h i r d e t é s

Bombakészítésről vetítettek filmet a Vármegyéseknek

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Bombakészítésről vetítettek filmet a Vármegyéseknek

2015. december 03. - 08:41
0 komment

Hiába igyekszik bagatellizálni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a merénylet gyanújával letartóztatott erdélyi tagszervezeti vezetőjük tevékenységét, a határon túli magyar területeken évek óta zajló „vetés”, úgy tűnik meghozta gyümölcsét. 

Beke István Attila - Fotó: max-media.ro

Az ATV összeállításából kiderül, hogy a gyanúsítás miatti mély felháborodásuk ellenére a mozgalom vezetőit továbbra is komolyan foglalkoztatja a fegyveres akciók gondolata.

A bukaresti táblabíróság kedden helyezte harmincnapos előzetes letartóztatásba Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit a román terrorizmus ellenes ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsít.

A Mediafax hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva szerdán azt közölte, hogy a szervezet tagjai Románia nemzeti ünnepén akartak egy petárdákból összeállított robbanószerkezetet működésbe hozni, amelyet a katonai parádé útvonala közelében, egy szemeteskukában rejtettek volna el.

A helyi kiadású Székely Hírmondó című napilap arról írt, hogy a 40 éves vállalkozó lakásán és biztonságtechnikai felszereléseket forgalmazó cégénél is házkutatást tartottak az ügyészek, fegyvereket és pirotechnikai eszközöket kerestek. A lap szerint a titkosszolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetéseken a gyanúsított és az általa látogatott airsoft hobbi-sportegyesület tagjai arról beszélgettek, hogy a meglévő eszközparkot egy airsoftgránáttal bővítenék, amely a játékban használt műanyag golyókat szórja szét.

Szilveszteri petárdák

A HVIM szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében frusztráltnak és sovinisztának nevezte a román titkosszolgálatot és

visszautasította a vádakat, mely szerint a mozgalmuk merényletet akart volna elkövetni.

A közlemény szerint a román hatóságok a házkutatások során mindössze "zászlókat, pólókat, szilveszteri petárdát, arisoft optikai segédeszközt, egy airsofthoz használt szirénát és a szülinapi tortáról a csillagszórót foglalták le".

Blöff vagy valóság?

Az atv.hu birtokába került hangfelvételek alapján azonban egyértelmű, hogy a HVIM vezetői többször is tartottak terrorizmusról szóló előadásokat, beszédeket.

Mint az eset kapcsán megírtuk, a HVIM esztergomi gyűlésén Incze Béla, a szervezet egyik alelnöke még 2011 tavaszán például arról beszélt, hogy

eljöhet az az idő, amikor mindenki elmegy a munkába reggel, aztán este felrobbant valamit.

Incze jelezte, hogy ezt nem felhívásnak szánta, de szerinte lehetőségként számolni kell egy ilyen időszakkal is. Addig is azt tanácsolta bajtársainak, hogy járjanak küzdő- vagy önvédelmi sportokra és ismerkedjenek meg a számukra hozzáférhető fegyverekkel.

Lecsapunk, elrejtőzünk, lecsapunk

Egy évvel korábban ugyancsak Esztergomban, az akkor még HVIM elnök Toroczkai László éppen alapszervezetet igyekezett létrehozni a városban, hogy legyen végre, aki intenzívebb kapcsolatot tart a felvidéki HVIM-esekkel. A szervezkedés céljáról a következőket mondta:

„Engem nem érdekel, hogy milyen áron fogunk győzni, meg hogyan fogunk. Győzni akarok. Tehát én vissza akarom foglalni a hazánkat, az egész Kárpát-medencét természetesen. (…) Ez a következőt jelenti az én felfogásomban, egyébként ez az ősi magyar harcmodor, ha már itt tartunk.

Lecsapunk, elrejtőzünk, lecsapunk, elrejtőzünk. (…) Inkább nem dicsekszem bizonyos dolgokkal, amiket megcsinálunk, megcsináltunk az elmúlt tíz évben, de én arra vagyok büszke, hogy nem vagyok börtönben.”

A ma már Ásotthalom polgármestereként tevékenykedő Toroczkai kifejtette hallgatóságának, hogy sem ő, sem a mozgalom nem hisz „ebben a mai ilyen demokratikus népköztársaságnak nevezett rendszerben”, mivel az egy „cionista pénzügyi gazdasági kör megszállása” alatt áll. Emellett a jelenleg fennálló országhatárokat sem ismeri el legitimnek, és a pártrendszerben sem hisz, viszont maximálisan ki szándékozik használni az abban rejlő lehetőségeket.

