h i r d e t é s

Az MSZP minden egyes fideszes képviselőnek üzent

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP minden egyes fideszes képviselőnek üzent

2018. december 09. - 15:10

A szocialisták szerint a nép megüzente, hogy nem kér a rabszolgatörvényből.

Forrás: borsodihir.hu / hvg.hu

Az MSZP szerint a miniszterelnök a multinacionális cégek oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely ellen az ellenzéki párt tiltakozásra szólít fel.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a tervezett módosítással

"Orbán nem a dolgozók(...), hanem a nagytőkének meghajolva a multinacionális cégek oldalára állt", ami megengedhetetlen. "Harcoljanak a szakszervezetek, harcoljanak a magyar dolgozók, Orbán erőből ért"

- jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint a tiltakozás minden formáját meg kell ragadni.

Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke arról beszélt, szombaton a magyar nép megüzente, hogy nem kér a "rabszolgatörvényből". Azt mondta, a harcot nem adják fel, minden parlamenti, mozgósítási eszközt be fognak vetni.

Ha ezt a gyalázatos törvényt megszavazzák, akkor minden egyes fideszes képviselőt egyenként fogunk szembesíteni tettének súlyával

 - jelentette ki Komjáthi Imre, aki kérdésekre válaszolva elmondta: szombaton a tüntetésen megsérült a térde, de - mint mondta - ellenkező híresztelésekkel szemben nem akkor, amikor a rendőrök "földre vitték", hanem akkor, amikor a rendőrök "nagyon erősen megtolták a sort", és nekinyomták egy kőnek.

Az MSZP szombaton közleményben tiltakozott "az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét, Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen". A Budapesti Rendőr-főkapitányság aznap kora este azt közölte: Komjáthi Imrét nem rendőrök teperték földre, vele szemben rendőri intézkedés nem történt.

A HVG videója a történtekről:

borsodihir.hu