A sajátos körülmények ellenére is kiderült azonban, hogy a szlovákok nem szeretnének a jelenleginél több vizet visszaadni, és nem minden szempontból a még az első Orbán-kormány idején kiválasztott vízhelyettesítő módszer az optimális megoldás – számolt be a NOL.

Lovász László akadémikus, az MTA elnöke azzal indokolta a konferencia összehívását, hogy a téma érintettjei (tudósok, kutatók, civilek, vízügyi és államigazgatási szakemberek) egymás szakmai érveit megismerve könnyebben tudnak közös nevezőre jutni. Bevezetőjében egyúttal egy Duna Charta-levélből idézve azt is megemlítette, hogy a jogos magyar igényeket csak akkor lehet sikeresen képviselni, ha azokat friss tudományos eredményekkel, illetve modellszámításokkal, ám ilyesmi azonban – mivel a szigetközi monitoring vizsgálatok költségvetési támogatását az Orbán-kabinet megszüntette – nincs a tarsolyunkban.

A nyílt tudományos eszmecsere esélyét nagyban mérsékelte az is, hogy – bár a meghívó szerint akadémiai szervezésű rendezvényről volt szó – az MTA Szigetközi Munkacsoportját (a félbeszakadt monitoring vizsgálatok koordinálóit) nem hívták meg a konferenciára.

A fentiek miatt fordulhatott elő, hogy idejétmúlt – a Szigetköz ökológiai állapotát tekintve például 2008-as – adatokból próbálták levezetni a 2016-os tennivalókat, a magyar és a szlovák vízügy által a vízpótlásra megfelelőnek tartott fenékgátas megoldás ellenzői pedig érdemben nem jutottak szóhoz.

Baranyai Gábor, a kétoldalú tárgyalásokat irányító miniszteri biztos szerint a magyar álláspont 1998 (a valóságban már az 1993-as hágai döntés) óta változatlan: nem akarunk újabb vízlépcsőt a Dunára, lényegesen több vízre tartunk igényt, helyre kívánjuk állítani a Szigetköz és a Csallóköz korábbi ökológiai-vízrajzi egységét (a biztos 40-45 százalékot említett, ami azért problémás, mert az illetékesek eddig az 50 százalékot tekintették az ökológiai vízigény minimumának, és nyilvánvaló, hogy a szlovák fél a magyarok által előterjesztett értékből nem fölfelé fog alkudni), nem akarunk részt venni a bősi erőmű tulajdonlásában illetve üzemeltetésében, és az 1992-es elterelés okozta károk kompenzációját elsősorban nem pénzben, hanem Duna-vízben szeretnénk megkapni. A hágai ítélet mindehhez nem adott egyértelmű támpontot, csupán azt rögzítette, hogy a feleknek „méltányos és ésszerű" vízmegosztására, illetve a hasznok és költségek hasonló szellemű elosztására kell törekedniük.

A miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy az eddigi vizsgálatok végkövetkeztetése szerint a szigetközi mellékágrendszer vízpótlására a fenékgátak építése lenne a legjobb megoldás, ez azonban a munkákban részt vevő szakértők előadásai alapján nem egyértelmű. A Műegyetem oktatója, Józsa János arra hívta föl a figyelmet, hogy az egyes vízpótlási beavatkozásokat a kisvizes és az árvizes időszakokra is vizsgálni kell, ami ugyanis kisvíz esetén jól szolgálja a mellékágak vízellátását, az árvíznél akár az árhullám levonulásának akadálya is lehet.

A kétdimenziós elemzés azt mutatja, hogy a fenékgátas módszer a kis- és nagyvizi helyzeteket is jól kezeli. Guti Gábor ökológus szerint viszont csak a vízhozam látványos megnövelése tud érdemben javítani a Szigetköz ökológiai állapotán, erre önmagában egyik „vízhelyettesítő" műszaki megoldás sem képes. Gubányi András, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója pedig arra mutatott rá, hogy a bentosz (a vízfenék élővilága, amelynek kulcsszerepe van a víz szűrésében, az ivóvízutánpótlás biztosításában) szempontjából a fenékgátas megoldás lenne a legrosszabb.

bumm.sk / nol.hu