h i r d e t é s

Belendült a fővárosi főispán: Felpörgetik a Hős utcai nyomortelep kiürítését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Belendült a fővárosi főispán: Felpörgetik a Hős utcai nyomortelep kiürítését

2023. április 13. - 08:39

A TEK műveleti központját tervezik ideépíteni, levelet kaptak a lakástulajdonosok

Forrás: rtl.hu

Kormányhatározattal pörgetik fel a budapesti Hős utcai nyomortelep kiürítését, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) végre megépíthesse a helyén az új műveleti komplexumát – írja a Népszava.

A cikk szerint március közepétől kezdtek el szállingózni a levelek az évekkel ezelőtt bontásra ítélt lakótömb még megmaradt lakástulajdonosainak. A borítékokban a budapesti főispán végzése lapult, amelyben arra kötelezte a tulajdonosokat, hogy „ingatlanuk forgalmi értékének megállapításához készülő előzetes szakértői véleményhez szükséges helyszíni szemléhez biztosítsák a bejutást” a megjelölt napon. A Magyar Állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kérte erre a főispánt a TEK új műveleti komplexumának megvalósítása érdekében.

Jogalapként két kormányhatározatot említ a kormányhivatal, de a Népszava cikke szerint az egyik határozatnak csak a száma ismert: 2024/2023, a pontos tartalma nem. A kétezres sorszámozásúak afféle szürke zónás kormánydöntések, amelyek nem titkosak, de nem is kerülnek be a Magyar Közlönybe – írja a portál. Ilyen féltitkos határozat ad most felhatalmazást arra, hogy a Hős utcai krízistömbben az eddigi minisztériumi, önkormányzati és egyéb próbálkozások ellenére ott ragadt több mint félszáz tulajdonos ingatlanát kisajátítsák. A bontáshoz vezető úton az ingatlanok igazságügyi szakértői becslése az első lépés. Ennek alapján tesz majd vételi ajánlatot az MNV.

A két H-alakú épület 317 lakásának csaknem fele volt magántulajdonban 2016-ban. A többi javarészt önkormányzati, kisebb részben állami bérleményként működött. A Kőbányai Önkormányzat 2017 végén 2,1 milliárdot kapott Belügyminisztériumtól a szegregátum felszámolására. A kerület első körben 4,2 milliót ajánlott a tulajdonosoknak, végül saját számításaik szerint átlag 6,3 milliót fizettek lakásonként. A tulajdonosok zöme a kártalanítást választotta, míg két lakást kisajátítással szereztek meg.A kerület végül összesen 1,91 milliárdot költött el a befejezetlen telepfelszámolásra. A tömb ötven lakásában egy éve még nyolcvanan éltek, ebből két tucat gyerek – derül ki a Népszava cikkéből. (24.hu)