h i r d e t é s

Bayer megátkozott mindenkit

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bayer megátkozott mindenkit

2019. június 20. - 14:51

Aki szerint az Orbán család és a fideszes klientúra harácsolásába emberek halnak bele.

Talán már senki nem emlékezne rá, hogy Szabó Tímea  hétfőn az Országgyűlésben összefüggést talált a Hableány 28 halálos áldozattal járó tragédiája és a Fidesz-rezsim, a miniszterelnök, annak lánya és kabinetvezetője között, ha a kormánypropaganda folyamatosan napirenden nem tartaná az ügyet.

A párbeszédes képviselő hétfőn arról beszélt, hogy

Ez nem sima hajóbaleset, hanem az önök harácsolása okozta ezt a tragédiát (...) 28 ember meghalt, és maguk folyamatosan tüntetik el a nyomokat.

Amit azzal indokolt, hogy a balesetet okozó Viking svájci tulajdonosának közös cége van a magyar állammal, és ez a cég fölözi le Szabó szerint a dunai hajózás profitját, amit az Orbán Ráhel és Rogán Antal irányítása alatt álló turizmus-felügyelet  garantál neki.

  • Szabó szerint amiatt van ennyi hajó volt a Dunán, hogy növeljék a profitot, és ez okozta a katasztrófát is.
  • A miniszterelnök érdemben nem válaszolt a képviselőnek, de legalább minősítette, miszerint  ennyire ízléstelen hozzászólást 30 év alatt sem hallott a parlamentben.

Ezek után a láthatatlan karmester intésére beindult a kormánypropaganda, hogy

megpróbálja tisztára mosni Orbánékat.

Kedden a félhivatalos kormánylap közölt cikket (amit minden más Fidesz-agitpropka is átvett természetesen) azzal a címmel, hogy még Gyurcsány alatt privatizálták a dunai hajázást irányító céget, amivel azt sugallta volna, hogy valahogy Gyurcsánynak lehet köze ehhez az egészhez.

A cikk azonban nemhogy cáfolta volna, hanem még meg is erősítette az ellenzéki narratívát a rezsim felelősségéről, mivel kifejtette, hogy a Gyurcsányék alatt privatizált céget az állam közpénzen visszavásárolta - tehát amit Szabó mondott, az megállta a helyét.

Mivel a tényekkel nem sokra mentek, szerdára stratégiát váltotta, és bevetették a Bayer nevű lovagkeresztes csodafegyvert, aki azonban szintén nem bírt a valósággal. Sőt, ő is megerősítette, hogy összefügg a pénzéhség, a tömegturizmus a zsúfoltság és a tragédia.

Vegyük tudomásul: a világban ma tömegturizmus zajlik. Ennek minden hasznával és nyomorával. Óriási pénzt termel ez az üzletág, s ebből minden állam és önkormányzat igyekszik profitálni.
S ez így helyes.

Akinek pedig nem tetszik, hogy a királyi család és a fideszes klientúra harácsolásába emberek halnak bele, az 

  • Orbán-gyűlölő,
  • az eltorzult agyú és arcú,
  • jakobinus,
  • bolsevik,
  • anarchista,
  • kommunista,
  • sőt: ateista.

Bayer ezért aztán sokat tétovázott, és egyszerűen megátkozta azokat, akikben felmerül Orbánék felelőssége.

Nem féltek attól, hogy egyszer benneteket is megver az Isten, istentelenek?

Ezekből úgy tűnik, Orbán Viktort szíven ütötte, hogy valakinek feltűnt az összefüggés a profitéhség és a csúcsra járatott tömegturizmus között, és legalább a saját szavazóit meg akarja győzni mindenáron, hogy nincs köze a 26 dél-koreai turista és a két magyar hajós halálához.

De sikerült? (b1.blog.hu)