h i r d e t é s

Benzinnel locsolta fel a moszkvai magyar nagykövetség bejáratát, mert a barátnője nem kapott időben vízumot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Benzinnel locsolta fel a moszkvai magyar nagykövetség bejáratát, mert a barátnője nem kapott időben vízumot

2023. május 09. - 06:57

Súlyosabb büntetés kiszabását kezdeményezte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azzal a férfival szemben, aki felgyújtással fenyegette a moszkvai magyar nagykövetséget.

Forrás: Google Street View

A Budapesti II. és III. kerületi Ügyészség 2022 októberében emelt vádat egy 30-as éveiben járó, orosz felmenőkkel bíró, budapesti magyar állampolgárral szemben. Az elkövetőt a Fővárosi Törvényszék a 2023. március 31. napján, előkészítő ülésen hozott ítéletével terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt 1 évi, börtön fokozatú, végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélt, és előzetes bírói mentesítésben részesítette.

Az ítéleti tényállás lényege szerint a vádlott 2021. december 7-ig több alkalommal kereste telefonon a moszkvai magyar nagykövetséget azért, hogy a barátnője turistavízumát elintézze. 2021. december 7-én aztán személyesen is megjelent a nagykövetségnél. Amikor ismét betelefonált, akkor azt a tájékoztatást kapta, hogy a vízumkérelmet interneten keresztül lehet elintézni.

A választ hallva a vádlott a helyszínre hozott benzint az épület előtt szétlocsolta, majd 16 órakor a magyar nagykövetség két dolgozóját is azzal fenyegette meg telefonon keresztül, hogy felrobbant egy autót, valamint felgyújtja a nagykövetség épületét, ha igen rövid időn belül nem kapja meg a barátnője a Magyarországra szóló beutazóvízumot.

A férfi a terrorcselekmény elkövetésével azért fenyegetőzött, hogy a követségen dolgozó hivatalos személyeket, mint a magyar állam képviseletében eljárókat rákényszerítse a turistavízum mihamarabbi kiállítására.

Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott és védője a határozatot tudomásul vette.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezéssel egyetértve kezdeményezte, hogy a másodfokú eljárás során a Fővárosi Ítélőtábla a vádlottal szemben szabjon ki súlyosabb büntetést, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását rendelje el, és tiltsa el az elkövetőt a közügyek gyakorlásától. (Ügyészség)/444.hu