h i r d e t é s

Botrány az Euróvíziós Dalfesztiválon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Botrány az Euróvíziós Dalfesztiválon

2022. május 16. - 06:14

Teljesen olyan, mintha valakik nagyon Ukrajnát akarták kihozni győztesnek a versenyen.

Kalush Orchestra - Forrás: “Today”

A Román Televízió (TVR) azzal vádolja az Eurovíziós Dalfesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetségét (EBU), hogy meghamisította az eredményeket. A közszolgálati televízió vasárnap közölte, hogy a román zsűri Moldovának adta a maximális 12 pontot, ezt az EBU magyarázat nélkül nullára változtatta, a 12 pontot pedig Ukrajnának számolta.

A TVR azt mondja: az EBU menet közben, a szombat esti Eurovízió-döntő idején változtatta meg a szabályokat, az előzetes megállapodással ellentétben nem engedték bejelentkezni a bukaresti televízió bemondóját, aki romániai zsűri által adott pontszámokat ismertette volna élő adásban.

A román köztelevízió illetékesei is csak az EBU élő közvetítéséből értesültek arról, hogy a a szervezők önkényesen módosították a pontszámokat, Románia részről pedig a maximális 12 pont Moldova helyett Ukrajnához került.

Amint arról a CIVILHETES is beszámolt, az idei versenyt elsősorban a közönségszavazatok révén az ukrán Kalush Orchestra nyerte. Az eddigi tapasztalatok alapján abban persze semmi meglepő nem volt, hogy a dalfesztivált ezúttal is inkább a politikai szempontok, semmint az elhangzott dalok valós minősége határozta meg, a pontszámok EBU általi önkényes megváltoztatása azonban „újdonságnak” számít az esetleges bizalmatlanságot generáló versenyjelenségek körében.

A TVR azt is közli, hogy az EBU csak szombat éjjel, épp az egyes országok által adott pontszámok ismertetése közben értesítette a részt vevő államokat, hogy a szervezők „bizonyos szabálytalan szavazási modelleket” azonosítottak hat ország eredményeiben még a korábban zajlott második elődöntőben, ezért ezeknek az országoknak a zsűrijét kizárták a szavazásból. Az EBU hat országot említett, de konkrét megnevezés nélkül – állítja a TVR, amely sérelmezi, hogy a kizárásról nem kaptak idejében tájékoztatást. (Az Eurovíziós Dalverseny híreivel foglalkozó Escxtra honlapon már név szerint is felsorolják az országokat: Azerbajdzsán, Grúzia, Montenegró, Lengyelország, Románia és San Marino.

Ráadásul a jelek szerint az EBU nem is törölték a románok által adott pontokat, csak megváltoztatták a számokat: a végső eredményhirdetés szerint Moldova nulla pontot kapott Romániától. Valójában a két ország egymásnak kölcsönösen 12 pontot adott, de a hivatalos végeredmény szerint a román és a moldovai zsűri is Ukrajnának adta a maximális pontszámot.

Ezért a közszolgálati televízió hivatalos és konkrét magyarázatot kért az EBU-tól arra, hogy miért változtatták meg a román zsűri által adott pontszámokat.

A román médién belüli hírekkel foglalkozó Pagina De Media című portál egyébként TVR-s forrásokra hivatkozva azt állítja: nyomásgyakorlás történt, hogy Románia Moldovának nulla, Ukrajnának pedig 12 pontot adjon.

Az idei Eurovíziós Dalversenyt egyébként Ukrajna nyerte meg a közönségszavazatok segítségével, a Moldovát képviselő Zdob și Zdub & Advahov Brothers a hetedik helyen végzett, a román WRS a tizennyolcadik lett. (foter.ro)