h i r d e t é s

Bűnözőket telepíthet le a kormány?

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Bűnözőket telepíthet le a kormány?

2016. július 28. - 08:31
0 komment

Juhász Péter megvitatja a legfőbb ügyésszel Rogán Antal ügyét.

Lassan eltűnőben... - Fotó: Molnár Ádám / Népszava

Több mint ötmilliárd forintot hozott a konyhára egy Rogán Antalhoz és Habony Árpádhoz köthető ügyvédi iroda. Kosik Kristóf cége 5 ezer eurót zsebel be kötvényenként. Kiderült, nem is olyan nehéz egy bűnözőnek magyar letelepedési engedélyhez jutni. Eközben Juhász Péter nem adja fel, s Polt Péterrel vitatná meg Rogán vesztegetési ügyét. A PM panasszal fordult az ügyészséghez, amiért az nem nyomoz az ügyben.

"Egyértelmű, hogy ehhez is köze van Rogán Antal köreinek, csak ugye ezt mindaddig nehéz bizonyítani, míg valaki ki nem pattan abból a körből" - mondta lapunknak Juhász Péter miután kiderült, több mint ötmilliárd forintot kereshetett a letelepedési kötvény-üzleten egy Habony Árpádhoz és Rogán Antal kabinetminiszterhez köthető ügyvéd, Kosik Kristóf. A Magyar Nemzet szerint a Kosik Ügyvédi Iroda 5 ezer eurót kap minden kötvényértékesítés után. A szabályozás pedig világosan előírja, hogy a külföldiek csak a Kosik Ügyvédi Irodát bízhatják meg az elkészült letelepedési engedélyeknek a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál való átvételével, az irodának minden kötvényeladásból haszna származhat. A program 2013-as indulása óta 3647 letelepedési kötvényt adott el Magyarország idén június végéig, ezzel az összeggel számolva Kosikék 5,6 milliárd forintot vághattak zsebre. Az Együtt szerint felháborító, hogy a Fidesz kizárólagos megbízást rögzített, s ezzel olyan rendszert hozott létre, amelyben nincs valódi verseny. A párt felszólította a Fideszt, hogy szüntessék meg a Habony-Rogán-érdekkörhöz köthető ügyvéd kizárólagosságát. A letelepedési kötvények értékesítésével pedig azonnal hagyjanak fel, és szüntessék meg azok jelenlegi rendszer szerinti forgalmazását.

Óriási haszon

Az irodán kívül a közvetítőcégek is jól jártak, 84-101 milliárd forint között kereshettek 2013 óta. Ebből az összegből azonban körülbelül 33 milliárd közpénznek tekinthető, mivel a letelepedési kötvények után járó, a magyar állam által fizetett kamat nem befektetőkhöz, hanem a közvetítőcégekhez kerül - emlékeztet a Nemzet. Nem csoda, hogy a kötvény mesés hasznot hozott, hiszen mint kiderült, szinte bárki megvásárolhatja a magyarországi letelepedését. Hiába ellenőrzi ugyanis a bevándorlási hivatal a kötvényvásárlók előéletét, bűnözők is kaphatnak letelepedési engedélyt. A szabályok szerint a vásárlónak bizonyítania kell, hogy nem követett el büntetendő cselekményt, ám erről a bejelentett lakhelye szerinti hatóság adja ki az erkölcsi igazolást. Ezt a kiskaput kihasználva több korábban elítélt személy úgy kapott letelepedési engedélyt Magyarországon, hogy adóparadicsomként ismert államba jelentkezett át, és az ottani hivataltól szerzett be erkölcsi bizonyítványt. Mindez azért is komoly veszélyeket rejt, mert júliustól a kormány eltörölte a letelepedési kötvények szabályozásából azt a korábbi kitételt, miszerint a kötvényt jegyző külföldiek először csak tartózkodási engedélyt kapnak, és csak fél év tartózkodás után kapják meg a letelepedési engedélyt. Állítólag Rogán és köre már a kötvények bevezetésekor ilyen szabályozást akart, azonban a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium ellenkezett.