Kalasnyikov és Slota

Másfél évvel később a szlovákiai Komárno városában szintén Toroczkai lépett a mikrofonhoz, hogy személyesen ossza meg a felvidéki bajtársakkal az ellenállás technikáit.

„Ezt már öt évvel ezelőtt is elmondtam itt Felvidéken, hogy nagyon szívesen osztanék én Kalasnyikovot egy ilyen előadáson, csak nincs értelme.

Tehát még Slotánál is hülyébbnek kell lennem, hogy ha azért jönnék, hogy fegyvert adjak a kezetekbe. Annál sokkal nagyobb eredmény az, hogy ha vagyunk ennyien, márpedig már elég sokan vagyunk” – mondta felvezetőjében Toroczkai és mindenkit arra buzdított, hogy „vigye tovább a harcot a maga területén, a hétköznapokban”.

Kifejtette, hogy ő csak akkor tudná „ötszáz vármegyés élén leverni a határokat”, ha minden felvidéki magyar egy emberként vállalná be, hogy a magyar állampolgárság felvételével elveszíti a szlovák állampolgárságát, majd azon háborgott, hogy a szélsőséges nacionalista Jan Slotával említik egy lapon a HVIM-et.

„Ő (mármint Slota) kiirtana minden magyart. Én nem irtanék ki minden szlovákot, egy-kettőt közülük kiválogatnék, de mindet nem, nyilvánvalóan.

Azt mondanám, hogy kerüljön minden a helyére a Felvidéken, a Kárpát-medencében. Kerüljön a helyére az a viszony a szlovákok és a magyarok között, amely tradicionális” – vázolta hosszú távú terveit Toroczkai, aki szerint csak akkor lesz ismét magyar királyság a Kárpát-medencében, ha „ez a rendszer megbukik”.

Gerillákból néphadsereg

Hogy a tervek azóta sem puhultak, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy tavalyi, a „Közélettől a terrorizmusig” címet viselő pécsi HIVM rendezvénynek a Betyársereg vezetője volt a díszvendége. Tyirityán Zsolt és három danos karate mester kollégája a gerillaharcászatról tartottak sztorikkal bőven fűszerezett előadást.

„Induljunk ki abból, hogy de csak úgy a gondolkodás szintjén, hogy meg akarjuk dönteni ezt a rendszert. Mi ennek az első lépése? Egy értékrend alapján közösségbe szerveződünk,

a közösségben létrehozunk egy olyan modellt, ahol a mi eszmeiségünk működik, ez által létrehozzuk a társadalom kicsinyített mását, megmutatjuk, hogy ez jól működik, megpróbáljuk megvédeni, fegyvert fogunk, és elkezdünk a rendszer ellen harcolni. Ez a gerilla mozgalom első lépése”, mondta Tyirityán, majd kifejtette, hogy szerinte a folyamat utolsó lépése a néphadsereggé válás, ami „már ugye reguláris elemekkel bír”. Szerinte kétféle gerillaharc létezik: a fennálló rendszer és a megszálló hatalom ellen küzdő. Példaként – nem győzve hangsúlyozni elhatárolódását politikai eszméiktől – Fidel Castro-t és Mao Ce Tung-ot említette.

Iraki ösvényeken

A szerkesztőségünk birtokába jutott felvételből kiderül, hogy a HVIM rendezvényének résztvevői Tyirityánék előadását követően a „Hogyan harcol az iraki ellenállás?” című hatórás oktató videó néhány részletét is megtekintették. A felkonferálás során elhangzik, hogy a film tananyag a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, és innen sikerült a Magyar Nemzeti Arcvonalnak egy példányt elbirtokolni, amely azóta is kézről kézre jár köreikben.

A videón feltűnik – akkor még mint az al-Kaida legradikálisabb mészárosa – az Iszlám Állam szellemi vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi, továbbá zsidó, illetve amerikai katonák tömeges kivégzése és megcsonkított holttestei is láthatóak. A film elsősorban a gerillaharcászat gyakorlati részét elemzi lépésről lépésre.

Van itt a politikai marketingtől kezdve a túszejtési technikákon át a kínzásokig és páncélozott járművek felrobbantásáig minden, ami egy „rendszeridegen” magyart cselekvésre ösztönözhet.

Amitől viszont az egész történet napi aktualitást nyer, az annak részletes taglalása a HVIM tagoknak is bemutatott oktatófilmben, hogy hogyan lehet házi barkácsolású bombát készíteni harcászati és egyéb hulladékból, elhagyott robbanóanyagokból, töltetekből.

 

atv.hu