h i r d e t é s

Botrány a földárverésen: kivezették az ellenzéki képviselőt

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Botrány a földárverésen: kivezették az ellenzéki képviselőt

2015. november 17. - 09:42
0 komment

Hétfőn megkezdődött az állami földek árverése, a kikiáltási árak 13 és 130 millió forint között mozognak. Az első nap tapasztalatai alapján úgy tűnik, nem igazolódik a kormányzati előrejelzés, hogy a földéhes gazdák megrohanják a liciteket.

Fazekas Sándor hétfőn bejelentette a parlamentben, hogy az árverések első napján minden földre volt érdeklődés, általában 2-3 gazdától. Néhány nap alatt mintegy 9 ezer parcella kerül licitre – mondta a földművelésügyi miniszter, aki szerint a „gazdák részéről az érdeklődés egyértelmű, ők nem az ellenzéki tüntetésekre járnak, hanem mennek az árverésekre”.


Fazekas Sándor
Forrás: atv.hu

Megjegyzése azokra az ellenzéki akciókra vonatkozott, amelyek az árverésekre rászervezve flashmobok és a tiltakozás egyéb formáiban kifogásolták az „állami vagyon elherdálását”.

Az LMP és Jobbik Egerben közösen demonstrált, és bár szintén kivonult, az MSZP nem vett részt a rögtönzött összefogásban.

A zöldpárt élőláncot vont a „spekulánsok és az oligarchák érdekeit szolgáló” események helyszínei köré, és rövid időre még a rendőrség beavatkozását is sikerült kieszközölniük.

Kiakadtak kormányoldalon

A Fidesz erre reagálva közleményt adott ki, amelyben azt írják: felháborító és szégyen, hogy az ellenzék már nem csak Brüsszelben és az Alkotmánybíróságon, hanem a törvényes árverések akadályoztatásával is veszélyezteti a magyar gazdák érdekeit, ezzel a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit védik.

„A magát nemzetinek hazudó Jobbik az MSZP-vel és az LMP-vel együtt képes odáig elmenni, hogy már fizikailag is próbálják megakadályozni azt, hogy magyar gazdák törvényesen licitálni tudjanak a termőföldekre” – tették hozzá, és az ellenzéki akciókat a korábbi „szobordöntések, erkélyre mászások, erőszakos hivatal elfoglalások” sorozatába illeszkedőnek titulálják.

Rendbontás és haverok

Sallai R. Benedek (LMP) elmondta az atv.hu-nak, hogy az egri árverések közül rögtön az elsőnél magához ragadta a szót és arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a kormánynak nincs felhatalmazása az Országgyűléstől az állami földek értékesítésére.

Ennél a pontnál ragadták karon a szervezők és kísérték ki a helységből. Társai azonban ott maradtak és molinót feszítettek ki, amiért is egyiküket előállították és rendbontás miatt figyelmeztették.


Sallai Róbert Benedek
Forrás: atv.hu

Mint mondta, a második árverésen már nem is volt licitáló, a harmadikon pedig ugyanaz az egyetlen ember vette meg a földet kikiáltási áron, aki – konkurencia híján – az első licitnél is szerencsével járt.

Sallai szerint pontosan az történik, amit eddig is mondtak, vagyis hogy ezek az árverések nem a kis és középbirtokosokról szólnak,

hiszen egyfelől sok esetben száz milliós földértéken zajlik a licit, másrészt a bérleti díjból származó bevétel nem elegendő a felkínált hitelkonstrukció törlesztő részleteinek fizetésére.

Igaz ugyan, hogy 40 ezer helyrajzi szám kerül kalapács alá, de ennek csak elenyésző része jut helyben lakó földműveshez – állítja a képviselő, aki szerint a magyar vidék számára semmilyen előrelépést nem jelent ez a kormányzati projekt.

Az első nap tapasztalatai alapján még világosabb számára, hogy a kormány valójában a „haverok, a spekulánsok, az oligarchák és a külföldiek” számára játssza ki az állami földeket.

Burgonya vs. Q7

Az MSZP képviselői szintén több árverésre ellátogattak. Harangozó Gábor Érden járt és ugyanazt tapasztalta, mint Sallai Egerben. Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke 15 helyrajzi szám sorsára lett volna kíváncsi, de az események érdeklődő hiányában majdnem elmaradtak. Az első liciten egy, a másodikon senki, a harmadikon négy ember bukkant föl, akik közül kettőről tudható, hogy a kalapács alá került földeket jelenleg bérlő állattenyésztő cég menedzsmentjéhez tartoznak.

Nem a gazdák földéhesek, hanem a kormány pénzéhes” – vélekedik Harangozó,

aki azon morfondírozik, hogy ebben a gyatra tempóban hogyan fog összejönni a bevételi oldalra tervezett 3-400 milliárd forint, amelyből – mivel a földeladásból származó hasznot csak az állami vagyon gyarapítására lehet költeni – feltételezése szerint közmű cégeket és OTP részvényeket tervez vásárolni a kormány.

A képviselő kétfajta érdeklődőt látott, akik ezúttal nem akartak vásárolni, de kíváncsiak voltak az ügymenetre későbbi vagyonszerzésükhöz.

Első körben egy vadonatúj Q7, X5, Porsche Cayenne személyautókból álló konvoj tagjai szemrevételezték a körülményeket.

Őket dunaszerdahelyi rendszámaik tettek „érdekessé”. De jött egy, azaz egy szántóföldi kertészettel (krumpli) foglalkozó helyi gazda is, aki régi, családi bortokát akarta visszavásárolni.

A gazda elmesélte a képviselőnek, hogy

földjét most egy holland bérli, és sosem gondolta volna, hogy az övéi – értsd a Fidesz – veszik el tőle a családi vagyont. Úgy tájékoztatták ugyanis, hogy hiába nyer a liciten, ha a kifüggesztett közleményben szereplő összegért az elővásárlási joggal rendelkező hollandot is érdekli az ajánlat.

Hitelt pedig nem akar felvenni csak azért, hogy följebb srófolja az árat, mert a bankokban nem bízik és erre a tranzakcióra spórol 50 éve.

Harangozó úgy kalkulál, hogy

az esetek várható többségében az állami területet bérlő cég menedzsmentje veszi majd meg a földet,

és ehhez nem is kell nagy mutatvány: egy, a céghez kötődő dolgozó lakjon helyben és legyen meg az aranykalászos diplomája. Aztán a cégtől megkapja a biztos árverési pozíciót garantáló összeget, és a megvásárolt területet apportként beteszi a közösbe.

 

atv.hu