Rogán nem ússza meg?

"Egyáltalán nem lepett meg a döntés, sőt még az indokot is jól tippeltem meg" - mondta lapunknak Juhász, miután a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közölte, hiányzik a bűncselekmény gyanúja, mert Portik Tamás személye sem túl hiteles, amiket mondott, azok pedig nem egyértelmű állítások, ezért nem indítanak nyomozást Rogán megvesztegetésének gyanújával a fideszes Tényi István és a Párbeszéd Magyarországért (PM) feljelentése nyomán. Az Együtt alelnöke szerint lesz még Portik-Rogán "rangadó" a bíróságon, ott majd felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket a rendőröknek kellene a nyomozás során. Ismert, a Prisztás-gyilkosság felbujtójaként elítélt Portik korábban állította, tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át Pápa Marianne nevében az akkor még az V. kerületet vezető Rogánnak, hogy az olcsóbb ingatlanokat intézzen. Az ügyészségnek mindez nem volt elég a vádemeléshez: szerintük Portik a pénz átadásának helyszínéről nem beszélt egyértelműen. Az átadott pénzzel kapcsolatban is voltak aggályaik: Portik 10 millió forintnak megfelelő euróról beszélt, de nem tért ki "a pontos euró összegre, annak forrására, címletezésére". Mindezek alapján "nyomozás elrendelésére nincs törvényes alap és a feljelentések elutasítása felől kellett határozni". Juhász kifejtette, az ügyről Polt Péterrel is beszélni fog: "még szerencse, hogy megyek vele ebédelni, kérte ugyan, hogy folyamatban lévő ügyekről ne beszéljünk. Hát ez sincs folyamatban". Ugyanakkor az alelnök nem tudja, mikor kerül sor az ebédre, mert a legfőbb ügyész még nem jelölt meg alkalmas időpontot. Juhász leszögezte: Rogán nem fogja megúszni.

A Demokratikus Koalíció (DK) közölte, újabb szégyenfolt esett a magyar igazságszolgáltatáson. Szerintük ha nem fideszes politikusra tettek volna terhelő vallomást, a fideszes ügyészség azonnal gyanúsítottként hallgatta volna ki az illetőt. A PM szerint is egyértelmű, hogy az ügyészség nem hajlandó elvégezni a feladatát, ha kormánypárti politikusokról van szó. Pedig a nyomozóhatóság feltehetne tisztázó kérdéseket Portiknak, így kiderülhetnének a vallomásával kapcsolatos esetleges ellentmondások. Emellett új információk begyűjtésére, a tanúk meghallgatására és szembesítésre is sor kerülhetne. A párt panasszal fordul az ügyészséghez a határozat miatt. A szocialista Demeter Márta közölte, Orbán Viktor és a Fidesz kifejezetten kedveli és szorgalmazza a bevándorlást. Mindezt a képviselő úgy értékelte, hogy a miniszterelnök és a Fidesz "pénzért adja el hazánk biztonságát". A képviselő szerint ráadásul ennek az összegnek a jelentős része nem is az államkasszába folyik be, hanem "kormányzati szereplőkhöz köthető offshore-cégekbe", amelyek eddig több mint száz milliárd forint haszonhoz jutottak a letelepedési kötvények értékesítéséből.

A BM szerint teljességgel alaptalan

A Belügyminisztérium (BM) szerint alaptalanok, minden igazságot nélkülöznek Demeter Márta MSZP-s parlamenti képviselő letelepedési kötvényekkel kapcsolatos állításai, hiszen négyszeres szűrőn esnek át azok, akik ilyen kötvényt vásárolnának, és nem gyorsított eljárásról van szó. A tárca azt írta: visszautasítják Demeter "hazugságait"; "idegeneket betelepíteni kizárólag a bevándorláspárti baloldal akar".

szerző: Szánthó Péter / nepszava.hu