h i r d e t é s

Colleen Bell ismét leoltotta Orbánt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Colleen Bell ismét leoltotta Orbánt

2015. december 10. - 15:36
0 komment

Az amerikai nagykövet azt mondta: nem a döntéshozók rokonaival kellene versenyezniük az amerikai vállalatoknak, ha közbeszerzésen indulnak.

Forrás: gepnarancs.hu

Bár az Egyesült Államok és Magyarország kereskedelmi kapcsolatrendszere egészséges, de az amerikai üzleti körök szerint létezik a korrupció érzete, így ha valaki nem a megfelelő játékszabályok szerint játszik, annak súlyos következményei lehetnek – hívta fel a figyelmet a korrupciós világnapon szervezett “Átláccó” fesztiválon Colleen Bell - írja a Gépnarancs.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövete a múlt héten visszamenőleges hatállyal módosított közbeszerzési törvényre, az összeférhetetlenségi szabályok lazítására is utalva szintén erős üzenetet mondott, amikor úgy fogalmazott, hogy “Nem döntéshozók rokonaival kellene versenyezniük az amerikai vállalatoknak”.

A Transparency International Magyarország által szervezett programon a nagykövet hangsúlyozta: éber választópolgárokra, illetve oknyomozó újságírókra, valamint erős civil szervezetekre van szükség ahhoz, hogy a mindenkori hatalom elszámoltatható legyen és kikényszeríthető legyen az átláthatóság.

Szavai szerint enélkül a korrupció a gazdaságra, illetve a társadalomra is káros hatásokat okoz. Úgy fogalmazott: olyan, mint a rák, amely megtámadja a szervezetet, majd idővel meg is semmisíti azt.

A nagykövet sürgette a paksi bővítés szerződéseinek nyilvánosságra hozását is.

Az amerikai nagykövet szerint a korrupciós érzet rontja az üzleti klímát. Az egyes személyeknek, szervezeteknek való kedvezményezés, kivételezés rontja a beruházásokat és a gazdasági növekedést.

Colleen Bell rámutatott arra is, hogy a korrupció nemzetbiztonsági kérdés is, mert nemcsak a gazdasági növekedést rontja, hanem bosszantja is az embereket amiatt, hogy az általuk megválasztott emberek, illetve az ellenőrzési hatóságok nem látják el a munkájukat. Hangsúlyozta azt is, hogy a terroristák részben korrupciós, részben elrabolt anyagiakból finanszírozzák magukat.

 

gepnarancs.hu