h i r d e t é s

Brüsszeleztek Maruzsáék egyet a tanároknak

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Brüsszeleztek Maruzsáék egyet a tanároknak

2022. június 08. - 19:19

Korábbi ígéretéhez híven folytatta a sztrájktárgyalásokat a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatásban dolgozók körülményeinek javítása érdekében. 

Forrás: PDSZ/Facebook

Az első sztrájktárgyalást szerda délután tartották abban az épületben, ahol korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma működött.

A késő délután véget ért egyeztetésről közösségi oldalán számolt be a PDSZ. Országos választmányuk tagja, Nagy Erzsébet elmondta, hogy Maruzsa Zoltán államtitkár ült le velük egyeztetni, aki megismételte, tisztában vannak a pedagógusok helyzetével és problémáival.

UGYANAKKOR MIVEL EZEKET ELESŐSORBAN UNIÓS PÉNZEKBŐL AKARJA RENDEZNI A KORMÁNYZAT, AZONBAN EZEKET AZ ÖSSZEGEKET MÉG NEM HAGYTÁK JÓVÁ MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA, EZÉRT KÉSIK A PEDAGÓGUS BÉRRENDEZÉS IS. 

Az érdekvédők mindezt tudomásul véve továbbra is azonnali beavatkozást sürgettek, úgy, hogy a költségeket előlegezze meg a kormányzat és ezt tegye együtt a fix, kötelező óraszámokra történő visszaállással. 

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke hozzátette, nem állnak le a nyáron a tárgyalásokkal, legközelebb június 28-án ülnek le egyeztetni ismét a kormányzattal. (Index)