Bízunk-e a másik emberben meg az intézményekben?

Általános bizalom tekintetében az erdélyi magyarok a magyarországiakhoz hasonlítanak inkább (előbbiek 27,6, utóbbiak 28,5 százaléka szerint az emberekben meg lehet bízni).

Ezek az értékek lényegesen magasabbak, mint a Romániára jellemző bizalmi szint (ahol a megkérdezettek 13,2 százaléka szerint bízhatunk meg az emberekben, és amely tekintetében az ország a sereghajtók közé tartozik még a posztszocialista térségben is). A magyarországi és erdélyi magyar értékek e viszonyítási kategórián belül a magasabbak közé tartoznak, ugyanakkor a legtöbb nyugat-európai országétól jelentősen elmaradnak.

A bizalmi szintre hatással levő háttérváltozók közül érdemes kiemelni a foglakozási státust, a végzettséget, a település típusát és a magyar lakosság arányát (a diákok 39 százaléka, a felsőfokú végzettségűek 46 százaléka, a középvárosok lakóinak 41 százaléka, a kisebbségben élők 33 százaléka, illetve a szórványban élők 35 százaléka bízik meg az emberekben, szemben a teljes minta 28 százalékos átlagával).

Európa nagyobb kisebbségeivel összehasonlítva az erdélyi magyarokat, az szembetűnő, hogy – az észak-macedóniai albánokhoz és a bulgáriai muzulmánokhoz hasonlóan – a kisebbséget lényegesen magasabb bizalmi szint jellemzi, mint a többségi nemzet tagjait. Ugyanez elmondható a svéd ajkú finn állampolgárokról is, ám Finnországban mind a többség, mind a kisebbség tagjai lényegesen jobban bíznak az emberekben, és a két csoport közötti különbség hibahatáron belüli (72,2, illetve 74,7 százalék). Azonban nem minden kisebbségre jellemző a többségét meghaladó bizalmi szint, mindkét vizsgált balti állam – Észtország és Litvánia – orosz ajkú lakossága esetében lényegesen elmarad a többségre jellemzőtől. A jelenség vélhetően összefüggésben van a társadalmi tőkével, vagyis arról lehet szó, hogy a társadalmilag jobban szervezett, kiterjedtebb intézményes hálóval rendelkező kisebbségek (tehát azok, amelyek esetében jobban megvalósul a párhuzamos társadalom) körében magasabb az emberekkel szembeni általános bizalom.

Az általános bizalmon túl az EVS 17 intézmény iránti bizalomra is rákérdezett. Az erdélyi magyarok esetében mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy az egyházakban lényegesen jobban bíznak, mint az anyaországiak, de a romániai átlagot is lényegesen meghaladják (78 százalék válaszolta azt, hogy teljesen, vagy inkább megbízik, szemben a magyarországi 42 és a romániai 70 százalékkal). Egyébként az egyházak mellett még egy olyan intézmény van, amelyben az erdélyi magyarok bíznak leginkább, mégpedig a szakszervezetek, ám az ezek iránti bizalom lényegesen alacsonyabb, 32 százalék. Lényegesen elmarad az erdélyi magyarok bizalma a románoké mögött a fegyveres erőket illetően (42 vs. 80 százalék), az oktatási rendszer iránt (52 vs. 70 százalék), továbbá az EU (39 vs. 49 százalék) és az igazságszolgáltatás (38 vs. 47 százalék) tekintetében. Utóbbi két adat (de főleg az utolsó) nem független a korrupcióról és a korrupcióellenes kampányról alkotott véleményektől, amelyeket más kutatásokban vizsgáltak, és amelyek vonatkozásában az erdélyi magyarok az utóbbi években rendre alacsonyabb szimpátiaadatokat produkáltak. Érdemes továbbá kiemelni a különbséget Magyarország és Románia között (az előbbi javára) a választott politikai intézmények (parlament, kormány, és kisebb mértékben a politikai pártok) iránti bizalom tekintetében. Az erdélyi magyarok ebben a dimenzióban a románokhoz hasonlítanak inkább, de mégannyira sem bíznak meg ezekben az intézményekben, mint amazok (az erdélyi magyarok 16 százaléka bízik meg a parlamentben, 13 százalékuk a kormányban, és 12 százalékuk a pártokban).

