h i r d e t é s

Bevállalósabbak a londoni magyarok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bevállalósabbak a londoni magyarok

2018. június 27. - 09:29

A Londonban élő magyarok nyitottabbak, a kockázatot és a várható hozamot mérlegelve jobban mernek saját vállalkozásba kezdeni, mint az itthoniak. 

Gergics Dániel, a DANtalk képzések megálmodója és vezetője

A DANtalk által elvégzett nem reprezentatív közvélemény-kutatás eredményei szerint hiába gondolkodnak sokan vállalkozásban Magyarországon, csak a töredékük mert belevágni az üzletbe.

Száz londoni és ugyanennyi budapesti, 25 és 55 év közötti magyart kérdezett meg a vállalkozókedvéről a DANtalk csapata. A válaszok ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy kivándorolt honfitársaink sokkal bátrabban indítanak vállalkozást.

Míg a magyarországi magyarok 78 százaléka gondolkodott már saját vállalkozáson, csak 12 százalékuk mert belevágni, úgy a londoni magyarok esetében 61 százalék mondta azt, hogy töprengett már cégalapításon, és 31 százalék meg is valósította terveit.

Az itthoni magyarok főként azzal érveltek, hogy félnek a bukástól, nincs elég tőkéjük és nem alkalmasak rá. Ezzel szemben a londoni magyarok több mint fele azért tartózkodik a vállalkozásindítástól, mert alkalmazottként is eleget keres, magasak az adóterhek, és csak ezeket követi indokként a tőke hiánya.

Gergics Dániel, a DANtalk képzések megálmodója és vezetője úgy értékelte a kutatást, hogy azok a magyarok, akik ki mertek költözni egy másik országba, már alapvetően vállalták a kockázatot, így nyitottabbak az új vállalkozások felé és rá vannak kényszerülve az integrálódásra.

"A magyarországi magyarok a meglévő berögződések, negatív tapasztalatok, a kényelem, a fix fizetés miatt jobban előtérbe helyezik a negatív kimenetelt a pozitívnál"

– magyarázta a coach, aki immár hét éve havi szinten képez embereket.

Mint fogalmazott, ha foglalkozunk önmagunkkal és kiaknázzuk a saját lehetőségeinket, képességeinket, akkor itthon is tudunk átlagon felüli eredményeket elérni.

Külföldön nagy hagyománya van az életvezetési tréningeknek, amit a közvélemény-kutatás eredményei is alátámasztanak. Míg a megkérdezett magyarországi magyarok mindössze 8 százaléka foglalkozott személyiségfejlesztéssel, a londoni magyaroknál ugyanez az arány 33 százalék.

"A kiemelkedően eredményes emberek sosem saját maguktól lesznek eredményesek, mindig szükség van egy külső behatásra, vagy valakire, aki kiemelkedő teljesítményre sarkallja őket. A legfontosabb, hogy hajlandóak legyünk elrugaszkodni az eddigi megszokott sémáktól és merjünk nyitottak lenni az új lehetőségekre" – magyarázta Gergics Dániel.

Az életvezetési tanácsadó szerint az élet egy nagy társasjáték, aminek mi alakítjuk ki a szabályait. Hiszi, hogy bárhonnan is indulunk, bármennyire is rossz lapokat osztottak ránk, van lehetőségünk változtatni a jövőnkön. A DANtalk tréningek célja elérni, hogy a résztvevők jelenét ne a múltban szerzett tapasztalatok határozzák meg, hanem, hogy külső befolyásolás nélkül tudjanak fókuszálni arra a bizonyos dologra, ami számukra a teljes életet jelenti.