h i r d e t é s

Csalónak mondták ki, 5,3 millió eurót kell visszaadnia a Smer megyei képviselőjének

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csalónak mondták ki, 5,3 millió eurót kell visszaadnia a Smer megyei képviselőjének

2015. március 09. - 13:10
0 komment

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) rámutatott, hogy Štefan Duč önmagával üzletelt, ráadásul mesterségesen megnövelt költségeket mutatott ki.

A döntés már kétéves. Az OLAF azoknak a pénzeknek a felhasználását vizsgálta, amelyeket Duč cégei kaptak az EU-s alapokból. A Mezőgazdasági Kifizető Ügynökség 2009-ben 5,3 millió eurós dotációt nyújtott összesen Duč cégeinek. Az OLAF azt tanácsolta, hogy hajtsák be rajta. Duč fellebbezett a döntés ellen, de nem járt sikerrel, és ezekben a napokban lép hatályba a jogerős döntés, hogy vissza kell fizetnie.

Az állami ügynökség 2009-ben a tőketerebesi járásbeli Szőlőskén működő, Tokajská spoločnosť Viničky nevű cég számára hagyott jóvá 2,56 millió eurót, mégpedig a Raktározás és a gyártás technikai és technológiai bebiztosítása elnevezésű projektre.

Az OLAF azonban ellenőrzést tartott a Baník nevű cégnél, amely megépítette volna a borospincét Duč cége számára, ám kiderült, hogy azt egy további beszállítónál, a tőketerebesi Stavivá Plus Trebišov nevű cégnél rendelte meg, amelyet maga Duč képviselt, ám nem volt ilyen munkálatokra jogosultsága. A cég ráadásul mesterségesen megnövelte a munkálatok költségeit a számlázáskor. A hivatal figyelmeztetett arra, hogy amennyiben a munkálatokat, amelyekért a dotációt nyújtják, annak kedvezményezettje végzi el, akkor azok nem finanszírozhatók az EU-s alapokból. Az OLAF 2012 decemberében nyújtotta át két vizsgálatáról szóló jelentését a hazai ügynökségnek.

Az ügynökség egyúttal 2,8 millió eurós támogatást nyújtott Duč egy másik a szintén szőlőskei Vinárstvo Viničky nevű társaságának, mégpedig a 2007-2013-as régiófejlesztési alapból. Ezt szintén vissza kell fizetnie.

Katarína Benická, az ügynökség szóvivője megerősítette, hogy egyelőre nem fizettek vissza ebből a pénzből semennyit. 

2012 októberében az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megkárosításával és szubvenciós csalással gyanúsították meg. Az ügy először a Speciális Ügyészséghez, majd a kassai járási ügyészséghez került, végül azonban mégis csak a Speciális Ügyészség foglalkozott vele. Jelenleg a folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem nyilatkoznak róla.

Duč viszont úgy reagált, hogy "ők valamit akarnak, én viszont nem látok rá okot, hogy visszaadjam". Hozzátette, hogy az OLAF számolta ki rosszul a borospince, megépítésének költségeit.

Duč korábban üzletelt Mikuláš Varehával is, aki szintén foglalkozott tokaji borokkal. Egy időben közös cégekben is tevékenykedtek. Varehát azóta 12 év börtönre ítélték adócsalásért.

 

SME/para (Fotó: Pluska.sk)