A kisebbségek bizalma a fegyveres erőkben általában lényegesen alacsonyabb az országos átlagnál, kivételt a (jól integrált) finnországi svéd ajkúak, illetve a bulgáriai muzulmánok képeznek. Figyelemre méltó azonban, hogy a többség és kisebbség közötti legnagyobb különbség Romániában figyelhető meg e tekintetben (ezzel kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy ez az az intézmény, amelyben a románok leginkább megbíznak). Az egyházak vonatkozásában pont az ellentétes mintázat figyelhető meg, vagyis általában a kisebbségek bizalma magasabb (az egyik kivételt ismét a finnországi svédek képezik, a másikat pedig a litvániai orosz ajkúak).

Úgy tűnik, e tekintetben a különbség annál nagyobb, minél inkább erősíti egymást az etnikai és a vallási törésvonal. Vagyis a muszlim albán és bulgáriai török kisebbségek esetében a legnagyobb, ezt követi Észtország és Románia, ahol a nyugati és keleti kereszténység közötti törésvonal tevődik rá a többség–kisebbség választóvonalra. Ez ugyan Litvániára is igaz, viszont ott nem mutatható ki különbség a kisebbség és többség között.

Az EVS 11 különböző szervezet esetében kérdezett rá arra, hogy a válaszadó tagja-e valamelyiknek. Az elemzésben röviden kitért a különböző szervezetekben való tagságra is, azonban a legfontosabb indikátor, amit használt, csak annyit mutat meg, hogy valaki tagja-e bármilyen szervezetnek. Elmondható, hogy az erdélyi magyarok nagyobb arányban tagjai szervezeteknek, mint akár az anyaországiak, akár a románok. Ez azonban elsősorban a vallási szervezeteknek köszönhető: 40 százalék számolt be arról, hogy tagja egy ilyen szervezetnek (ami alatt jelentős részük valószínűleg egyháztagságot értett), szemben a románok 21 és a magyarországiak 17 százalékával. Ugyanakkor más kisebbségekkel való összehasonlításban az erdélyi magyarok nem emelkednek ki annyira látványosan a szervezeti tagság abszolút értékét illetően, sőt, az észak-macedóniai albánok és finnországi svéd ajkúak körében ez az arány magasabb, utóbbiak esetében lényegesen nagyobb (59, illetve 87 százalék).

Abban viszont kiemelkednek az erdélyi magyarok, hogy az ő esetükben a legnagyobb a többséghez viszonyított különbség (22 százalékpont). Hozzá kell azonban azt is tenni, hogy az összes vizsgált kisebbség közül az erdélyi magyarok körében a legnagyobb a súlya az egyházi szervezeteknek: a szervezeti tagok 71%-a egyházi, vallási szervezetnek (is) tagja.

Közéleti, politikai érdeklődés és aktivitás

Az erdélyi magyarok politika iránti érdeklődése alacsonynak mondható, 37 százalék válaszolta, hogy nagyon, vagy némileg érdekelné a politika. Bár ez az arány meghaladja a romániai átlagot (32 százalék), lényegesen elmarad a magyarországi értéktől (46 százalék), ami a maga során szintén jóval alacsonyabb, mint néhány nyugat-európai állam (pl. Németország, Norvégia, Dánia) szintje. Más kisebbségekhez viszonyítva az erdélyi magyarok nagyjából a spektrum közepén helyezkednek el, és a többséghez viszonyítva a leginkább érdeklődőknek mondhatók. Rajtuk kívül csak a litvániai orosz ajkúakról mondható el, hogy jobban érdeklődnek a politika iránt az ország többségi lakosságánál, viszont utóbbiak esetében a különbség kisebb.

A kérdőívben a válaszadókat arra is megkérték, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán helyezzék el magukat a politikai bal–jobb-spektrumon. Ezt az önbesorolást aztán néhány hasonló formátumú konkrét politikai kérdés követte, amelyek elsősorban az individualizmus–neoliberalizmus, illetve etatizmus végpontokkal fémjelzett dimenzióval hozhatók kapcsolatba (pl. állami és magántulajdon aránya a gazdaságban, nagyobb egyéni vagy állami felelősségvállalás, a verseny jótékony vagy káros mivolta, jövedelmek egyenlőbb elosztása vagy egyéni érdemek jutalmazása). Megállapítható, hogy az erdélyi magyarok jobboldalibbak mind a romániai, mind a magyarországi átlagnál (6,54-es átlag, szemben a románok 5,85-ös és az anyaországiak 6,04-es pontszámával, a 10 pontos skálán, amelyen a 10-es jelenti a jobboldalt).
Valójában a teljes posztszocialista térségben a leginkább jobboldali átlagpontszámot az erdélyi magyarok esetében tapasztalhatjuk, továbbá az erdélyi magyarok közül lényegesen többen (16 százalék) választották a tízes szélsőértéket, mint akár a romániai, akár az anyaországi minta tagjai (mindkettő esetében 11 százalék volt).

