Rogán vidéki ingatlanjait sem vallotta be
Nem csitul a botrány az V. kerületi polgármester körül: szakonyfalui és balatonlellei ingatlanokban is van tulajdonrésze, de ezeket sem tüntette fel pontosan a bevallásában vagyonbevallásában.
Rogán Antalnak már többször módosította vagyonnyilatkozatás, de még mindig nem pontos. Budapesti lakása mellett több örökölt ingatlana is van, de ezeket sem sikerült pontosan feltüntetni a dokumentumban – írja az Origo. Egy szülőfalujában lévő ingatlan évekkel ezelőtt eltűnt a bevallásból, pedig a tulajdoni lap szerint továbbra is tulajdonrésze van benne.
A lap kiderítette, hogy a képviselő egy balatonlellei nyaralónak felerészben tulajdonosa, amit bele is írt a vagyonbevallásába, viszont több szakonyfalui ingatlanban is van tulajdonrésze, ezek pedig hiányoznak a nyilatkozatból. Korábbi bevallásaiban Rogán viszont még többet is bevallott, mint amije volt, ugyanis azt írta, hogy ezeknek az ingatlanoknak felerészben tulajdonosa.
Korábban a Hir24 azt írta, hogy Rogán Antal vagyonnyilatkozatából állítólag még mindig hiányzik egy legalább 20 milliót érő tetőterasz.. A politikust egyébként Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke feljelentette.
1 komment