h i r d e t é s

Az internet korlátozása az iráni rezsim újabb lépése

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az internet korlátozása az iráni rezsim újabb lépése

2019. november 23. - 08:10

Teheránban Haszán Róháni iráni elnök szerdán jelentette be, hogy sikerült véget vetni napok óta tartó zavargásoknak, amelyek az üzemanyagár-emelések miatt robbantak ki több nagyvárosban – ám az internet még mindig nem vált hozzáférhetővé.

Tüntetők elzárnak egy autóutat a közép-iráni Iszfahánban 2019. november 16-án, miután a kormány az üzemanyagárak jelentős emelését és a jegyrendszer alapú tankolás bevezetését helyezte kilátásba. A bejelentés több városban is tiltakozásokat váltott ki, több mint negyven tüntetőt őrizetbe vettek. A távközlési minisztérium a korábbi bejelentése szerint egy napra korlátozta volna a világháló elérhetőségét az iráni nemzetbiztonsági tanács utasítására, az internetszolgáltatás azonban azóta sem elérhető az országban. - Forrás: MTI/EPA

Róháni “külföldi összeesküvőket” sejtetett a tüntetések hátterében, Donald Trump azonban csütörtökön úgy vélekedett, hogy az iráni rendszer elbizonytalanodott.

“Irán oly instabillá vált, hogy a rendszer felfüggesztett minden internetkapcsolatot azért, hogy a nagyszerű iráni nép ne szólalhasson meg az országban zajló óriási erőszakhullámmal kapcsolatban” – fogalmazott Twitter-bejegyzésében az amerikai elnök, aki a többhatalmi iráni atomalku egyoldalú felmondása óta többször is szigorú szankciókkal sújtotta Iránt.

Donald Trump a mikroblogon leszögezte: a perzsa vezetés “nulla átláthatóságot akar, mert azt hiszi, a világ nem veszi észre az iráni rezsim okozta haláleseteket és tragédiát”.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter korábban Washington támogatásáról biztosította a tiltakozó akciók résztvevőit, s ezért Iránban be is kérették az amerikai érdekeket képviselő Svájc nagykövetét. Az Egyesült Államoknak és Iránnak ugyanis nincs diplomáciai kapcsolatuk egymással, ezért az amerikai érdekeket Svájc képviseli az iszlám köztársaságban. Teherán az amerikai diplomácia vezetőjének kijelentéseit beavatkozásként értékelte Irán belügyeibe.

Az amerikai külügyminiszter csütörtök éjjel a Twitteren arra buzdította az iráni tüntetőket, hogy küldjenek az Egyesült Államoknak videókat, fotókat és egyéb információkat a velük szembeni fellépésről, “a rezsim elnyomásáról”. Ezeket az Egyesült Államok nyilvánosságra hozza, és szankciókat foganatosít majd a visszaéléseket elkövetők ellen – emelte ki Twitter-bejegyzésében Mike Pompeo, aki írását perzsa és angol nyelven egyaránt közzétette.

Az atomalku USA általi felmondása óta Irán egyre jobban elfordul a nemzetközi párbeszédtől, annak ellenére, hogy például az atomalku többi résztvevő országa segítséget ajánlott az országnak. Irán az utóbbi hónapokban megkezdte az urándúsítást és már nehézvízkészletét is a korábban megszabott határérték fölé emelte.

Forrás: MTI / EPA / Kitekintő