Ennél magasabb arányban a tízes szélsőértéket csak Albániában használták a megkérdezettek (20 százalék). A tízes pontszámot akár szélsőjobbként is értelmezhetjük, azonban hangsúlyozni kell, hogy a bal-jobb skálához társított jelentések országról-országra változnak, és igen kontextusfüggőek. Lényeges az is, hogy az erdélyi magyarok 35 százaléka nem tudta magát elhelyezni a bal-jobb skálán, ami igen hasonló arány a romániai átlaghoz (36 százalék), viszont kétszerese a Magyarországra jellemző értéknek (17 százalék).

A politika tartalmát illetően is a jobboldali (vagy individualista, vagy neoliberális) álláspontokkal azonosultak a legnagyobb arányban az erdélyi magyarok. Hatvanegy százalék azok aránya, akik 7-től 10-ig terjedő pontszámot jelöltek meg a tízes skálán azzal az állítással kapcsolatban, hogy a munkanélkülieknek minden lehetséges munkát el kellene vállalniuk, ha nem akarják elveszíteni a munkanélküli segélyt. Azt a kijelentést, hogy a verseny jó dolog, 62 százalék pontozta hasonlóképpen. A többi három kijelentés esetében (nagyobb egyéni felelősségvállalás, több magántulajdon a gazdaságban, egyéni erőfeszítés vs. a jövedelmek kiegyenlítése) a 7-est vagy annál magasabb pontszámot adók aránya ugyan lényegesen alacsonyabb az előzőekhez képest, de még így is relatív többségben van a neoliberális-individualista álláspont a baloldali-etatista és a centrista véleményekhez képest.

A baloldali állásponttal (vagyis 1-től 4-ig terjedő pontszámokkal) csak két kijelentéspár esetében találkozhatunk jelentősebb arányban: a válaszolók 32 százaléka tartaná fontosabbnak a jövedelmek kiegyenlítését az egyéni érdemek elismerésénél, és 29 százalék véli úgy, hogy az államnak nagyobb mértékben kellene felelősséget vállalnia az emberekről való gondoskodásban.

Összehasonlítva az erdélyi magyarokat Magyarország, illetve Románia lakosságával, nem mutatkozik egyértelmű mintázat ezen attitűdök kapcsán. Az erdélyi magyarok a munkanélküliekkel szemben helyezkednek láthatóan jobboldalibb álláspontra, mint akár a románok, akár az anyaországiak (7,1-es átlagpontszám a romániai 6-ossal és a magyarországi 6,4-essel szemben), a többi négy kijelentéspár tekintetében viszont nagyon hasonlítanak az anyaországiakra, és a magántulajdon arányát kivéve enyhén átlagosan kevésbé jobboldaliak a románoknál.

A bal–jobb önbesorolás és az etatizmus–neoliberalizmus csak részben függ össze az erdélyi magyarok politikai gondolkodásában. Az egyéni erőfeszítés jutalmazása (vs. jövedelmek egyenlőbb elosztása), a verseny megítélése és az állami, illetve magántulajdon arányát illetően az álláspontok nincsenek összhangban a bal–jobb skálán elfoglalt pozícióval. A munkanélküliek mérlegelési joga, illetve az egyéni vagy állami felelősség tekintetében a sorrend konzisztens a bal–jobb önbesorolással, de utóbbi kérdés esetében igazából csak a szélsőjobboldaliak különülnek el markánsan a minta többi részétől.

Demokrácia, szabadságjogok

A demokrácia legfontosabbnak tartott ismérveinek a sorrendje nem azonos az anyaországi és az erdélyi magyarok, illetve a románok körében. Az erdélyi magyarok a női egyenjogúságot teszik az első helyre(73,2 százalék tartja a demokrácia fontos jellemzőjének); az anyaországiak nagyjából egyforma mértékben a szabad választásokat (79,6 százalék) és a női egyenjogúságot (79 százalék); a románok pedig a polgári jogok védelmét az állami önkénnyel szemben (75,2 százalék). E két utóbbi ismérv amúgy a második és a harmadik legfontosabb az erdélyi magyarok számára is, azonban lényegesen kisebb azok aránya, akik szerint ezek a demokrácia meghatározó sajátosságai (a szabad választásokat 66,6, a polgári jogokat már csupán 51,5 százalék tartja fontosnak; érdekes, hogy utóbbit az anyaországiaknak is csak 60,6 százaléka tartja elengedhetetlennek). Szintén alacsonyabb arányban tartják meghatározó tényezőnek az erdélyi magyarok a gazdagok megadóztatását, mint az anyaországiak vagy a románok. A gazdagok megadóztatását az erdélyi magyarok 40 százaléka, a vezetőknek való engedelmeskedést 39,7 százalékuk tarja fontosnak (utóbbi azonban a románok és az anyaországiak körében is alacsonyabb jelentőséggel bír: 34,3, illetve 23,4 százalék).

