra is, hogy a Magyarország ellátása szempontjából kulcsfontosságú Török Áramlat karbantartása most lesz június 5. és 12. között és ezt egyedül még sosem csinálta az orosz cég. A vezetéknél működő turbinákat az amerikai Baker Hughes cég licence alapján használják az oroszok, de egy friss amerikai szankció miatt ez a cég már nem adhat turbinát, alkatrészt, technológiát, szolgáltatást az oroszoknak, így izgalmas kérdés, hogy sikerül-e elvégezniük a karbantartást. Rámutatott, hogy a Török Áramlat egyébként ellentétben az Északi Áramlattal 2 km mélyen fekszik a tenger fenekén és egy óriási 32 MW-os turbina nyomja a gázt a vezetékbe orosz oldalon, és egy hasonló, ház méretű turbina szívja a gázt török oldalon, így kritikus fontosságú ezeknek a turbináknak a működése, illetve a beépített anyagok, ötvözetek minősége, hogy bírják-e a nagy nyomást.

Szerinte ha nem indul újra valamilyen ok miatt a Török Áramlat, akkor a mi régiónkban a tőzsdei gázárak 10-20-30 euróval felette lesznek az Európában irányadó értékeknek, mivel így nehezebbé válik a mi régiónk gázellátása. A másik kimenetel kapcsán viszont azt jegyezte meg:

Van egy olyan piaci félelem, hogy ha sikerül a Török Áramlat beindítása, akkor Oroszország elárasztja az európai kontinenst ezen a megmaradt Török Áramlat vezetékrendszeren keresztül orosz földgázzal.

Utóbbi kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy 2023 januártól az oroszok stratégiát váltottak és felhagytak azzal, hogy meg akarták fagyasztani Európát, mert rájöttek, hogy ez a politika nem működik igazán jól, miközben kell nekik a költségvetési bevétel. Azt is megjegyezte, hogy a kelet-közép-európai régióban tengerparttal nem rendelkező országok (Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország) mindegyike jelentősen csökkentette az orosz gázfüggőséget, kivéve minket. Ebből a négy országból "mi vagyunk messze lemaradva”, hiszen a szlovákok már 60%-ban ki tudták váltani az orosz gázt, két év múlva elérik a 100%-ot lengyel LNG-terminált használva, az osztrákok a horvát és olasz kapacitásokat használják ki, a csehek a német lehetőségeket. Erről bővebben:

A fentiek után kijelentette:

Látszik, hogy mindenki leválóban van erről az orosz gázról, egyedül Magyarország az, amely láthatóan nagyon lassan halad.

Úgy folytatta: "Nem is igazán tettünk eddig komoly lépéseket, és úgy tűnik, hogy a mi taktikánk mintha az lenne, hogy hátha ennek a háborúnak ha majd vége van és egy olyan rend visszaáll, ami 2022. február 24. előtt volt. Én ennek sajnos kicsi esélyt adok, mert ha vége is lesz a háborúnak, akkor se a háború előtti helyzetbe fogunk visszakerülni.”

Arra is rámutatott, hogy Magyarországnak minden adottsága megvan a leválásra, hiszen gázoldalról minden országgal van interkonnektor kapacitásunk, így ez lehetővé tenné, hogy többet hozzunk be a szomszédos országokból. Így szerinte a fő kérdés az, hogy „képes-e az ország olyan külpolitikát folytatni, amin keresztül baráti viszony alakul ki, és ezen keresztül üzletileg is be tudunk szállni különböző projektekbe, és ez lehetővé teszi, hogy nagyobb kapacitásokhoz jussunk hozzá.” Szerinte a Krk-i LNG-terminál kapacitásának bővítése kapcsán az, hogy milyen a horvát-magyar politikai viszony, nagymértékben meghatározza azt, hogy ebből a bővítésből a kapacitások jelentős részét Ausztria, vagy Magyarország kapja meg. „Most úgy néz ki, hogy Ausztria előrébb van, mint mi”.

Összességében úgy gondolja, hogy

A mi rendszereink nem akadályozzák a leválást az orosz gázról. Sokkal inkább az akadályt a mi külpolitikánkban, illetve a pénzben látom.

tóbbi kapcsán a rezsicsökkentésre utalt, amely bekorlátozza, hogy az érintett magyar állami cégnek mennyi forrása van részt venni a külföldi kapacitásbővítésekben.

VI. A rezsicsökkentés

Ennek kapcsán felidézte, hogy a rezsi témája már 2002-ben is felmerült politikai szinten, és azóta is az látszik, hogy érzékeny politikai kérdés. Kijelentette:

Azt gondolom, hogy a magyar energetikai kihívások közül ez a legnehezebb.

Úgy látja, hogy a rezsicsökkentés politikájának „rengeteg negatívuma van”. A tavaly nyári rezsiváltozások óta az átlagfogyasztásig a rezsicsökkentett árat fizetik a háztartások, de még ezzel együtt is azt becsli az Erste, hogy idén a háztartások éves kiadásainak közel negyedét rezsire fogják fizetni a 2019-es 14% után. Éppen ezért ennyire érzékeny politikailag ez a téma, hiszen a befagyasztásnak örülnek a választók, miközben borzasztó kárai is vannak a lépésnek – fogalmazott Pletser.

Az egyik ilyen az, hogy torzítja a fogyasztói döntéseket, hiszen nincs ösztönzés az energiatakarékossága, miközben átfogó szigetelési programmal jelentősen csökkenthető lenne a gázfogyasztás. Az is negatív következménye a rezsicsökkentésnek meglátása szerint, hogy nagymértékben lassítja a magyar energiarendszer átalakítását, így például az MVM-nek többek között azért sincs kellő pénze a szomszédos országok projektjeiben részt venni, amelyek az orosz gázról leválásunkat segítenék, mert a rezsicsökkentés finanszírozása elviszi a szabad forrásait. Emellett azt is károsnak látja, hogy a rezsicsökkentés „borzasztóan nagy mértékben beavatkozik a piaci folyamatokba és nagymértékű torzulásokat okoz ez az egész rendszer, és egyébként lemeríti a központi költségvetés forrásait”. Emellett azt is megjegyezte:

A szegényebbek felől pénzt juttat a módosabbak felé ez a rendszer.

Szerinte „ezért sem egy jó rendszer”. 2021-es számításai szerint míg a szegényebb családok csak évi 400 ezer forint körüli energiaár támogatáshoz jutottak, addig a módosabbak mintegy 5 millió forinthoz (nyilván a nagyobb energiafogyasztáson keresztül).

Szerinte a fenti hat energetikai csapdahelyzet közül a rezsirendszerrel kellene kezdeni a magyar energetikai rendszer átalakítását.

Én ezzel kezdeném, szerintem sokkal értelmesebb lenne a piaci alapra helyezése az energiaáraknak, egy jelentős szociális támogatási rendszerrel egybevetve. Ha ez megvalósulna, akkor az egyik legnagyobb problémákban tudnánk lépni. Kérdés az, hogy a politika meg meri-e ezt tenni, a rövid távú érdekeit túl tudja-e lépni.

A magyar rezsicsökkentési rendszert a minapi országspecifikus ajánlásokban az Európai Bizottság is bírálta és szociális alapra helyezését szorgalmazta, de a kormány azt közölte, hogy egyáltalán nem terveznek változtatni a rendszeren. (Portfolio)

Címkék: