„Nagy cirkusz lett néhány százezer ember érkezéséből, de nincs okunk aggódni.” Két éve nyilatkozta ezt nekünk a migrációról. Ma is így látja?

Romlott a helyzet. Egy francia fickó könyvet írt arról, hogy a hazája képtelen beolvasztani a még múlt században ipari munkásnak odahívott rengeteg arabot és a leszármazottaikat. A szerző szerint Európának néhány évtizeden belül menthetetlenül vége, mert nem fogja föl, hogy az iszlám a szelídebb változatában is rendkívül erőszakos kultúra, amit, ha beengednek, mindent elnyel.

Mellékszál, de érdekes, hogy az amerikai Amazontól rendeltem meg a kötetet, mire azt a választ kaptam, hogy „az ön országába ezt nem kézbesíthetjük”, amúgy hasonlóan az olyan művekhez, melyekben meztelen emberek láthatók. Vagyis a demokrácia és a nagy szabadság jegyében gondoskodnak arról, hogy Kelet-Európában csak olyat olvassanak az emberek, ami nekik való. Vicc.

Na, szóval a muszlimok befogadása évtizedek alatt sem sikerült a franciáknak. És nem sikerül Németországnak sem, ahol a négymillió török a mai napig idegen test. Igazából sehol Európában nem sikerült a befogadás.

Erre jött rá most a menekültválság. Az egész azzal kezdődött, csak erre már senki nem emlékszik, hogy az ENSZ egyik napról a másikra az addigi felére csökkentette az észak-afrikai menekülttáborok támogatását. Mire az unió nem azt mondta, hogy jaj, istenem, akkor majd mi odaadjuk azt a kieső félpénzt, hanem Merkel kiállt a kamerák elé, hogy jöjjön, aki jönni akar. És jöttek is. Érthetetlen. Képtelenség.

Merkel emberiességi okokra hivatkozott, meg arra, hogy a német multik szerint kell a munkáskéz Európának.

Nem kéne annyi munkáskéz, ha a németek, a franciák, a britek meg az amerikaiak beszüntetnék az afrikai fegyvereladásaikat. Ráadásul, ha nincsenek vagy legalábbis nem olyan véresek az afrikai háborúk, rögtön kevesebben menekülnek.

Annak vajon mi az oka, hogy miközben tele az európai, benne a magyar sajtó és politika a menekültkérdéssel, a fegyvereladásokról alig esik szó?

Amikor arról prédikálnak nekünk Merkelék, hogy hány tízezer migránst fogadtak be, Orbán, akivel egyébként migrációügyben nagyjából egyetértek, visszakérdezhetne: és ti mennyit kerestetek ezeken a konfliktusokon?

Összefér az európai kultúrával, a kereszténységgel, a humanizmussal, hogy hagyunk éhen halni, háborúban pusztulni, tengerbe veszni nyomorultakat?

Az elesettek támogatásának van egy személyes szintje, ha valaki elájul a házam előtt, megetetem, megitatom, hívok hozzá orvost. De az más szerveződési szint, hogy beengedjünk-e egymillió embert. Ott már arra is válaszolni kell, hogyan kívánjuk beilleszteni őket. Mondhatnánk, hogy gyertek szépen egyenként, és ha alkalmazkodtok, biztonságban telik majd az életetek, kaptok munkát, lesz hol laknotok. Csakhogy ők nem akarnak egyesével lenni, nem akarnak beilleszkedni. És ha egy nyolcvanmilliós, saját kultúrával rendelkező országba betelepül egy néhány milliós zárt, más vallású közösség és építi tovább a maga kultúráját, akkor a szaporodási ráták ismeretében elég egyszerűen kiszámolható, hogy valahány évtized múlva ők lesznek többen.

Az „őslakos” európaiak létszáma csökken, külső pótlás nélkül elfogyunk, és legkésőbb akkor átszakadnak a kontinens határai, amikor már annyian sem lesznek a leszármazottaink, hogy működtessék a mai GYODA utódját.

A térfoglalásnak nem a mi népességfogyásunk a fő oka, hanem az, hogy a klímaváltozás miatt tízmilliók veszítik el lakóhelyüket. És ez nem csak Afrika problémája, mást ne mondjak, rengeteg holland vásárol házat Magyarországon, lévén, innen elég messze a tenger.

Hány ember képes fenntartani Magyarországot és a magyar nemzetet? És az emberiséget?

Izland akkora, mint Magyarország, lakják háromszázharminc-valahányezren, és remekül elvannak. Igaz, magas színvonalú a kultúrájuk, például egytől egyig beszélnek angolul. Egy kultúrában a létszám a populáció jellemzői közül csupán egyetlen adat, épp olyan fontos, hogy milyen iskolába jártak, hány gyerekük van, mivel foglalkoznak, meddig élnek, egészségesek-e, olvasnak-e, zenélnek-e, festenek-e, minek örülnek.

Míg a magyar politika azon siránkozik, hogy egyre kevesebben vagyunk, én inkább azon, hogy egyre hülyébbek vagyunk. Jobban örülnék ötmillió egyetemet végzett kultúrembernek, mint tizenötmillió ostobának.

Ami pedig az emberiség létszámát illeti: most hétmilliárdan vagyunk, tízmilliárd valószínűleg túl sok, ötszázmillió túl kevés lenne. Tán másfél-kétmilliárd az optimális, annyi emberrel nagyjából békén hagynánk a bioszférát, de azért működne a modern világ, csak nyilván egész más struktúrában, mint ma.

Illusztráció: MTI Fotó: Diósi Imre

Mitől állna meg a túlnépesedés?

Egy kiváló holland demográfus széltében-hosszában meséli, de nem hisznek neki, hogy ahol az átlagéletkor eléri a hetven évet, megáll a szaporodás. Vagyis, ha a túlszaporodó területeken javítjuk az életkörülményeket, leáll a populációrobbanást. Hajlok rá, hogy igazat adjak neki. De jósolni nem vagyok hajlandó, aki a jövőről fogalmaz meg állításokat, az csal vagy hazudik.

Mit lehetett volna megjósolni akár csak ötven évvel ezelőtt olyan szavak nélkül, hogy kompjúter, internet és mobiltelefon? Semmit.

Mi sem tudjuk, fél évszázad múlva milyen szavakra lesz szükségük az akkor élőknek az akkor létező helyzet leírásához.

Tényleg jobban örülne ötmillió színházjárónak, mint tizenötmillió böfögősnek?

Aki valamit ért az oktatáshoz, tudja, hogy ennek fő feladata egy-egy országban az adott kultúra befogadásának előkészítése, a társadalmi kommunikációra való felkészítés. A szakmát, a speciális ismereteket mindenki gyorsan megtanulja majd a munkahelyén, de hogy  értse a társadalomban zajló kommunikációs folyamatokat, hogy elfogadja a kultúra központi mítoszát, azt az alsó- és középfokú oktatásban kell megalapozni. A kultúra emeli be az egyént a társadalom virtuális közösségébe, és ha az oktatás kettészakítja a társadalmat, mint nálunk, akkor két kultúránk lesz: a középosztályé és a szegényeké. Egyre jobban korlátozódik a kultúrák közötti átjárás lehetősége, és ez a modern világban rettenetes problémákhoz vezet. Az oktatás ügye mindenkit érintő, közös, kulturális terep, nem szabadna politikával tönkretenni.

Attól, hogy politika, még lehetne ésszerű. Naivság azt várni el a pártoktól, hogy az őket hatalomba küldő választók érdekeit tartsák szem előtt?

A politika nem arra való, hogy az össztársadalom érdekében oldjon meg szerveződési problémákat.

A politika érdekcsoportok harca, és minden politikus a maga érdekcsoportjának érdekei szerint dönt.

Az oktatás ügye néhány tízezer választót érdekel ebben az országban, ezért, mióta vannak ezek az idézőjelben szabad választások, az oktatás folyamatosan hátul kullog a büdzsében.

A képviselők tudják, hogy fontos az oktatás.

Dehogy tudják! Nem értenek az oktatáshoz. És az egészségügyhöz sem. Meg a gazdasághoz sem.

A teljes interjút ITT olvashatja el.

24.hu