A románoknál alacsonyabb, ám az anyaországiaknál magasabb jelentőséget tulajdonítanak ugyanakkor a munkanélküli segélynek (35,4 százalék) és a jövedelmek kiegyenlítésének (33,6 százalék), illetve a hadsereg vagy a vallási vezetők beavatkozásának (25,5, illetve 17,9 százalék). Figyelemre méltó az is, hogy a megkérdezettek – mindhárom mintában – csak elvétve válaszolták azt, hogy bizonyos ismérvek „ellentétesek a demokráciával”, még az olyan meglehetősen tekintélyelvűnek tekinthető elemek esetében is, mint az utóbbi két állítás. Ezek az igen alacsony arányok akkor is érdekesek, ha ezt a válaszopciót a kérdezőbiztosoknak nem kellett felolvasniuk.

Az erdélyi magyarok 81 százaléka egyetért azzal, hogy az államnak jogában kell állnia, hogy kültéri kamerákkal figyelje meg az embereket. Az e-mailek és az interneten cserélt egyéb információk megfigyelésére azonban már csak 18 százalék hatalmazná fel az államot. Abba pedig, hogy az állam információt gyűjtsön bárkiről, akár az illető tudta nélkül, már csak 13,6 százalék egyezne bele. A térfigyelő kamerák tekintetében az erdélyi magyarok a leginkább elfogadóak a posztszocialista térségben: Magyarországon 70,8, Romániában pedig csak 51 százalék ennek az elfogadottsága. Az internetes megfigyelés és az (emberek háta mögötti) információgyűjtés elfogadottsága ugyanakkor Romániában magasabb (23,8, illetve 18,1 százalék), ám nemzetközi összehasonlításban (akár a posztszocialista térségre korlátozva is) ezek az értékek viszonylag alacsonyaknak számítanak. Magyarországon mindkét kérdéssel kapcsolatosan még inkább elutasító a közvélemény (14,2, illetve 12,5 százalék engedné ezt meg az államnak).

Európa, európaiság

Európával és az Európai Unióval kapcsolatban az EVS egyrészt egy olyan kérdést tartalmazott, amely azt firtatta, hogy az EU bővítésének tovább kell-e folytatódnia, vagy pedig már így is túl messzire ment, emellett pedig arra is rákérdezett, hogy mik a legfontosabb ismérvei annak, hogy valakit európainak lehessen tekinteni. Az erdélyi magyarok inkább úgy látják, hogy az EU bővítése túl messzire ment (átlagpontszám 5,45). Ez egy árnyalattal kevésbé bővítésellenes közvéleményre utal, mint az anyaországi átlagpontszám (5,69), viszont sokkal inkább az, mint a Romániára jellemző érték (4,21).

Nagyon érdekesek az erdélyi magyaroknak az európaiság ismérveiről alkotott véleményei. Négy ilyen ismérvre tért ki a kérdőív: Európában születni, európai felmenőkkel rendelkezni, kereszténynek lenni és elsajátítani az európai kultúrát. Mind a négy esetében (leginkább a kereszténység, legkevésbé az európai kultúra elsajátítása kapcsán) nagyon komoly eltérések mutatkoznak a nyugat- és kelet-európai országok között, abban az értelemben, hogy utóbbiakban a közvélemény sokkal fontosabbnak tartja ezeket az elemeket ahhoz, hogy valakit európainak tekintsünk.

Az erdélyi magyarok a posztszocialista térségen belül is a felső végén helyezkednek el a spektrumnak (79,7 százalék szerint ahhoz, hogy valakit európainak tekintsünk, Európában kell születnie, 77,4 százalék szerint európai felmenőkkel kell rendelkeznie, és 77,2 százalék szerint kereszténynek kell lennie), és fontosabbnak tartják ezeket a tulajdonságokat, mint akár az anyaországi magyarok, akár a románok. Kivétel az európai életmódra vonatkozó kérdés, amely esetében inkább a posztszocialista középmezőnyben helyezkednek el az erdélyi magyarok (84,8 százalék ért egyet az állítással), és amelynek kisebb jelentőséget tulajdonítanak, mint az anyaországi magyarok (94,9 százalék szerint elengedhetetlen), akik azonban nem mellesleg az első helyen állnak a teljes Európában e tekintetben – nyilván, nem függetlenül az elmúlt évek kormányzati kommunikációjától.

