Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
A korábbi hírekkel ellentétben nem Donald Tusk, az EPP elnöke, hanem a háromfős bölcsek tanácsának egyik tagja, Herman Van Rompuy kezdeményezte a néppárti bölcsek tanácsának feloszlatását, miután nem tudtak közös nevezőre jutni azt illetően, hogy a Fideszt kizárják-e az Európai Néppártból (EPP). - írja a merce.hu.
Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.
A Die Welt című konzervatív német lap "Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson" címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.
"A párt statútumának 9. cikkelyével összhangban felszólítunk a Fidesz kizárására az Európai Néppártból". Donald Tusk pártelnöknek írott levelében 11 ország 13 tagpártjának vezetője kezdeményezi a Fidesz eltávolítását a kereszténydemokrata pártcsaládból.
Orbán Viktor soron következő húzása az, hogy most a bíróságokat akarja legyűrni, ám hogy próbálja megakadályozni az iskolai elkülönítések ügyében megítélt kártérítéseket, az rávilágít, miért kell az EU-nak harcolnia Magyarország erős embere ellen. - írja a Politico
Az úgynevezett bölcsek tanácsának nem sikerült megoldani azt a konfliktust, amely már hosszú hónapok óta zajlik a Fidesz és az Európai Néppárt között - mondta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.
Orbán Viktor február 10-én Berlinben egy-egy külön találkozón tárgyal Angela Merkel kancellárral és Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a kereszténydemokrata CDU elnökével, hogy megvitassák a Fidesz sorsát az Európai Néppártban. - írja a hirklikk.hu.
Úgy tűnik, az Európai Parlament legnagyobb frakciójának számító Európai Néppárt mégsem fog dönteni február eleji kongresszusán a Fidesz további srosáról - hivatkozik a párt több, meg nem nevezett tagjaitól származó információra a Bloomberg.
Cáfolni próbálja a Magyarországgal szemben zajló 7. cikkelyes eljárásról szóló európai parlamenti állásfoglalás-tervezet állításait a Fidesz EP-delegáció vezetése abban a lapunk által is megismert dokumentum-csomagban, amelyet még a múlt héten juttatott el az Európai Néppárt (EPP) frakciójában helyet foglaló képviselőknek.
Körbejárta a magyar sajtót a hír, hogy már Donald Tusk az Európai Néppárt (EPP) elnökének asztalán van a Fidesz politikáját értékelő háromtagú bizottság jelentése, így a pártcsalád február 3-4-én összeülő politikai gyűlésén döntés születhet a márciusban felfüggesztetett magyar tagpárt sorsáról. - írja a merce.hu.