h i r d e t é s

Bicske fideszes polgármestere lendületből nekirontott a menekültkérdésnek

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bicske fideszes polgármestere lendületből nekirontott a menekültkérdésnek

2015. június 29. - 20:46
0 komment

Örülnénk neki, ha az illegális bevándorlók mozgását korlátoznák, az itt élők véleménye szerint pedig a 2012 előtti szabályok visszaállításával újra zárttá kellene tenni a migrációs táborokat – erről beszélt szombaton Tessely Zoltán (Fidesz-KDNP), Bicske országgyűlési képviselője.

Tessely egyben eményét fejezte ki, hogy a kormány – az általa is helyesnek és az egyetlen felelős döntésnek tartott – biztonsági határzár mellett további szigorú intézkedésekről fog dönteni Magyarország lakossága és a Bicskén élő emberek érdekében - írja a 444.hu.

Szerinte az illegális bevándorlók veszélyt jelentenek közbiztonsági szempontból, márpedig a Fejér megyei városban is működik évtizedek óta egy migrációs tábor. Példaként említette, hogy néhány nappal ezelőtt egy bicske hipermarketben egy illegális bevándorló “nézőpontjának nagyobb nyomatékot adva” kést rántott. Ez az a sztori, amit a privatkopo.hu, túl komolyan nem vehető portál nyomán kapott fel a szélsőjobboldali média, és amiről a rendőrségnek kellett közleményt kiadnia, hogy nem igaz.

“Megdöbbentünk és megijedtünk, tartunk a bevándorlóktól és féltjük hozzátartozóinkat, gyermekeinket, főleg a fiatal lányokat”

– fogalmazott a fideszes politikus.

Majd arról beszélt, hogy a bevándorlók láthatóan nem hajlandóak a törvényeket betartani, eleve törvényellenesen lépnek be az ország területére, majd nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal. Megemlítette, hogy Bicskén a bevándorlók besurrannak a házakba, a boltokban rendszeresen lopnak, a buszokon agresszív a magatartásuk a buszvezetőkkel és az utastársakkal szemben.

Tessely Zoltán jelezte, hogy a 12 000 fős Bicskén a migrációs tábor eredeti kapacitása 462 fő volt, ez mára 350 főre módosult, miközben jelenleg 1100 migráns tartózkodik az intézményben. Összehasonlításul megemlítette, hogy az 5700 fős Vámosszabadiban 400 fő, míg a 205 ezer lakosú Debrecenben 1600 migráns van jelenleg.

Hangsúlyozta, hogy a város több terhet nem visel el, pedig „a határainkon szombaton is 1000 illegális határátlépőt állítottak meg”. Úgy vélte, az illegális bevándorlók zöme nem menekül semmi elől, hanem jelentős anyagi áldozatot sem kímélve a jobb élet reményében indult útnak.

Szerinte nem véletlen, hogy 10 menekültstátusz iránti kérelemből kevesebb, mint egy valós veszélyben lévő. Igazságtalannak tartjuk, hogy amíg ezek az emberek be akarnak csapni bennünket, addig hónapokon át mindenféle jogalap nélkül a mi költségünkre élnek itt, rajtunk élősködnek, mondta még el a kitűnő államférfi.

Tessely Zoltán kijelentette, hogy meg kell védeni Magyarországot a kontroll nélküli népvándorlástól. Méltatta, hogy a miniszterelnök jól tárgyalt, így nem vonatkozik az országra az EU kvótákról szóló döntése. (MTI)

 

444.hu (Fotó: Tessely Zoltán // Illyés Tibor/MTI)

Posted by SEJT on 2015. június 29.