Harcolni az országért

A kutatás arra is rákérdezett, hogy az emberek hajlandóak lennének-e harcolni országukért, ha háborúra kerülne sor. Az erdélyi magyarok 43 százaléka válaszolt igennel, és 41,5 százaléka nemmel, a maradék pedig határozatlan. A romániai minta esetében a harcolni hajlandók aránya 46,7 százalék, Magyarországon pedig 53 százalék. Minden kisebbség esetében alacsonyabb a harci hajlandóság, mint a többség körében, továbbá a határozatlanok és/vagy válaszolni nem kívánók aránya is magasabb. Azonban az erdélyi magyarok és a románok között a különbség igen alacsony, valójában az összes kisebbség körében mért közül a legalacsonyabb. Háttérváltozók szerint elég nagy különbségek vannak a harci hajlandóság tekintetében: leginkább a székelyföldiek és partiumiak, a falun élők, a többségi magyar és a paritásos etnikai közegben élők, a középkorúak és a reformátusok fognának fegyvert az országért, míg legkevésbé a közép-erdélyiek, a nagyvárosiak, a kisebbségi magyar közegben élők, a diákok és nyugdíjasok, illetve az 55 évnél idősebbek harcolnának.

Környezetvédelem

A kérdőív egyrészt a környezetvédelem és a gazdasági növekedés, illetve munkahelyek relatív fontosságára vonatkozóan tartalmazott egy kérdést, másrészt ötfokú egyetértési skálák segítségével vizsgált néhány, a környezettel kapcsolatos attitűdöt. Az erdélyi magyarok 71 százaléka egyetért azzal, hogy a környezetvédelmet akkor is előnyben kell részesíteni, ha ez lelassítja a gazdasági növekedést, és néhány munkahely megszűnését okozza. A magyarországi mintában ez az arány 68,9 százalék, a romániaiban pedig csak 49,7 százalék. A többi kisebbség közül csak a finnországi svéd ajkúak esetében figyelhető meg magasabb fokú környezettudatosság, mint az ország többségi lakossága körében (89,9 vs. 74,1 százalék), és ez az egyetlen kisebbség, amely esetében az erdélyi magyarokénál magasabb az aránya a környezetvédelmet elsődlegesnek tekintőknek. Az ezzel a kérdéssel mért környezettudatosság nagyon szorosan összefügg az iskolai végzettséggel, továbbá magasabb a környezetvédők aránya a diákok, a középvárosok és a paritásos etnikai viszonyok által jellemzett települések lakói között, és alacsonyabb a szórványban, a falvakban, az egyéb inaktívak között, és kisebb mértékben ugyan, de az életkor előrehaladtával is csökken ez az arány (az 55 éven felüliek között alacsonyabb, mint a másik két korcsoportban).

E kérdés alapján úgy tehát tűnhet, hogy az erdélyi magyarok a posztszocialista társadalmak között a leginkább környezettudatos nemzeti közösségek közé tartoznak. A többi kijelentésre adott válaszok megoszlásai közül azonban csak egyesek vannak összhangban ezzel a nagyon környezetbarátnak tűnő képpel, a többi kérdés eredményei már inkább árnyalják a képet. Az erdélyi magyarok 63 százaléka hajlandó lenne áldozni jövedelméből, ha tudná, hogy a pénzt a környezetszennyezés megelőzésére költenék: ez magasabb arányt jelent a romániai átlagnál (58,4 százalék), és lényegesen magasabbat a magyarországinál (41,6 százalék). Továbbá 63,5 százalék nem gondolja, hogy felesleges lenne tenni a környezetért, még ha mások el is mulasztják ezt megtenni (ebben az erdélyiek az anyaországiakhoz hasonlítanak, akiknek kétharmada gondolja így, Romániában azonban csak 36,2 százalék). Viszont az erdélyi magyarok 35,4 százaléka szerint vannak az életben fontosabb dolgok a környezetvédelemnél (míg az anyaországban ez az arány 28,4, Romániában 31,6 százalék), és 40,5 százalék egyetért azzal a véleménnyel, hogy a hozzánk hasonló embereknek túl nehéz bármi lényegeset tenni a környezetért (ami szintén magasabb, mint a románok körében mért 37,3 százalék).

közlemény/hírszerk.) / Transindex