h i r d e t é s

Beismerés után nyilvánosságot és átfogó vizsgálatot!

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Beismerés után nyilvánosságot és átfogó vizsgálatot!

2021. november 05. - 18:19

A Nemzetbiztonsági bizottság valamint a Honvédelmi és Rendészeti bizottság ellenzéki tagjai a mai nap folyamán a két bizottság rendkívüli együttes ülésének összehívását kezdeményezték.

Kósa Lajos beismerte, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a Pegasust - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Amennyiben Kósa Lajos és a kormánypártok képviselői nem szabotálják majd el az ülés létrejöttét, úgy azon harmadik alkalommal is indítványozni fogjuk a ténymegállapító vizsgálóbizottság felállítását, a Pegasus-szerződés titkosítás alól történő feloldását, illetve a szerződésbe történő betekintés lehetőségének biztosítását.

Stummer János (Jobbik)
Molnár Zsolt (MSZP)
Ungár Péter (LMP)
Vadai Ágnes (DK)
Harangozó Tamás (MSZP)
Dr. Lukács László György (Jobbik)
Momentum

 

(OS) / Jobbik