h i r d e t é s

Az MSZP folytatja a megújulást: Hunvald György lett a párt VII. kerületi elnöke

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP folytatja a megújulást: Hunvald György lett a párt VII. kerületi elnöke

2016. július 05. - 10:53
0 komment

A hét nagy visszatérője a volt erzsébetvárosi polgármester, aki három évet ült előzetesben - írja az Index.

Forrás: 444.hu

Ellenszavazat nélkül választotta meg elnöknek az erzsébetvárosi MSZP-s szervezet Hunvald Györgyöt – írja a Nol.hu.

Akkor most ezt írjuk le még egyszer: Hunvald György lett a szocialisták erzsébetvárosi szervezetének elnöke. Megint. Hunvald György. A szocialisták elnöke. Erzsébetvárosban.

A dolog annyiban érthető, hogy a volt polgármester mindig is rendkívül népszerű volt a belvárosi kerületben, és nimbuszát a kiterjedt ingatlanmutyik és az ellene indult büntetőeljárás sem tépázta meg igazán. Az örökösen a megújulás szükségességéről beszélő MSZP ugyanakkor Hunvaldnál keresve se találhatott volna megfelelőbb embert annak demonstrálására, hogy már a rendszerváltás utáni múltjának legkínosabb epizódjaival sem tud mit kezdeni. A kerületi szervezet ugyanakkor azonban természetesen autonóm döntést hozott.

Hunvald 1998-ban lett a kerületi MSZP elnöke, és e címéről csak 2014-ben mondott le. 1998-tól Erzsébetváros alpolgármestere, 2002-től 2010-ig polgármestere volt.

Hunvald ellen a polgármestersége alatti üzemszerű, gyanús ingatlanügyek és zuglói tanácsadói megbízása miatt állt bíróság előtt, de ezekben felmentették, és kisebb ügyekben találták jogerősen bűnösnek, amiért 18 hónap börtönre ítélték. Az ügy érdekes aktualitása, hogy a Kúria pár hete ezt az ítéletet megsemmisítette, az új perben Hunvald különböző büntetőügyeit összevonva kell majd tárgyalni. Hunvald 2009-től kezdődően három évet töltött előzetes letartóztatásban.

index.hu